Külföldi Hírek, 1956. december 26-31.

1956-12-28 [0537]

MTI KÜLFÖLDI HÍREK K 1.kiadás 19.>6. december 28. (í : órs^ perc Hogyan készítették elő az összeesküvést Sziria ellen? ' 1 T Dl/tot/Mk Mi Kor Damaszkusz, 19a6. december 28. /MTI/ Mint már jelentettük, Juszef Sakra őrnagy, a sziriai hadserug rendkívüli katonai nyomozóbizottságának elnöke a sajtó képviselőinek tájékoztatás céljából átnyújtotta azon személyek ellen készült vádiratot, akiket Sziria kormányának fegyveres meg­döntésére irányuló összeesküvéssel és fegyvereknek az országba csempészésével vádoltak. Negyvenhét személyt állítanak bíróság elé, közöttük a s -iriai parlament több képviselőjét, egy volt minisztert éa a sziriai hadser néhány tisztjét. Az összeesküvés előkészítésében való részvételért felelősségre vonják a távollévő Adib Sisaklit, Sziria volt diktá­torát és az ugyancsak távollévő testvérét, Szalah Sisaklit, va­lamint ü fasioztabarát nemzeti-szocialista párt vezetőit. A vádirat rámutat, hogy a vádlottak az öss'zoesKivés szervezésénél többek között élvezték Huri Szaid iraki kormányának szál as körű támogatását. Az összeesküvő csoport ügyében készült vádirat második része rámutat, hogy az Irakon keresztül szállított fegyvert druz, valamint az aiavtt törzsek között akartak szétosztani, amelyeknek az összeesküvők tervei szerint részt kellett volna venniök oz államcsínyben. Libanonban tábort szerveztek, ahol az egykori fasiszta­barát nemzeti szocialista párt tagjait a legújabb fegyverek keze­lésére oktatták, hogy a kellő pillanatban .tevékenyenrészt vegyenek az államcsíny végrehajtásában. Az államcsíny időpontjának egybe kellett voln~ esnie Izrael Sziria elleni tára: dósával, bogy az izraeli határnál lekötött szirt i hadsereg ne segíthessen az összeesküvők elleni harcbon. U tervezték, hogy az államcsíny után megalakult kormány haladél: alánul segítséget kér Iraktól. Iraki hadsereg hivatalosan lépett volna sziriai területre* hogy visszaverje az izraeli agressziót, s elnyomta volna a sziriai nép ellenállását. A~z angol-francia csap- tok viszont partra szálltak volna a sziriai tengerparton, hogy segítséget nyújtsanak oz Iraki csaártóknak, ügy tervezték, hogy Anglia, Franciaország és Török­ország az uj sziriai kormány megalakulása után nyomban elismeri azt. a damaszkuszi államcsínyt a nemzeti-szociálista párt tag­jainak segítségével kellett volna végrehajtani, akiknek a katonai rendőrség és a sziriai hadsereg egyenruhájába öltözve el kellett volna foglalniuk a város kulcspozícióit, elsősorban-a katonai rendőr­ség és a vezérkor épületét. Kudarc esetén az összeesküvőknek Dzsebel-Druzban és abban a kerületben kellett volna gyülekezniük, ahol az alavit törzs él # Vfolyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom