Külföldi Hírek, 1956. november 19-30.
1956-11-22 [0535]
Az Egye.sült Államokban azóta évről-évre hasonló torvényeket hoznak és százmillió dollárok seritették az aknamuukát, AZ 1956-57-es pénzügyi éVben az 1956 július 18-1 726, számú törvény, biztosította a soronkÖvétkező százmillió dollárt erre a tevékenységre, A törvényhozás ezenkívül jogot adott arra, hogy bizonyos más alapokból ezen az összegen felül is kiadásokat, eszközölhessenek felforgat^ célokra, 19, cs, A legutóbbi esztendők alatt a Magyar Népköztársaságban nagy számban leéleztek le külföldről pauszéit felforgató csoportokat, Ezzel kapcsolatban a Magyar Népköztársaság kormánya többször tiltakozott egyes nyugati államoknak - a gyár belügyekbe való durva beavatkozása ellen, így tehát Magyarországon az ellenforradalmi puccsot már régóta ká szitaetkék^a * mégpedig tervszerűen és alaposan a külső erők tevékeny résavé te lével, Magától értetődő, hogy az előkészületek ti tokban folytak, időnként azonban nohány tájékozott sze rély ele ;őlta magát, így például D,Pearson, isaert amerimoi szemléi ró a Daily Mirror november 3-i számában néhány nyilatkozatot közöl, amelyeket a vele folytatott beszügetés sorén Fábián Béla, a reakciós magyar emigráció egyik külföldi vjzáre mondott: W A magyar nép felkel , # , Magyarország láncra lobban, ha egy kis segítséget kap önöktől , , * Segítettek az önök léggömbjei", 20, cs. Emlékeznünk kell arra, hogy Varga Béla, az Egyesült Államokban lévő magyar emigráns központ vezetője, a rargyaror^ági véres események előtt New Torkban kijelentette, hogy Magyarország illegális körei rövidesen meakezdik a lázadást. Varga "megjósolta", hogy egy-két hét mulv a Nagy Imre veszi át az uralmat, s hogy Mird. szenty biboros kiszabadul a börtönből. Még néhány amerikai lap is, a magyarországi puccs kudarcát kommentálva, kénytelen beismerni, milyen súlyos felelősség terheli bizonyos külföldi köröket a magyarországi vérontásra való £elbujtásért, így a NewYortc World Telegramm and Sun ci mü lap W A mi leltei ismeretünk" ét rítt vezéreitekében az amerikai felbujtókat kárhoztatja azért, lugy a mac.yar földalatti reakc'óban "hamis ramáry eket* keltett jk, "A mi propagandánk, bármilyan jól is igyekeztünk folytatni - irja a lap azt a benyomást keltette bennük, hogy jönneic a jenkik", 21, cs # Az összesküvők, akik az 1 len forrad almi puccs meghiúsulása után elmenekültek Magyarországról, most nyilvánosan kijelentik, hogy azért ragadtak fegyvert, mert feltét- " lenül számítottak arra, hogy meckapják az Ígért katonai segiti séget. Hallgassák meg, mit mondott Daily News külön tudósi tájának a puccs egyik Ausztriába menekült ré s'^tvevője: "az erős, nagy Amerika bujtatott fel minket erru , , , "és panaszkodott, h.gy a döntő pillanatban az Egyesült Államok ne i dnbta be fegyveres erőit a lázadó tv megceaitésére: "A&erika Budapesten legjobb hadooregé-t • -ve-as-tette el," 0 jMagyarOrszagosT / 5 ouéitár •/ •