Külföldi Hírek, 1956. október 16-20.

1956-10-19 [0534]

/A Borba kommentárja.* 9 1 9 folyt./ Z mg/lT/V Vár, Kor E tekintetben különösen fontos a jelentésnek az a része, amely arról szól, hogy a segély első közvetlen eredményeként lehetővé válnak a tárgyalások az illetékes jugoszláv képviselőkkel, s e tárgyalásokon megvizsgálják az amerikai törvények alapján megvaló­sítható gazdasági együttműködés különböző lehetőségeit* Ez éppen az az ut - fűzi hozzá a lap «, amelyre már^ Jugoszlávia is rámuta­tott, s amelynek révén a kst ország gazdasági kapcsolatait széle­sebb és elfogadhatóbb alapokra kell helyezni. A Borba rámutat., hogy Eisenhower elnök jelen­tésében van néhány vélemény és állítás, amellyel J ugoszlávia som­miképpen sem érthet egyet* A lap .hangsúlyozza, hogy a Jugoszláviá­nak nyújtandó s egély szükségességének kizárólag katona1-stratégiai jól legü érveknél v aló me gindoki ás a helyénvaló Lh.t'tt 1949-ben, amikor a.z amerikai kor.ány megkezd ce e segélyek folyósítás & Jugoszlávia pedig elfogadta mind a gazdasági, rnind pedig a katonai segítséget-. Ez as indokolás azonban ma elfogadhatatlan, bármennyire is meggyőzőnek látszik bizonyos amerikai körökben az Egyesült ál­lamok biztonsága szempontjából, A Borba hangoztatja, hogy 1949 óta ahelyzet megjavult. Lhhez Jugoszlávia, is hozzájárult békés po­litikájával, valamint hogy sor került egyrészt Jugoszlávia, más­részt a Szovjetunió és a többi keléteurópai ország közötti viszony normalizálására, A jugos zláv-szovjet kapcsolatok kedvező fej lődéso hasznos volt a béke általános megszilárdítására. Ma Jugoszlávia és a Szcv j .tunié, valamint sok népi demokratikus ország között ba­ráti kapcsolatok fejlődnek ki, az a veszély pedig, amely erről az oldalról fenyegette Jugoszláviát a hidegháború e sztend élben, a Jugoszláviával szemben folytatott sztálini politika" fokozatos revíziója és a szovj t kormány általános békés orientálódása foly­tán elhárult. Ennélfogva tehát tekintet nélkül arra a tényre, hogy a jugoszláv ás a szovj t felfogások a kölcsönös kapcsolatokra és a nemzetközi fejlődésre vonatkozó bizonyos kérdésekbe n nem ogé­.szen azonosak, nem érthetünk egyet azzal, hogy helyes Eisenhower elnöknek ama állítása, amely szerint a Szar jel unió továbbra is erő­feszítéseket tesz Jugoszlávia függetlenségének veszélyeztetésére* A Jugoszlávia iránti szovjet politikában bekövetkezett pozitiv változást tulajdonképpen üdvözölniök kellene mindazoknak, akiket érdekel a béke és a békés baráti együttműködés. Mert hiszen a kor­mányok kötelezettsége országuk népeivel és a világközönséggel szem­ben azt parancsolja,, hogy szilárdítsák meg az eddig elért eredmé­nyeket a nemz 31 közi helyzet javulás ina k te kintet ében és teremtsenek még kedvezőbb feltételeket az általános békénok és az -mberiség lőre halad ás ínak biztos it ására. Helytelen és bizonyos fokig sértő is Eisenhower elnök véloménye, am= ly szerint f nnáll a veszély, hogy Jugo­szláviának nem lesz lehetősége megőriznie: függetlenségét, amennyiben az amerikai sogitség Bem folytatódik, /Fol>-t. köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom