Külföldi Hírek, 1956. október 11-15.
1956-10-12 [0534]
K 27.kiadás 1956. október 12. ^ ') óra ffjpero /AzAFP h irmagy arázó ja a ,, .folyt./ I ^ e /Vl/Mk Ks di Dzselal -^bdoh iráni küldött viszont azt Javasolta, egyedül Hammars kjöldo t bizzák meg azzal, hogy fenntartsa a kap: solatot az érdekelt felekkél ás célszerű időpontban beszámolót ter- ••" jesszen a -Biztonsági T a nác s elé. Szóvan egy olyan tárgyaló bizott-' ság feláll itás áról is, amelynek Br Q nc sors zágon, Na gy-B r i tan ni á n, és Egyiptomon kivül még Belgium és Jugoszl-via is tagja lenne. Ennek a bizottságnak az lenne a feladata, hogy felülvizsgálja a Szuezi-csatornán átmenő hajózás szabadságáról szóló 1888 évi konstantinápolyi egyezményt. II en hirek keringtek csütörtökön az ENs z folyosóin, miközben a Hammarskjöld dolgozószobájában összeült minisztereknek nem sikerült megegyezniök annak a tárgyaló bizottságnak sem a jogkörében, sem az összetételében, amelynek megalakítását mindhárman helyeslik. A francia, az angol és az gyiptomi külügyminiszter pénteken tartandó ujabb ülésón igyekszik majd közelebb hozni a különböző álláspontokat. A Biztonsági T s náes pedig péntek délutáni zárt ülésén meghallgatja a három külügyminiszter beszámolóját, s há nem jön közbe semmi, okkor szombaton délelőtt a Biztonsági Tanács nyilvános ülése zárja majd le ezt a nagyjelentőségű diplomáciai hetet az EÍ*Sz-ben. /MTI/ Fogadás a Koreai Népi B e mokratikus Köztársaság moszkvai nagykövetségén • 41 Tp pm/Fr/Mk di Moszkva, 1946. október 12 % /TASzSz/ Pak Bok Hvan, a K orea i Népi Demokratikus Köztársaság ideiglenes moszkvai ügyvivője október 11.-én fogadást adott a Koreai Népi B e mokratikus Eoüiársaság Legfelső Nemzetgyűlése küldöttségének moszkvai tartózkodása alkalmábó] • A fogadáson résztvettek a küldöttség tagjai. Szovjet részről jelen voltak: V.M.Molotov, A.B.Arisztov, P.P.Lobanov, V.T. Lacisz, M.P.Taraszov, és 0 szovjet közébt számos képviselője, a L G gfelső Takács küldöttei, külföldi diplomaták. /MTI/