Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. december/3
1949-12-21 [0123]
/A Magyar Rádió utján .1, folyt./ SzK/PE/so Gp - ígérjük, hogy méltók löszünk példaképóinkhoz, a szervjet sztahanovistákhoz és azon az uton fogunk haladni, amolyet Sztálin elvtárs szárunkra is és a világ összes munkásai számára negjelölt. Matika -^ajoí, állami gazdaság dolgozója: - Szivből jövő szeretettel köszöntöm Sztálin elvtársat 7o. születésnapján az Állami Gazdaságok dolgozol nevetőn. Az én sorsom millió szegényparaszt sorsához hasonló, akik a ±: orthy fasizmus idején nagybirtokokon dolgoztak. Ötvenöt éves vagyok, tizenhároméves koromban kerültem erre a birtokra, a Krisztina majorba,' ahol ma is dolgozom. Ekkor Habsburg Frigyes főherceg volt a gazda. Naponta l6-2o órát dolgoztunk és a bérünk olyan kevés volt, hogy tiz élve szüle tett gyermekemből három a -".ossz élelmezés mia 11 maghalt . Ruhám egész eletemben mindig csak rongyokból állt. Soha nem volt egy becsületes lábbelim, télen fatalpu cipőben, nyárén pedig mezítláb jártam. Soha nem volt egy szabad napom, az urak szidtak, mocskoltak, egész életemben és soha nem bocsátották meg, hogy 1919ben vörös katona voltam. A munka kínlódás volt számomra.' -Ma hasznát is lát juk munkánknak. Nekem családomnak, mindnyájunknak rendes megélhetésünk van a dolgozók államában. Van bőségesen éb lmunk, rendes ruhánk, &ak ásunk, tanulhatunk, szórakozhatunk. Tudjuk, hogy mindez csak azért ldic tséges, mert be műnket # a Szovjet uni° f elszabadított az urak igája alól. Mórt velünk van Sztálin elvtársunk, aki ma is tanit bennünket és akinek bölcs tanításai és útmutatásai nélkül sehol sc tartanánk még az építésbe n. -Éljen nagyon sokáig a mi szeretett feIszabaditónk, vezetőnk és igaz barátunk, Sztálin elvtárs ! Özvegy Bényei József né a Zemplén-megyei Vajdácska község "Petőfi" termelő csoportjának egyik tagja: - Igaz szivből jövő szeretettel köszöntöm a -mgy Sztálint 7o, születésnapja alkalmából, -Mi hallottuk a Szovjetunióban járt paraszt küldőt t ség tagjaitól, hogy hogyan élnek a szovjet kolhozparasztok. Elmondották azt, hogy Sztálin vezetésével és útmutatásával hogyan váltak az elnyomott, a munkával agyongyötört parasztokból szabad, vidáman élő boldog szocialista emberekké. - A nagy Sztálin vezetésével a szovjet hadsereg hozta ol nekünk is a szabadságot. így válik lehetővé,, eogy a szovjet nép tapasztalatait felhasználva, a társas gazdáikod's ut j án te lőlünk magyar dolgozó parasztokból szabad, vidáman élő, dolgozó emberek legyenek. Mi Q vajdácskái Petőfi tercelő csoportot Szt' lin elvtárs útmutatásai alapján alakítottuk meg. '' " * ^ /folyt .ÍÍÖV./