Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. október/2
1949-10-18 [0119]
Rövid mezőgazdasági hirek Vld Kő/PM/P EB: Abaujszántón hétfőn mognyilt a mozógazdasági gimnázium« A gimnázium cls o osztályába 92 jelentkező közül 45 tanulót vettek fel. A növendékek 62 százaléka kisparaszt, 25 " százalék középparasztok gyermeke, 13 szá:.:alók pedig munkásgyérmak, t A növendékek tanulás áfc nagyban mogkönnyiti az, hogy holyrcállit ottálc a- régi kollégium épületét, amelyben 4o diák nyer elhelyezést 1 , A foj érme gyei /la községben vasárnap ; n^gy ünnepélyességgel avatták fel az'ottani gépállomás kultúrházát, amelyet^a teljesen rendbehozott, volt Bolváry-kastolybaa t ", helyeztök el. Az ünnepségen a község lakosságán kivül nagy számban vett részt a környező falva,]-; dolgozó parasztsága is. A környék", dolgozói folöiszitctt kocsikon, kerékpárokon, 'zászlókkal ós táblákkal vonultak fel. Az ünnepég résztvevői nagy lelkesedéssel ünnepelték a Magyar Dolgozók -Pártját és a Er.gyar-vnép bölcs vezetőj ót, Rákosi Mátyást 1 . Kecskemét környékén megkezdték az utak' mentőn ós a termelőcsoportok földjeinek határvonalain a, fásitást'.'„ Bevezetője ez az itt végrehajtandó nagyflzabásu" 'erdősitősi tervnek. A további munkák elvégzéséhez szükség van az ordö'i fák magvainak gyűjt ós őre is. Ezt a feladatot - a. szovjet pionírok és komszomólook példájára. - az ifjúság vállalta magára* De más téren is bekapcsolódik az ifjúság az erdősítés munkája a. így a makói általáncs' iskolatanulói 4oo négyszögöl területot kaptak csemeték nevelésére-. Ezeket a csemetéket jövőre ingyen osztják ki a dolgozó parasztok között. A hevesmegyei Kisnána közs ég iskolájának tanulói a Mátrában rendeztek nakkgyüjtést. Példájukat követték Marka.z község úttörői és diákjai, akik egy nap alatt lo"7 kilogram egészséges tölgymakkot gyűjtöttek össze. /iTSI/