Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. október/1
1949-10-15 [0118]
/"Példánk legyon a Szovjetunió művészete.. ,folyt/Sr/Dó /. Bn Bortnylk Sándor Igazgató évnyitó beszédében olmondotta, hogy az uj tanév a Főiskola álötében- mélyreható reformokkal hagy változást hozott, AZ uj tanulmányi tervezet a lelkiismeretes, pontos rajzi tanulás, illetve tanitás ölvén épül fol, a rajz, mint . realista ábrázolás alapja, a szakmai művészi képzés egész folyamatában vezető tantárgy, A reform gyakorlati kérdéseiről szólva, ismertette, hogy a főiskolán a rektorátus megszűnt., helyébe lépett a főigazgató, illetve a főigazgatói tanács, amely a főtanszakok, vezetőiből a főtitkárból, a tanulmányi titkárból és a meghivott tanárokból áll. Az első két évben minden hallgató, egyformán részesül a rajzi, illetve minoázási nevelésben, A második év után, ha alapvizsgája sikerült, a növendék hajlama., képességei szerint választ tanára véleményének meghallgatásával és figyelembevételével a szakok közül. Négy főtanszak lesz, festő, falikép és grafikai, szobrászati és rajztanári főtanszak. Megnyílik továbbá a restaurátorképző osztály is. Bővül az oktatás a propaganda, illetve reklámmüvészeti tanszakkal, amely eddigi nevelési területéről, az Iparművészeti Főiskoláról átkerült a Képzőművésze ti Főiskolán, - Példánk legyen a Szovjetunió művészete, mely a népben gyökerezik, a népért van, beosületes, őszinte es közérthető - fejezte be beszédét a Főiskola igazgató ja, A helyi pártszervezet főtitkára Vincze Gergely, • zárószavaiban ismertette, hogy a főiskola szociális összetétele döntőmódon megváltozott, A tavalyi 4o százalékkal szemben az idén 7o százalék a munkás- és parasztszármazásu elsőéves hallgatók száma, /MTl/ p ;