Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. július/2

1949-07-26 [0113]

állami kereskedelem jóval alaosonyobb önköltséggel dolgozik, Kint a kapitalista kereskedelem - Kereskedelmi alkalmazott dk nunka­versonyertekezlete Pécsett Tud & Lt Ka Baranya-, Tolna-'és Somogy -vármegyei Noazeti Vállalatok tom ölési felelései Pécsett kétnapos crtekozletot tar­tótunk a munkaversennyc 1 kap cso latos feladatok megbeszélésére, Radé László, a KAOSz tero.elosi osztályának vezetője beszámolój..ban hang­súlyozta, hogy a diósgyőri dolgozok felhívása nyomán a koros ke delni nemzeti vállalatok dolgozói nagy lelkesedéssel csatlakoztak a szooi­alista munka verseriyhoz • A verseny során igen jó eredmény mutatkozott az egy főre eső teljesítmény terén. Az egy főre cső teljesítmény'a kapitalista korcskedelcvbon a lig érte cl a havi 60 ezer f orinfcot, ugyanakkor a verseny bonálló nagykereskedelmi nemzeti vállalatoknál a verseny első hónapjában 80 ezer, a ri'.sodik hónapban 101 ezer, május­ban pedig 135 ezer forint volt az Ogy főre cső forgalom átlaga. A kapitalista kiskereskedelemben az égy főre oső f orgolom a lig érte c 1 a 10-11.000 forintot, a versenyt cnál ló állami kiskereskedőiéi válla­latoknál'pedig már a verseny első hónap jában 'elértc a 13.000, nájus­ban a 15.900 forint átlagos forgalmi erteket. Az önköltségcsökkentés terén is nagy orodüSnyoket értek el. Az állani kereskedelem már jó­val alacsonyabb önköltséggel'dolgozik, minta kapitalista kereske­dőié'j.}. Vogul rámutatott arra, hogy a sz ooio lista munka ver seny nagy­ban hozzájárult a dolgozók szakmai és politikai öntudatának r.egorö­sitcs éhez, segítette kialakítani a szocialista munkaszellemet, A. szakmai továbbképzés fontosságiról szólva bejelentette, hogy- a z ősszol vidéken tizenhat szak'.ai továbbképző tanfolyamot szerveznek, A beszámoló után élénk vita indult meg, arelybeha fel­szólalók megállapít ották, hogy' az értekezlet tapasztalatai jelentő­sen se'itik a munkavorsony résztvevőit további jó orod-ó* nyok el­ér ás ebén. /HTl/ A Tervhivatal engedélye nélkül vettek fel 352 ezer forintot ­börtönbüntetésre Ítélték okot Tör & Jf/Eím/Lt K s . .A munkástir°ság Sófalvi-tangcse rost vonta fe­lolőssogro/dr ,N án'sy Barnát és Kőszegi Izsót, akik ríint a Husipari Munka vállalók Torr.-clő és Srtékosit 8 Szövctkozcté nok igazgatósági tag­jai 1947 dooo•.".torét81 1948 végéig tőke ós haszonrészesedés óimon 352 ezer forintot vettek fel a vállalattól anélkül, hogy a Tervhiva­taltól ehhez nogkapták volna a hozzájárulást. A munkás bir óság Sófalvi-tan ács a a há ro r.év o s torv végro­haj tás át v cszélyez tető bűntett miatt mindh'ror. vádlottat nyolchénapl börtönre, eze..kivül Kőszegit lo ezer, N^hásyfc 'és Grenpsberbert fo­j énként 5000 forint pónzb uh totóerő itéltoV /^olyt.köv./ u» £ Grotipsborgor Ferenc .nyerst örkerooko döt, valamint l\

Next

/
Oldalképek
Tartalom