Külföldi-Belföldi Hírek, 1949. március/2

1949-03-21 [0105]

"Azt a földet, amelyben már • „rjaink pihennek, szabadságban megőriz­zük örökre" - Kádár János beszéde a kommunista mártírok emlékünnepén D/Hb/Lt Gá f-^r-^y A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 30. évfordulóján a magyar dolgozók kegyelettel emlékeztek meg azokról a kommunista mártírokról, akik életüket amunkásosztály, a dolgozó nép a szocializmus nagy U gyé ért áldozták. A Ke repesi-temetőben hétfőn dél-' után ezrek gyűltek össze, hogy a mártírok s irjainál lo'rójják hálás kegyelo-tüket. Jelen voltak az ünnepségem Fagy Imre, az Országgyűlés elnöke, Kádár János, Farkas Mihály, Kossá István, Rajk László, Kállai Gyula ós Er^ei Ferenc miniszterek, Marosán György, a MDF f őtitkárhe­lyettese, Kevai József, a Szabad Nép főszorkesztóje* a honvédség és rendőrség tiszti küldöttsége, a' tömegszervezetek, kerületi pártszer­vezetek, az üzemek küldöttségei. A airck körül vörös és nemzetiszí­nű zászlókat lengetett a márciusi szél, a középső "emlékoszlop felett pedig hatalmas vörös transzarens hirdette:"A magyar Kommün vértanúit a munkásosztály örökre szivéee zárta." Kádár János belügyminiszter mondott ehlék­bes zódet• - Ma, amikor az ország minden vidékén, a gyárakban és falvakban a dicső 1919-os -i'agyar Tanácsköztársaság ki­kiáltásának 30. évfordulóját ünnepeljük - kezdte beszédét -,eljöttünk ide, hogy a proletárdiktatúra mártírjainak sírjai és emlékezete előtt kegyelettel tisztelegjünk. - A Magyar Tanácsköztársaság a Nagy Októ­beri Szociális ta Forradalom gyornekokónt született. Lenin lángoló szavait hozta el hozzánk a hadifogságból hazatérő, az orosz proletár­forradalom harcaiban részt vett Rákosi Mátyás olvtárs ós a többi ma­gyar kommunista* Lenin szavai lelkesítették a harcra a magyar pro­letariátust. Az orosz forradalom mössze világító fáklyája mutatta az utat a magyar munkásság számára is. - A magyar munkásosztály megteremtette a Ta­nácsköztársaságot és kezébe vette a hátaimat, majd h ozzálá­tott, hogy mindenfajta kizsákmányolásnak véget vetve, a nagybirtokos földesurak ós gyárosok országa helyett felépítse a dolgozok hazáját, a szocialista Ma^yarcrszár-ot. 1919-ben először fordult elő népünk történelme során7 hogy nem egyik kizsákmányoló osztály váltotta fel a másikat^ahatalomban, hanem a kapitalisták uralmát megdöntve a mun­kásosztály vezetésével maga a dolgozó nép vette kezébe a hatalmat és saját sorsának intézését. A nemzetközi imperialista reakoiö bősz táma­dást indított a f latol orosz-szcvjet köztársaság ellen és a.a"agyar Tanácsköztársaság ellen is. Az ifjú Szovjetunió 14 intervenciós had­sereget szétzúzva megszilárdította hatalmát. /Folyt,köv./ 77_

Next

/
Oldalképek
Tartalom