Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. október/1
1948-10-06 [0095]
"A műegyetemről olynn székembe re lmok kell kikerülni, akik megértik a világ fejlődését'; folytatás/ A műegyetemről olyan szakombereknek kell kikerülni öle, akik megértik a 'világ fejlődését és népi demokráciánkat magukénak vallják, szaktudásukat hazánk ujjáépitésére, fejlődésére" fo.rditják, A műegyetem hallgatói előtt óriási feladatok állanak: ők lesznek a fejlődő társadalom legerősebb pillérei. : " Alexits György nagy tetszéssel fogadott beszéde után Dénes István, a SZTT főtitkára elmondotta, hogy a munkásifjuság a felszabadulás után bizalmatlanul állt szemben o mérnökökkel", általában az értelriséggel. Ez a bizalmatlanság azonban ma már megszűnt. A munkásosztály mindennapi munkája során Szoros kapcsolatban van az értelmiséggel és ma már szövetségesei egymásnak,Halász József a MEFESZ elnöke hangoztatta, az egyetemi reform biztosítja az egyetemi ifjúság jövőjét. Kíméletlenül lesújt a fiatalság a reakoió aknamunkájára. Végül rámutatott arra, hogy az egyetemi ifjúság csak a tanári karral együtt tudja teljesíteni azokat a feladatokat, amelyeket a történelem számúra előir. Zentoi Béla a Mérnök Szakszervezet főtitkára hangsúlyozta, hogy' a műegyetem történetében először szólalhat fel megnyitó közgyűlésen a tanári kar tagjain kivül külső szervezet képviselője is. Ez'is mutatja, hogy megváltozott hazánk politikai és gazdasági helyzete. A jövőben mind nagyobb számban lesz szükség jól képzett szakemberekre, mérnökökre, kutatókra. Kérte az ifjúságot, tanuljon lelkesen, hogy szaktudásával hozzájárulhasson demokráciánk fejlódéséhoz. /tel/ —» — — Az orvosszakértők véleménye alapján rendes biróság elé utalta a rögtönitélő biróság a gyermekgyilkos apa ügyét Ifj. Némedi Pál tápiószollősi lakos szeptember 29-én három hetes fiúgyermekét megölte olymódon, hogy lugkőoldatot öntött a szájába. A pestvidéki törvényszék rögtönitélő birósága ma vonta felelősségre a bestiális apát, aki a törvényszék előtt azzal védekezett, hogy' féltekenv volt gyermekére, mert amióta megszületett, felesége elhanyagolta őt. A rögtönitélő biróság a törvényszéki orvosszakértő véleménye alapján, amely szerint Némedi tudathasadásban szenved és hosszabb időre van szükség • annak mogállapitására, vájjon bcszámitható-e vagy sem - Némedi ügyét rendes biróság elé utalta, /MTI/