Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. augusztus/2
1948-08-23 [0092]
Elkészült a vádirat dr, Zalán, volt kolozsvári táblabíró népellenes bűnügyében / Tö & Ku/Gné/Hné Ba A népügyészség vádat emelt dr. Zalán /Demancsik/ Endre, -volt kolozsvári táblabíró ellen népellenes bűncselekmény cimén. Zalán 1940/4l-ig több, mint 750 bűnügyet tárgyalt és mint a tanács elnöke, az elébe került vádlottakat állandóan gúnyolta, nem engedte meg, hogy védckezésükct nyugodtan előterjeszthessék. Azokba a vádlottakba, akik arra próbáltak hivatkozni, hogy beismerő vallom a sukat a csendőrök kénysze- '• ritették Id. bántalmazással és kinzással, valósággal belefojtotta a szót, A csendőrtanukat feltűnő pártoskodással hallgatta ki, nyil vánvaló hamis vallomásuk minden szavát készpénznek vette, Iiyen alapon majdnem l,5öo év büntetést szabott lá kolozsvári működésének négy éve alatt. Különösen visszatetsző magatartást tanúsított az úgynevezett maroaaenti kommunista nagy perben ^ amelynek'politikai jellegét mindenáron faji jellegűvé akarta áthangolni. Ennek a pernek Ítélethirdetése után kijelentette: "Sajnál^d^ hogy ' a törvény nem adott módot jóval súlyosabb büntetések kiszabására," A nagy érdeklődéssel kisért ügyet a közeli napokban tárgyalják a . né pbir ó «£ gon , /l.!T 1/ Sósavval loöntötte férjét Tö.& Ku/Gné/Hné Ba Bessenyei ^ercnené háromgyermekes anyát férje elhagyta ós zü]|őtt nők társűságába keveredett. Az asszony ogy al Icai ómmal találkozott fér jévol, aki éppen két utcai nővol hangoskodott, £lhagyta a béketűrés, mert az egyik nő gúnyos megjegyzést tett rá.A nála lévő'üvegből sósavval arculönt öt to férjét, aki súlyosan megsérült, A büntetőtörvényszék Vass-tanácsa a nyomatékos. enyhitő körülményekre tekintettől Bcssonyoinét egyhónapi fogházbüntetésre itélto, de ennek'a bünte* * tésnok végrohajt ás át fölfüggesztette háromévi pr°baidőro. Az itélot jogerős./I.ITl/ Ortutay Gyula ismét átvotto hivatalát VKM & b/b Ba Ortutay Gyula loaltuszminisztor'nyári szabadságáról visszatérve, ma ujbói oKSb glalta hivatalát,/í!Tl/-n