Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. augusztus/1
1948-08-11 [0306]
Á görög nép ünnepli a népi hatalom megalapításának első évfordulóját Z g/La/Mk Ö Athén, augusztus 10. /lanjug/ A Szabad Görögország most ünnepli a népi hatalom megalapításának első évfordulóját, Ez alkalomból a Szabad Görög Rádió a többi között a következőket mondóttaí - Egy évvel ezelőtt terjedt el Görögországban a hir, hogy megalakult a demokratikus állam és hogy Markosz tábornok mogsz ervozi a népi hatalmat. A görög nép okkor olvasta a szabad görög sajtóban az első törvény szövegét,amely a népi hatálom megalakításáról szólt és kimondta, hogy a hatalom a néptői ered, a nép szolgálatáb.an áll ás gyakorlója maga a nép. Az első törvényes intézkedések kimondták azt is, hogy az összes állampolgárok egyenjogúak és egyforma politikai és polgári jogokat élveznek. Bzek a szavak nom voltak holt betűk a papíron, hanem élő valóság. A görög nép megtalálta életének értőimét, megtalálta az igazságot, amiért hosszú óvókon át küzdött, /tol/ MM-M Az arabok hivatalosan visszautasították a zsidó bőkcajánlatot Q, ra/Go/Mk I Kairó, augusztus lo. /Reuter/ Az Arab Liga keddon esto visszautasította a zsidók béke tárgyalási ajánlatát. A Liga Bornadottohos intézett' jegyzékében kijolontotto,minthogy az arab államok nom ismernek el sommiféle zsidó Államot vagy kormínyt, ezért nom is kezdhetnok tárgyalásokat a zsidókkal. /MTI/ Ciklon, jégeső és felhőszakadás Olaszországban ^ £ a ^^/Mk Ö Róma, augusztus lo. /Reuter/ I bg/EM Vicenzaban, Velencétől 56 kilométernyire nyugatra keddon hirtclon ciklon^támadt. " Felkapott a földekon dolgozó három munkást, a folyóba oodortags ott megfulladtak. A dühöngő* vihar erős jégesővel járt, amely sok millió líra kárt okozott Vi'ccnza körzetében. Az elmúlt 24 órában egyébként egész Lombardiát végigoöpörto a jégcső. A kárt eddig loo millió lirára becsülik. .Rendkívül erős vihar dühöngött Milánóban és Torinóban. Ez utóbbi helyen egy fiatal elefánt megvadult, kitört és óriási ijedelmet okozott a városban. Brosclában felhőszakadás volt. /MTI/ L P-