Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. január/2

1948-01-13 [0077]

Moszkva a magyar munkás egység fontoaságáról, Sfc'r p/La/1-n37 álé Moszkva, január 12. -i mcez kvai rádió "hl magyarázó ja a magyarországi munkáspartok közötti viszonnyal foglalkozva rámutatott arra, hogy a munkás egység kér­dése Magyarországon is egyre jobban előtérbe nyomul, t-lnt maga Rákooí Mátyás, is egyik legutóbbi beszédében kijelen­tette"- mondotta a moszkvai rádió hírmagyarázója - ma Magyarországon > a munkásegység híveinek tábora sokkel nagyobb, mint ezelőtt két esz­tendővel* -1 magyar munkások '"tudatában vannak ami a':, hogy a magyar de­mokrácia érdekebon nagy szükség van az egység megvalósítására. 1 magyar szociáldemokrata párt budapesti végrehajtóbizottsága a közclmultben határozati javaslatot hozott, amelyben rámutat ott ma két munkáspárt közötti akoióegység fontosságára s ezt a magyar munkásság nagy örömmel üdvözölte. Ugyanekkor egy •Debrecenben megtartott ülés en a munkások követelték a kei munkáspárt mielőbbi egyesülését. Mindebből kitűnik, hogy a"magyar munkások a két munkáspárt egyesülése mellett fog­lalnak állást és annak végrehajtását sürgetik. Ugyanekkor ezt megköve­teli a nemzetközi helyzet is, mivel tudvalevő, hogy az imperializmus crJi harcot indították a demokrácia ellen, Schumacher, Sarasat és a többi álszociáldemokraták az imperializmus erői harcot indítottak a demokrácia ellen. Sohumaoher, Saragát és a többi álszoci áldemokraták » az imperializmus zsoldjába szegődtek,- 1 franciaországi, olaszországi ' és nénié tor o zági szociáldemokraták mindent elkövetnek, hegy megbontsák a munkáspártok közötti együttműködést, Minden bizonnyal Blumnak és Sára­gat nak Magyarországon is akadnak hivei. Ezek egy úgynevezett harmadik erőt képviselnek ós egy úgynevezett harmadik utat követnek, amely mint aszociáidemokrata párt budapesti végrehajtóbizottságának nyilatkozata is hangsúlyozza, a fasizmushoz vezet, 1 magyaí szoc iái demokrata- párt budapesti "végrehajtóbizottsága" ezzel cg időben követelte a munkásegység árulóinak azonnali eltávolítá­sát . á párt vezetőségéhez intézett emlékiratban a vágrehajtóbizett3ág­követ elte a pártkongresszus azonnali Ö3snehivását és a jobboldali párt­tagoknak kizárását, erélyesen visszautasította az úgynevezett harmadik utat, ami katasztrófáho z vozetne. 1 magyar szociáldemokrata párt budapesti végrehajtóbizottságá­nak határozata az egé uz országbon nagy vis e zhom.got keltett. Pécsett és" más helységekben munkán gyűléseket tartottak s oeeken a munkásság a kom-" munista ás a szociáldemokrata párt szoros együttműködése éo egysége mel­lett foglalt állást. Mindennek* anná! nagyobb a jelentősége - mondotta a moszkvai "radiO hírmagyarázója - mivel azt bizonyítja, hogy a magyar mun­káspártok egyositésének eszméje Magyarérszágon is egyre jobban teret hódit, /Híl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom