Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. november/2

1947-11-12 [0071]

A -romániai Magyar Népi Szövetség kiáltványa, folyt. u p/lo/ra 20 G A szervezetünk keretében a-nyár folyamán meg indul "t tisztogatási akció egybeesett a reakció elleni harc uj feladatainak fel­ismerésével. Végrehajtó bizottságunk május végi határezata után szövet­ségünk í?4mánia haladó, következetesen demokrata erőivel még szorosabb­ra fonódott* íz a tény, továbbá demokráciánk állandó fejlődése és erő­södése -magával hozta, hogy tömegeink mind komolyabban kapcsolódnak be a közös gazdasági feladatok elvégzésébe. A kiáltvány a továbbiakban -rámutat arra, hűgy a tömegek-maguk vonják fel élességre azokat, akik a népi érdekeknek ár­tanak , Ríint ah egy Maniu és cinkosai bíráik eÉőtt felelnek ga-aíettei­kért j magyar cimboráikat is végérvényesein el kell tüntetni a porondról, mert nem lehet megtűrni a -nemzetközi reakció ügynökeit és szállás­adóit. Végül a kiáltvány rámutat az amerikai imperializ­mus törekvésére, hangsúlyozza, hogy a békeszerető népek élén a Szovjet­unió áll ég hangoztatja a békéért folyó és a reakció elleni harc szükségességét. MTI/ Gcttwaldot bizták meg a szlovákiai válságmegoldására irányúié további tárgyalások vezetésével. £3eü Hk/öo/ra 30 l Prága, november 11, A prágai rádió jelentése szerint kedden az esti órákban ért véget a cseh politikai pár to k-nemzeti frontjának ülése* A nemzeti front az ül é ér 6*1 kiadott hivatalos közlemény szerint azért ült össze, hogy megvitassa a szlovákiai politikai eseményeket és az. áj meotízottak testülete összeállításának lehetőségeit. Az ülést Gott­waló miniszterelnök n/itotta meg éa beszámolt pozsonyi tárgyalásairól, amelyeknek célja volt a szlovák&kai belpolitikai válság megoldása. A cseh politikai pártok nemzeti frontba köszönettel tudomásul vette a miniszterelnök beszátüolój át, majd felkérte Gottwaldct, folytassa a tár­gyalásokat mindaddig, amig olyan megoldást nem találnak, amely a szlo­vákiai viszonyokat megnyugtatná Is Csehszlovákia belső biztonsága szán* pontjából ie megnyugtató megoldást jelentene. /HITI/ *• • ­1947, noveiubet Z3, a tüzérség ünnepe a Szovjetunióban. rCÁor o- ü/co/ra 20ÖMosskva # november 11. A Szovjetunió iilnijztertanácsa .lhatárózta, hegy a tüzérség hagyományos napján k megü ^neplés ét ebbün az évben novembetf 19­ről vasárnapra, nevembe? -".3-ra halas tja el. /tóul/ <*

Next

/
Oldalképek
Tartalom