Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. június/1
1947-06-09 [0059]
Az amerikai szakszervezetek küzdelme a üiunkáaeHen^ö törvényhozás ellem RAMTI Da/Da/Sa Vé ¥ e w I e r k, június i,z amerikai rádió jelentése szerint mind az Ált ,1 mind a 310 szakszervezeti szövetség óriási erével és egymással együTV-' aiüködve kezdte meg a harcot a kongresszus' által elfogadott sisigoritoti műnketörvény ellen, Truman elnök esek háiomnspos kanadai látogatása után foglalkozik 9. törvényjavaslat ellenjegyzésének,' illetve a vétójog gyakorlásának kérdésével. Hjleigh, a képviselőházi köztársasági frakció vezetője kijelentette hogy. az uj rounketörvény •és az adó leszállításra vonatkozó törvény, mmelyet ugyancsak elfogadott 9. kongresszus két hásr, gyakorlatilag s±z amerikai nép jelétének: és -biztonságának javára válik Mind a két t-ör vény javaslat Truman elnöknek kitűnő alkalmat ad arra, hogy bebizonyítsa, vájjon gyakorlatilag is együtt, akar-e működni a kongresszus köz társai-sági párti többségével .Amennyiben Truman elnök egyik vagy másik v^gy mindkét javas "lattal szemben mégis élne vétójogával, a kongresszusra hámi a feladat, hogy oz alkotmányos kéth-ar:n ad-több seggel mégis törvényerőre eiaelje a javaslatokat ,33nnél a szavazásnál ©zenben a demokrata párt egy részének is a köztársasági párttfíl kell szavaznia, mert e köztársasági pártnak se a a képviselő házban, sm a szehé?fcutsban ninos meg ^ őzeiteéges minősitett többsége. Időközben az araerikai szakszervezeti szövetségek megkezdték hadjáratukat ». szakazerveaetellenes törvény ellen ás tömegmegmezduláGokkal igyekeznek rávenni az elnököt, gyakorolja vétójogát, I legnagyobb napilapokban oldaláé hirdetéseket tesznek közzé, amelyekben megokol j'ák állásfoglalásukat. Pittaburghban ezzel kapcsolatban az acélipari munkások körében érdekés kísérlet történt, hogy a munkásság legszélesebb köreit tájékoztassák, mi szükséges ehhoz hogy a Munkáltatok le a-munkavállalók megértsék egymást. Nind a. két amerikai szakszervezeti szövetség 2000 munkást jelölt ki, akik Colu^bá* Öhio, Indián*! Iowa és California szövetséges államok egyetemein egyhetes kurzusokban \ektatást kapnak -a munkabéke tnind^i^ vomtifc'özésáb^fl. Á szakszervezetek ^iegt<éritik a. tanfolyamokon résztvevő ptjikások minden költségét és kártalanítják m elmaradt birokért. /f&TI/ ífogyan feerulnek saovj etellenes koholmányok az amerikai sajtóba? Bwh éa/i/Sa/l t ÍJ 0 s z k v a , június 9 • A wosakvai rádió utalt arra, a napokban egy rikei szenátor a sajt" képviselői e lett olyan kijelentést tett, hogy megbízható f orráéból szerzett értesiUésa szerint ct Szovjetunióban óriési mértékű geológiai lm tata sok folynak ásványok után. Hozzáfűzte-, az amerikaiak nagyon jól tudják, mit jelent ez,A szovjetellenes szenzációra éhes uisdgjirók Eurépáhon is koptak a hiren,' közölte q. ffibookholtri. rddió is. /ielyt.köy Aó\ P