Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. február/1
1947-02-01 [0051]
A moszkvai rádió a magyar köztársaság kikiáltásának év£*? dúld járói. íöím Os/CbA lö Moszkva, február 1. A magyar nép -raost ünnepli a demokratikus köztársaság kikiáltásának első évfor dulóját. A nemzetgyűlésnek az a döntéae' , anely megváltoztatta az államkormányzat formáját és lényegét, törvény>o fo^la>lta a demokráciánk a reakoid felett aratott győzelmét s Magyarország fejlődésében új korszakot nyitott Heg. ~ " . Horthy 35 éves népellenes rendszere és a nitlerbarát Szálasi rövid életű rémuralma a nagyoké ós nagyüirtek támogatását élvezte. A féktelen revizionista és soviniszta politika nemcsak a magyar nép számára jelentett veszélyt, hanem állandóan fenyegette a szomszéd államok biztonságát is, A nemzetgyűlés elöntése valóra váltotta a demokratikus erők érvényesülését a gazdasági és a politikai életben^ biztosította a dolgozó tömegek részvételét a kormányzásbaa, nem a születés előjoga, hanem a tehetség és a képesség alapján. A magyar niamzet él ötében végbemenő mély vál totósok, amint erre a haladószellemU magyar sajtó is rámutatott, osák a SzéipJctuniónak minden téren megnyilatkozó* táTtágatásával." valtak megvalósíthatók. A szovjet hadsereg által felszabadított kagyarer-szág a németek kiűzése után romrician hevert. A német rablék és a nyilaskeresztes ban-~ dák végigpusztították az országét* Az / ezeréves feudális Magyarország romjain indult majs a Szovjetunió támogatásával az új demokratikus állami élet A r/pgalakult uj kormány első intézkedés el között volt a nagybirtok rreg- " szüntetése ós a földnélküli parasztok földhözjuttafcásák A reake&ós faeiz~ imiD alól felszabadult munkások az értelmiség legjobbjaival együtt öntudat tosan^és áldozatkészen gondoskedtak a gazdasági élőt vérkeringésének megindításáról ós ezen a téren nagy sikereket*értek el. Az új válasz tó jegi törvény alapján 1945 devemberéien megtartották a választásokat*. Ennek -a választójognak lényeges hiánya az volt, hogy nem fosztotta meg a választói jogtól a fasiszta ós a félfasiszta elemeket. " " A magyar köztársaság a kikiáltása óta eltelt egy év alatt bebizonyította életképességét. Az tfrszág gazdasági újjáépítése terén, valamint demokratikus bel- és külpolitikájában jelentős sikereket ért el. Megszerezte az ország széles cWlgozórétegcinek, valamint a Dunamedenoe baráti államainak bizalmát és elismerésé*. Az ország ipari ter-" r melóee valósággal a romokból épült ujjá. elsőserfcan a munkásság érdemei-" nek eredményeképpen, ane iy sewmi áldozattól nem riadt vissza. £ülso segítséget, főleg nyersanyagban, egyedül a Szovjetunió nyújtott az országiak.' litrol tanúskodnak a magyar politikai és közéleti szereplők tryllatkszataj., valamint a haladó magyar sajtó. Hatalmas sikereket ért el a magyar köz- v társaság a vasúti forgalom helyreállítása terén is. A demokratikus Magyarország államosította a szénbányákatj az erőmüveket és állami kezelésbe vette a legfontosabb ipari üzemeket:, Az államosított üzemekben a termelés racionalizálása révén jelentós sikereket ért el és fokozta kapacitásuk kihasználását. Aa ors zág mezőgazdasági termelése is sikeresen küzdi lo " a nehézségeket. A parasztság széles töMCgei á termelés minden irányú f§t kozasával "feizonyitották be, h*gy rendithetetlen hívei a demokráciának. 1/ - /folyt.kcv./-^, Ti ! Magyar Orozágoe j