Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. szeptember/1

1946-09-03 [0041]

á New York Times Msgyarorszagnak Urdélyre vonatkozó igényeiről, RAm Da/Da/Vá 1 Küm Kan York, szept^mbt-r 3. A New York Times vasárnapi szármában, párisi tudósítójának jelentése alapján, hosszabb cikkben számol be ezok­ról a magyar igényekről, amelyeket Ain r Pél/ követ jelentett be a magyar és z rónán területi bizottság közös ülésén négyezer négyzet kilőné ternyi erdélyi terület Magyarországhoz való visszo­csr.t*:lá3a ügyében. Kifc-jti, hogy Magyarország kívánságait vsla ­mennyi szomszédja ellenkezéssel fogadja, sőt a mult hét csií.törtö­kán a magyar területi bizottság ülésén négy és fél óra hosszatt el­lenézték azt is, hogy Msgysrcrszdg egyáltalán előadhassa kívánsá­géit, nig az Bgyssült Állanck képviselője e magyar kivánságek meghallgatása mellett foglalt állást. Az Bgyesült Illemek szóvivő­je kijelentette, hogy az iígyesült Állsnok békekdldöttsége elfcgu­latlonul áll szemben u mostani fogalmazásban kifejtett magyar kí­vánságokkal. A Romániában élő magyar kisebbség elméiétben w bizonycs jogokat élvez ugyan, - állapítja meg a cikkíró -, de gyakorlatban a nelyzet az, hogy 300,000 magyar embert írdélyben m:gfosztottak román állampolgárságától, ami gyakorlatilag vagyonvesztést is je­lont számukra. Azonkívül az uj romén agrártörvény e magyar földmű­veseket kizárja o földjuttatásokból, /MTI/ /magyar Az olasz kormánynak nehézségiket okoz a drágaság. Yrr Té/Bj/Vél Róma, szeptember 3. /AFP/ Gasperi olasz miniszterelnök Milanóban megbeszé­lést tartott Észak-Olaszország m*gyefőnökeivei* A megbeszélés után kijelentette, a kormány nem tud csodát tenni. Az élet egyre fokozó­dó drágasága nagy nehézságeket okoz, - tett^hozzé a miniszterelnök. /MTI/ Elutasították Rupnik szlovén tábornok kegyelmi kérvényét. Z By/Mi/Vá 1 Belgrád, szeptember 3. /TANJTJG/ A nemzetgyűlés elnöksége elutasította a lyublya- • nai hadbíróság által halálraítélt Rupnik volt szlovén tábornok ke­gyelmi kérvényét. /MTI/ Kinevezés. 0 VEM Vá 1 A köztársaság elnöke dr. Beznák Aladár egyetemi Nyilvános rendes tanárt a tudományos tisztviselők létszámába e ti­hanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet Igazgatójává a IV. fizetési osztályba kinevezte. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom