Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. március/2

1946-03-22 [0030]

A kultuszminiszter megnyitotta a dolgazók iskoláját. o VKM P14 Oc. Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter nyitotta neg csütörtökön délután a Ciszterci Rend budai gimnáziumában a Dolgozók Iskoláját. Az első tanfolyamra öt gyárból 80 hallgató je­lentkezett. Briaits Frigyes igazgató üdvözlő szavai után az iskola énekkara köszöntötte az "öreg" diákokat,majd a miniszter vázolta a Dolgozók Iskolájának célját és feladatát. - A flolgozók Iskolája Magyarország kultúrpolitikájában legalább olyan nagyjelent ősé gü, nint gazdasági téren a földreform, ­mondta, Létrehozásával nagy társadalmi igazeégtalanaágot akarunk jó­vátenni. Mindenkinek lehetőséget akarunk adni az önképzésre ás a tám­lásra. A Dolgozók Iskolájának az a legfőbb feladata, hogy olyan demokra­tákat neveljen, akik tanult erősségei lesznek a nemzetnek. Ez az isko­la a műveltséget, az alapos magyar müveit eég et szolgálja, A továbbiakban rámutatott arra, hogy az iskola elvesztené hivatását, ha diploma-gyárrá, C3ak bizonyítványt adó intézetté válna. Az iskola hallgatóinak tehát komoly próbát kell kiállniok. Ehhez sok áldozat és kitartás kell. Ezt akarja a minisztérium és éppen ezért a legkiválóbb tanárokat kérte fel az oktatásra, örömét fejezte ki afelett, hogy a XI.lerületben a Dolgozók Iskolájának megszervezését a Ciszter­ciek Gimnáziuma vállalta el, A nagymultu rend 800 év óta bevált taní­tási módszere záloga lesz az eredményes munkának, amely mindig a dol­gozó tömegek érdekeit szolgálta. - Az egyház, ha igazi egyház,a legdemokratikusabb szerve a világnak. Beszédét egyhetes romániai utján szerzett tapasztalataival zárta-, - Fiatal, életerős népek kelnek versenyre nost - mondta-, de a békés együttműködésben is alulmarad az az ország, amelynek kisebb a műveltsége. Gondoljanak erre, amikor tanulnak. Egy kicsi, háborúban vesztes és szegény országot csak ugy lehbt felépíteni, ha műveltségének komoly társadalmi alapot teremt, A munkás, a paraszt es értelmiségi egységre sosem volt olyan szükség mint ma, de emek az egységnek közös Sápja a műveltség legyen. Műveltség, igazság, magyarság f /MTI/ —,— Frank tiltakozik az ellen, hogy Csehszlovákiában Ítélkezzenek felette, R Ccs B/3/P14 Oc. Prága, március 22. K.H,Frank volt csehszlovák "védnök" háborús bünpe­rének első tárgyalási napján tiltakozott az ellen, hogy ügyében csehszlo­vák birosás Ítélkezzék. Tiltakozását azzal okolta neg, hogy az amerikai hadsereg foglya, hogy Csehszlovákiában nem akad egy ember sem, aki ne gyűlölné 3 ezért a biróság sem pártatlan. Kérte, adják át a nürnbergi nemzetközi biroságnak. A hivatalból kijelölt caeh nemzetiségű védőt is visszautasította. A rendkívüli nemzeti biróság a kérelmét alutasitot­I a 4.+f Z£ Í' 11027 az ameriks "i hatóságok Frankot szabályszerűen kiszolgál­tatták Csehszlovákiának s az érvényben lévő csehszlovák törvények ér- _ t elmeben el Ítélhető. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom