Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. március/1

1946-03-01 [0029]

Hogyan élnek a magyar hadifoglyok Észak-Angliában? RLst BÉ/B£/ío London, március 1. Sztankovits Viktor, a londoni rádió magyar munkatársa meg­látogatott egy északangliai magyar hadi fogoly-tábort és részletesen ismertette a látottakat, , líesaze fenn, Lancashire megye nyugati partvidékén^ Cirkham éa Liverpool között magyar nótát fui a szél • kezdte előadását Sztankovits az angol gyerekek odarenn magyar szavakat kevernek beszédükbe és igen Düszkék az ő '•titkod' nyelvükre. Nem uj magyar településről kivánok beszámolni,-hanem arról a 67o magyar ifjúról, aki itt ól ás vágyódik haza. Hogyan kerültek ide ós mit csinálnak itt? 1945. késő tavaszán valahol Nyugatnémet országban, estek angol hadifogságba, Több mint & fele még 16 évas sem volt. amikor Sza­lajt pribékjei elhurcolták őke-t énemet birodalomba, nogy a szörnjü­hirü Hunyadi páncélgránátosok sorait feltöltsék velük, űe erre hál Istennek már nem kerülhetett sor, mert a háború végétért, mielőtt 'Tje ve tették 11 volna őket. Javarésztik nem is ért a fegyverhez, és a­mikor ez egyik 4oo főnyi kis csapat München közelében megadta mjp­§ át, mindössze nyolc puskájuk volt. De addig is rengeteg szenvedést Iték át, német ropuloterefcet kellett i&vitaniok és akaakat felszed­ni, a szövetséges lógiharc legpusztítóbb tüze közepette. A magyar gyerekek hosszú hetekig próbálkoztak saját kezdeményezésre felven­ni az összeköttetést az angol kötelékekkel, de térkép és iránytű nélkül minden kisérlet hiábavalónak bizonyult, "ügy vándoroltak, mint eltéveat nyáj, faluról-falura bujdosva, amig az angolok el nem fogták őket. Most kinn élnek Eszakangliában, agy tekintélyes hagyságu volt német fogolytáborban. Szállásuk egy hatalmas gőzmalom, amely semmiképp sem nevezhető palotának, de a magyar laktanáykhnz vis20­nyitva elég kényelmes és a magyar fiuk gondosan tisztán tartja^. A malom egyik nagy műhelyét alaki tották at hálóteremmé, van mosoda, kórterem, gyülésterem és mindenekelőtt egy jó nagy konyha, A hon­vágyon kívül az étkezés az. amire ezek a magyaros a legjobban pa­naszkodnak, mert az angol konyha idegenszerű számukra es ,ne4 tud­ják megszokni, Javarészük farmokon dolgozik; ezek igen népszerűek a Lancashiro-i gazdák körében, Egy kisebb csoport a'munkaügyi mi­nisztérium megbízásából dolgozik, utakat javit, stb. és szívből irigyli a mezőgazdasági munkásokat, A fiuk büszkesége a pékműhely [ itt 15 magyar fiu naponta mintegy 1200 kiló angol katonai kenyeret* süt a tábor szamára, Az éremnek van egy másik oldala is: a honvágy, Különösen azok a fiatalok türelmetlenek, akik még iskoláikat sem feiezték be és tudják, hogy már eddig ket évet veszítettek. A már szép számban érkező magyarországi levelek sem hoznak mindig jó hí­reket,-A háború sok szomorúságot okozott odahaz} rengeteg a Baj »c a gondí A tábor tanultabb ©leméi telve vannak a szociális fele­iősség tudatával és különböző tanfolyamok keretében - igy háromfo­ku angol nyelvtanfolyamon - oktatják, az ifjúságot, Rövidesen el­készül a tábor Színpada és hetenként egyszer magyarnyelve újságot is megjelentetnek; enaék híranyagát főleg a rádicból.meri tik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom