Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. február/2

1946-02-25 [0028]

A politikai újságírók Üdvözölték Sárga Béla nemzetgyűlési elnököt* o Kő P14 A budapesti napilapok politikai munkatársai hétfőn délben tisztelgő látogatást tettek Varga Bélánál, a nemzetgyűlés elnökénél, A megjelent újságírók Revében Déri Imre, a politikai rovatvezetők szindikátusának elnöké* üdvözölte a nemzetgyűlés elnökét, akiben - mint mondta — a sajtó képviselői a népképviselet szuverenitásának megteste­sítőjét látják, Hangsúlyozta, hogy a sajtó munkássága kiegészitő része á'parlament munkásságának, a sajtó adja m3g azt a nyilvánosságot, amely lényeges eleme a parlamentarizmusnak, Ifjú demokráciánkban ez a munka még fontosabb, A politikai újságírók érzik munkájuk nemcsak megnöveke­dett súlyát, hanem megnőve ke de tt felelősségét is, Xérik az elnököt, hogy ugyanazzal a bölcseséggel, amellyel a nemzetgyűlés munkáját vezeti, legyen segítségére az újságíróknak abban, hogy ezt a munkát legjobb tudásuk szerint lelkiismeretesen és felelősr. igük tudatában végeznessék el és ezzel kiegészitő részévé lehessenek a nemzetgyűlés munkájának. Varga Béla, a nemzetgyűlés elnöke válaszában mindenekelőtt kiemelte, hogy ő is a népből jött és épen ezért a népért akar küzdeni, Politikai voftalon mindig azt tartotta a legelső feladatnak, hogy a ma­gyar nemzetnek végre legyen tiszta választás, tehát a nép igazi akara­ta alapján összeülő parlamentje. Ma ez végre megvalósult* Tisztában vsn azzal, hogy az állam nagy gépezetében el kell égnie, el kell fütőd­nle annak, aki a politikai életben szerepet vállal, Mint egy legutóbbi beszédében mondta, magát is ilyen széndarabnak tekinti és vállalja, hogy elfütődjék osak aaért, hogy ez a nagy gépezet, az állam, meg ne álljon, - Hosssu évszázadok Itellettek ahh.z, hogy Magyararszagon kialakulhasson az egészséges demokrácia - folytatta Varga Béla.Bz a de­mokráoia most indult el útjára, libben a meginduló demokráciában mér­hetetlenül fontos az ujeágiró szerepe, fontosabb mint bármikor i 3 volt Magyarországon, " - VSác dús 19«-e ás október l(v5/e az^.rt követkehhettek be, mert a népakarat és az államvezetés között mérhetetlen űr tátongott, Nem volt meg az ÖB®eköttetés az állam vezetői és a magyar nép akara­ta, vagy mássBÓval .a magyar közvélemény között, A nép akaratát, a köz­véleményt bölcsen nevelni kell és az elsősorban a magyar ujságirók hivatása* Meggyőződésem, hogyha a magyar parlamentarizmus ujbol ál­parlamentarizmussá fejlődnék, ha a vezetők megint elszakadnának a néptől, a nemzetnek feltét lenül megint ujabb tragédia lenne a sorsa* Az ujságirók varnak hivatva megakadályozni, hogy valaha is mégegyszer bekövetkezzék Magyarországon, hogy re legyen meg a néptömegek akarata és az államvezetés között a közvetlen, erős összeköttetés. Végül hangsúlyozta Varga Béla elnök, hogy a tiszt, deookráoia, amelyet minden becsületes magyar ember szive ben, lelkében hord, m 35 eszme, amelyért az ujságirók és Ő is teljes erővel küzd, Biztosította az ujeágirókat, hogy munkájukban minden tekintetben segít­ségükre lesz, . , Az üdvözlés után Varga Béla elnök hosszabb szívélyes be­szélgetést folytatott a me • jelent ujs *girókkal. /MTl/ "jj^

Next

/
Oldalképek
Tartalom