Külföldi-Belföldi Hírek, 1945. augusztus/1

1945-08-04 [0014]

Megváltozik a pozsonyi személyvonat menetrendje. Máv.Ig. o- Bk/B 2 A MAV igazgatóságtól vett értesülés szerint a Budapest Nyugati pályaudvarról 22 óra 50-kcr induló Brat is láváig közlekedő 120 azámu személyvonat augusztus 5.-etől kezdve nappali időben, mint "Í14-es számú vonat 18 óra 50-kor fog inculni. /MTI/ w . ­Elkásziilt a vádirat a Keleti pályaudvaron történt vasúti szerencsét­lenség ügyében. IM Ha/ky/Vá 1 AMagyurTávirati írod- jelenti: Illet éhos helyről közlik: Az iguzságügyminisz"cer a Keleti pályaudvaron történt vasúti azoröncsétlenség után azonnal utasította az ügyészséget, hogy az ügyben a aega részéről a legsürgősebben járjon el. Ennak megfelelően Auer György főállamügyász elrendel­te, hogy a régi körülusnyes eljárást mellőzve a gyanúsítottakat ha­ladéit alánul állítsák törvényszék alá. Az ügyészség ennek folyománya­ként vádiratát a szoroncsetlenságórt felelős gyanúsítottak ellen már be la nyújtotta a bűnt. tőtörvényaz ékn.sz és igy a bűnösöké néhány napon belül kitűzendő főtárgyaláson elnyerik méltó büntetésüket. Ezzel az intézkedéssel :•. demokratikus Magyarország államügjészsége példát mutatott arr.t, hogy ntaac szükség/g nyomozást hosszú hónapokig . 1 folytatni, mielőtt az ügy /es7 biréság elé kerülne, hanem a törvényes intézkedés eket megtartva is vec le­hetőség arra, hogy a bűnügyekben napokon belül itéle t la gyen hozható. Több mint huszonnégy milliárd font Franciaország háború3 kára. EL a HZ/kZ/Vá 1 London, uuguaztus 4. Az angol rádió párisi tudósítója, D. G. Cedatt a potsdami értekezlet döntéseinek franciaországi visszhangjáról kö­zöl beszámolót, Cadett szerint francia politikai körökben.a h»tár.za­tok legnagyobb részét őszinte örömmel fogadták, de sokan ugy véle­kednek, hogy Frenoiaország jóvátételi igányii nehezen találnak majd teljes kielégítést. A fra.no í a károsodás össze';' ugyanis igen nagy, a legújabb adatok szerint több mint huszonnegymilliárd font. /MTI/ Deportálásból viasz tért OTI-tagok gyógykez .;lese. 0 OTI Vá 1 Az OTI a deportálásból vissz.tárt biztosítottakat -'"'háro hétig a. visegrádi és p esthidegkuti intézményeiben gyógykeze­lésben részeaiti, ha orvosi vélemény szerint -raa rászorulnak. Az ' 1 erdei-:-ltek ezirányu kárelmüket az ixiotákjs intézeti orvosnál tor­j.szta.otik elő. /kTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom