Krónika, 1960 (17. évfolyam, 2-6. szám)
1960-02-15 / 2. szám
/ 1960 FEBRUÁR KRÓNIKA 7. hogy az emberek ne becsüljék sokra a pénzt és ennek gyűjtését? ★ Ha a spártaiak valóban azok a bizonyos spártai jellemű emberek voltak, amilyeneknek legendák festik őket, aligha lett volna szükség ilyen intézkedésekre. Lykurgos szigorú rendeleté volt az is, hogy a polgárság közösen étkezzék. Vájjon, jól hallunk-e? A “spártai jellem” csak úgy hajlandó magát a közös és egyszerű kosztnak kitenni, ha ezt megparancsolják neki? S vájjon, a spártai jellem öregbítését jelenti-e az, hogy a spártai polgárok, megadván magukat a kényúr akaratának, teljesen lemondtak a magánéletről; a méhek, .termeszek, hangyák mechanikus életét éljék, nem ismerve egyént, csak közösséget. Vagy az emberevők erkölcsét megközelítő, talán el is érő, a Taygetos hegység nevéhez fűződő borzalmas törvényt, — mely szerint a látszólag nem életképes csecsemőket a hegység kétezer méter magas szikláira tették ki, vagy azokról levetették, — a spártai anyák szíves hozzájárulásával hozták? Vagy a spártai apák őszinte helyeslésével? Aligha. Mert, ha mégis, ezek az úgynevezett spártai jellemek nem tartoztak volna sem az emberek, sem az állatok fajtájához, melyek világában, főképpen a nőstények, önfeláldozásig ragaszkodnak gyermekeikhez, kölykeikhez, hanem valami egészen különálló lények, akiket sem természeti, sem erkölcsi mértékkel nem lehet mérni. Persze, erről szó sincs. A spártai anyától úgy kellett ellopni a kivégzendő porontyát, az apa pedig ökölbe szorította kezét és fegyelmezetten hallgatott. Ez a fegyelmezettség volt a spártai jellem! De nem csupán a meggyőződésből származó fegyelem, hanem a félelemből származó is. Mert a spártai jellemek a kényszer termékei voltak. Ilyen szellemi, lelki és jellembeli termékekkel manapság is lépten-nyomon találkozunk a kommunizált országok szerencsétlen néuei között, csak most nem spártai jellemek, hanem szovjet-embernek tisztelik. A szovjet-ember gyűjtőszó egy eleven emberi lény gépezetét jelenti. Például, azt akarja mondani, hogy a kétszázmillió oroszszovjet alattvaló egytől-egyig egyformán érez és gondolkodik, s valamennyien boldogok, hogy tömegszálláson közös konyhán élnek, hogy még a városuk területét sem hagyhatják el, csak ritkán adott engedéllyel; hogy nem sztrájkolhatnak, ha keresetük alacsony mértéke mellett soványodó testük rongyos, foltos ruhában jár. Még sok ilyen boldogító tényt sorolhatnánk fel, melyek kényszerült tűrése oly romantikusan jellemzi a természet, valamint a szabadság szeleteiének velünk született törvényét megkontrázó szovjetembert. Nemcsak a végletek érintkeznek; érintkeznek ókori, sőt őskori események a legújabbkoriakkal is. Át-átugorva évezredeket, századokat, alig hagytuk el némely dologban az ó- és az őskorszakot. A mai szovjetemberről szólva a spártai jellemű polgárokat sem hagytuk el a régmúlt távolságában. De maga a lykurgosi kommunistarendszer sem idegen nekünk. Lykurgos a helota-rabszolgák óriási tömegét használ-' ta fel közmunkákra. A heloták a spártai állam termelőeszközei voltak. De ma, amikor már vasból és acélból való eszközeink vannak, még mindig termelőeszközként használnak fel embereket. Az emberi bűnök oly tökéletesek, hogy azokban fejlődés már lehetetlen, csak ismétlődések lehetségesek. ★ Hogy Lykurgos nagy államférfiúi egyéniség volt, vitathatatlan. Jól tudta — jobban, mint mai epigonjai — hogy kommunista rendszer fenn nem tartható kereskedelemmel és tengerhajózással. Meg is szüntette mind a kettőt. A kereskedelem és hajózás idegen népekkel való érintkezést, kapcsolatot jelent, ez műveltebbé teszi az embereket, ezek pedig némileg igényesebbek az élettel szemben, mint a műveletlenek. Ennek az okai közismertek. Lykurgos tisztában volt ezekkel. Ezért városállama csak földműveléssel, állattenyésztéssel és a mindennapi szükségletek ellátását biztosító Iparral foglalkozott. A munkával járó fizikai terhek azonban nem nehezedtek spártai polgárok vállaira; a munka a helóták rabszolgakötelessége volt. ők szántottak, vetettek, arattak — hordták be a termést zsarnokaik kamráiba. A közmunkákat is ők végezték. A helóták valamikor hadifoglyok voltak. Az az ókori szokás, hogy a hadifoglyokat rabszolgáknak minősítették, s nem engedték vissza hazájukba, újkori szokásnak is megmaradt némely, Afrika sötétségében élő, emberevő törzsnél és Szovjetoroszország birodalmában, hol száz és százezer hadifogoly végzi a spártai helóták által végzett közmunkáknál nehezebb közmunkákat, a spártai helóták élelmezésénél silányabb táplálkozás mellett. Csakhogy sem Lvkurgos, sem az állam vezető férfiai nem hangoztatták, hogy náluk, kommunistáknál a legfőbb érték az ember, mert ezt, a maguk életét kivéve, egyáltalán nem tartották legfőbb értéknek míg a szovjet, propagandája szerint különbséget nem téve ember és ember, nemzet és nemzet, fajta és fajta közt, fülsiketítőén hangoztatja a szinte páratlan, csak szovjetemberekben sarjadható humanitását, mialatt nyögnek és pusztulnak a hadifoglyokból lett rabszolgák a piramisok építéseinek keserveit meghaladó közmunkák végzésével. így épülnek Szovjetoroszországban a sztyeppékét Pannonia Sacra MINDSZENTY BÍBOROS ELITÉLTETÉSE ÉVFORDULÓJÁRA Nem nevelték a prímási székre! A föld fia volt, erős és oly tiszta! A pannon-halmok lelke élt szívében, Ezért tudta, mi a: Pannonia Sacra! Minden hegyen oltárt látott lelke, — ősi hősök áldoztak ott sorban! Dicső hadak, — évezredek érce Nevelt, hangzott múltjuktól a szikla .. . Szerette is várainknak fényét, — Abból fakadt ajkain a szózat. Kemény szavak, s elődei vérét Nem adta el, — a keresztünket hordja! így nőtt bele a föld-fia képe, — Bizarr mámor vörös lángjaiba! Mint az oszlop áll a fergetegben S néma Rabtól, — most is fél a muszka! Saját sorsa, egy a nemzetével, — Könnyes Anya a pannon-utat rója; A nagyvilágban szétszórt véreivel, A magas Egek kapuját kinyitja! Granby, 1960 február 8. átszelő utak, csatornák, ipari üzemek, az idegen rabszolgák mellett kényszermunkára kárhoztatott milliónyi szovjetállampolgár ragszolga részévételével, kiket múltbeli társadalmi helyzetük miatt megbízhatatlanoknak tartanak. Nem volt csoda, — s ezt maguk a spártaiak is megértették, — hogy a helóták, akik már Spárta földjén születtek, örökölve apáiktól a rabszolgaságot, gyűlölték uraikat és hajlamosak voltak lázadásra. Ez volt az egyik indítóoka annak, hogy Spárta katona-városállam lett. így lett Spárta katonai célok érdekében a fajnemesítés végett sportállam is. S ha ez ókori városban valami XX-ik századbeli, tehát mai jelenséget akarunk látni, nézzük meg a spártai fiatalságot, a fiúkat együtt sportolva a lányokkal — ami ellen, persze, okos embernek nem lehet kifogása, — de azzal a célzattal, hogy a mindennapi életben eltűnjék a férfi és nő közti különböző formaságokban megnvilvánuló különbség, hogy végül a csak férfiakat megillető fizikai munkákat is megosszák velük, vagy1 háború esetén, egészen rájuk hárítsák. Lykurgos Snártáia azt bizonyítja. hogy kommunista rendszer csak a következő feltételekkel, illetve rendszabályokkal és egyetemes magatartással tartható fenn: kegyetlen törvényekkel (Drákon törvényei); a magántulajdon gazdasági rendszerében élő népektől való elzárkózással; katonai neveléssel; a személyi igények rendkívüli korlátozásával; a szabadság megszüntetésével. Nehogy összezavarjuk a dolgokat: nem Szovjetoroszországról és a rabságban élő-haló, bolsevizált középeurópai és baltikumi kisállamokról, hanem Spárta kommunista városállamának P. SZELÉNYI IMRE társadalmi struktúrájáról van szó. De nem tudnánk védekezni az ellen az állítás ellen, hogy amazokra is gondolunk. Plutarchos szavait idézzük arra nézve, hogy miképpen szűnt meg a spártai kommunizmus és miért. Ezt írja: “A lahedaimoniaik (spártaiak) államában akkor kezdődött meg a hanyatlás, az elfajulás, amikor legyőzték Athént és sok aranyat, ezüstöt zsákmányoltak. Minden gazdagság néhány család kezére jutott, — a néptömegek pedig lesték az alkalmat egy erőszakos forradalomra.” Szóval, amint belekóstoltak a magasabb színvonalon álló életbe. a gazdagságba, fényűzésbe, a jobb és a nem közös konyha csemegéibe, az eddigi életformájuk egyedül való igazságába épíített hitük összeomlott. Magától értetődik, hogy az uralkodó néposztály vísszakívánta Lykurgos politikai eszményeinek a mindennapi életben történő gyakorlati alkalmazását, hiszen beleszcktak, beleszülettek az egyszerű életmódba, nem ismerték eddig közelről Athén, az ókori Páris kultúráját, fényűzését, hedonizmusát, mert $ már a több nemzedékre nehezedő kommunista rendszer nevelése igények dolgában igen alacsony színvonalra nyomorította őket. A kommunista életformába való visszatérést mégsem forradalom eredményezte hanem maga a patriarchális királyság Ágisz nevű királya, egyik leggazdagabb spártai család ifjú sarja, ez az “osztályídegen”, de lelkes idealista, ki valószínűen a sztoikus filozófia (az ókori rousseau-i iskola) hatása alatt a nép és az elégedetlenkedő fiatalság mellé állt és ezek tömegével és erejével — gazdag családját s rokonságát is megnyerve eszméinek — visszaállította a közösségi rendszert, a kommu-
