Krónika, 1960 (17. évfolyam, 2-6. szám)
1960-05-15 / 5. szám
8, KRÓNIKA I960 MÁJUS amelyek sem Európa, sem a világ status quoján nem akartak érzékeny változtatásokat végrehajtani.) A józan politikai belátás helyett azonban az “államférfim bölcseség” — előbb a franciáknál, majd az angoloknál is — prédája, s aránylag könnyű prédája lett a — hozzájuk viszonyítva — fölényesen ravasz keleti diplomáciának, ami által létre jött egy olyan hatalmi csoportosulás, aminek a PUSZTA TÉNYÉVEL is, ennek két nyugati tagja egyszerűen árulója lett az európai gondolatnak, a nyugati kultúrának, s csak egy történelmi véletlenen múlt, hogy már akkor nem dobatott oda Európa fele a szlávok (oroszok) éhes és kegyetlen imperializmusának, sőt — s itt mutatkozik a politikai eltévelyedés, az államvezetési ostobaság mély pontja — a közel-kelet s a Földközi Tenger keleti fele is, azaz az angol birodalom legérzékenyebb tengeri és földi terrénumai. Mert a cári rezsim sem lett volna egy hajszállal sem szemérmesebb — talán csak ERŐSEBB — a Sztálinénál, a volt szövetségesekkel való szembefordulásban, a háborúnak számára is győzelmesen történő befejezése esetén, ha az orosz imperializmus több százados törekvéseinek megvalósításáról eshetett szó. Már az “entente cordial” is egy — a némely gyarmatok ellenére is — kimondottan szárazföldi, tehát kontinentális érdekeltségű és egy főleg tengeri, tehát tengereken túli érdekeltségű nagyhatalom között, lényegében értelmetlen, a belső realitásokat nélkülöző szövetkezés volt, az oroszokkal való paktálás azonban — ami a franciákat illeti — a szadizmus határait súroló politikai perverzitás, Anglia részéről pedig valami afféle volt, mint mikor valaki egy lármás kísértettől való félelmében egy folyóba veti magát, ahol VALÓDI krokodilok úszkálnak. Hogy a krokodilok közben, vagy utóbb — átmenetileg — máskép határoztak, ez egy tipikus véletlenje a történelemnek. (Folyt, köv.) Wien, 1960 május Dr. jékei BALOGH GYÖRGY VITA FORUM: HOZZÁSZÓLÁS A TRIANONI VITÁHOZ Már második cikket olvasom Dr. Mihályi Gilberttöl ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Mindkét cikk nagy hozzáértéssel és jóakarattal íródott. Sem szenvedélyes hang, sem a gyűlöletnek a legkisebb foszlánya sincs bennük, amit én is csak helyeselni tudok, mert a politikában az érzelmek nem sokat segítenek valóban. Azonban nem tudok vele kapcsolatban attól a gondolattól szabadulni, hogy az ö soktekintetben lemondó hangja, túlengedékenysége lehet, hogy alkalmasabb eszköz a kézfogásra, mint jogos sérelmeink örökös felhánytorgatása, de végeredményben, ha csak így tudunk utat találni a románok, szerbek, szlovákok felé, akkor mi hasznunk nekünk ebből? Mert legyünk őszinték: a politika nem egyéb, mint a lehetőségek kihasználása, saját államunk hasznára. Ezt a rezignált hangot már azért sem tudom egészen magamévá tenni, mert legelőször a baloldal felől hangzottak el ilyen megalkuvó kijelentések, akik egy ábrándfelhős világszocialista mozgalom kedvéért háttérbe szorították a legégetőbb magyar jogokat, ugyanakkor a túlsó oldalon jóformán semmit sem tettek a kiengesztelődés kedvéért. Most is csak a magyar sajtóban olvashatók a megegyezésre alkalmas hangok és a többi dunai nép csak a bolsevizmus elleni harcban lát szövetségest a magyarságban, de még résziguzságleieSí'ol sem akar hallani. A Kárpátmedencében olyan brutális igazságtalanság ért bennünket kétszer is, hogy ezt nem lehet oly könnyen, csupán látszalmegegyezésekért meg nem történtté tenni. Minden megegyezés kétoldalú. Egészen biztos vagyok abban, hogy a magyarság sem ragaszkodik olyan történelmi és politikai állapotokhoz, melyek a múlthoz hasonlóan a magyar többség vezetőszerepét hangsúlyozzák, azonban azt az álláspontot sem fogadhatjuk el, hogy a bolsevizmus elleni harc kedvéért mondjunk le mindenről, még a három millió elszakított magyar politikai és anyagi természetű jogairól is. Ami a bolsevizmus elleni harcot illeti, itt is a magyarságé az oroszlánrész, mint hajdan a török időkben, mikor feláldoztuk nagyhatalmi állásunkat egy kilátástalan harcért, ugyanakkor midőn a “katolikus” Franciaország I. Ferenctől kezdve XIV. Lajosig a törökkel cimboráitok, a magyarság és a németség érdekei ellen. Szóval a hiba ott van Dr. Mihályi cikkeiben, hogy meglátja, hogy most első a holsevizmns elleni harc. DE MIT Tettek AZ “TITÓDAI.LAEDDIG EBBEN A HARCBAN? Ma bt nem semmit. Hogy az emigráriás sai tójuk kommánistaeJlenes, az vaimi kevés, mert ugyanakkor magyarellenesek is. Otttioni nepeik, meg a kisujjukat sem mozaitjak a kommunizmus ellen. Meg csak egy komoly sztrájkot sem mertek lenni eddig a poznámihoz hasonlóan. Mindezek után mégis mi tegyünk a politikai jófiuk és szinte udvaroljunk nekik, vigyük tálcán a szivünket, hogy legalább a dicsőséges és az egész világot megrázó magyar szabadságharc után ismerjék el nagylelkűen, hogy azért mi barbár magyarok is_ érünk _valamit: legalább a kisujjónkat mertük mozdítani az ázsiai szörny ellen, ugyanakkor, mikor a többiek okos alkalmazkodásról, józan reál politikáról fecsegnek, hogy tehetetlenségüket és gyávaságukat palástolják. Megmondtam egy ukránnak, ha minden nép csak olyan erőfeszítést tett volna a vörösök ellen közép-keleten, mint mi, akkor ma talán már Oroszországban is forradalom ilulna; nemzeti jellegű forradalom, a párturalom ellen. Továbbá azért sem vagyok híve ennek az engedékenységnek, mert nem várok tőle semmit. Ismerem az összes volt nemzetiségeink gondolkodását, mely legnagyobb) észt ma is magyarellenes beállítottságú, rabja egy értelmetlen primitív sovinizmusnak, mely csodálatosképpen csak a magyarság ellen aktív, minden más: nácizmus es bolsevizmus ellen tehetetlennek bizonyult! Közép-Európa kis népeinek zavarát, súlyos problémáit azoknak kell megoldani, akik azt okozták: a nagyhatalmaknak. Ez a megoldás pedig bizonyos szelíd erőszak nélkül aligha fog menni, mert teljesen tarthatatlan az az álláspont, hogy a megegyezés kedvéért éppen annak kell megint a legnagyobb politikai, gazdasági, sőt önérzetbevágó áldozatot hozni, aki a Kárpát-medencéért eddig is a legnagyobb áldozatát hozta, holott eddig vállveregetésen kívül semmi komoly elismerést nem kapott. Az a bizonyos keresztényi szeretet, vagy politikai humanizmus NEMCSAK A MAGYARSÁGRA kötelező, mely összebékíti a nemzeteket, hanem a keresztény csehekre, szlovákokra, szerbekre, románokra egyaránt. Enélkül értelmetlen minden EGYOLDALI] magyar jóindulat. P. N. hozzászólás a “jóindulaté magyarság” és a “TRIANON ÉS A MAGYAR MAGATARTÁS” CÍM ÍJ KÉT CIKKHEZ Trianon óta elmúlt 40 év mindenkit megtaníthatott volna arra, hogy nemcsak a m a g y a i nép nem “diktálhat”, hanem neki sem írhatja elő senki, hogy “igy vagy úgy” . . . Nagyra becsülöm mind a két cikk íróját, hiszen pl. magam is két évig működtem premontrei kanonokként a rozsnyói kát. főgimnáziumban. Annál inkább meglepődtem, amikor olvastam: “Soviniszta nacionalizmus”, “a szélsőséges nacionalizmust a hazaszeretet rangjára emeltük”, a “MINDENT VISSZÁ”-t öblös torokkal szavaltuk és a többi. Kifogásolhatom e frázisokat, mivel nem érzem magamat “ludas”-nak bennük. De bántja a MAGYAR önérzetemet, hogy “soviniszta” jelzővel illették a nacionalista magyarokat, mert tudom, hogy léteznek “nemzetközi magyarok” is. Aki az igazság követelője, az még nem “soviniszta”, és az első világháború utáni magyar nemzedék bármennyit kívánt is az igazságosság nevében, nem lépte túl a tisztességes nemzeti érzés sorompóit. Nem “csépelt” a MAGYAR “határtalanul” “más népeket”, ellenben ők nemcsak csépelték, hanem gyilkolták irgalmatlanul. Hazáját csak nemzeti érzésű ember szeretheti igazán: s ebben nem látok “szélsőséges” magatartást. A nemzeti érzés a leghatékonyabb ellenszer a moszkovita bolsevizmus mérge ellen. Tehát a “nacionalizmus”-t korlátozni annyit jelent, mint az emberiség mérgezésének útját egyengetni. — A “MINDENT VISSZA!” jelszó hangoztatását rosszallani utólagosan, furcsa egy dolog. A 11. világháború u*án ők nem szavalták, hogy “MINDENT VISSZA”, hanem MINDENT VISSZA is vettek valóban. A Horthy-kormány lengyel biztatásra sem vonult be a Felvidékre, pedig megtehette volna könnyen. Hol volt ott “sovinizmus”? Aki önmagát kárhoztatja, ellenségének a malmára hajtja a vizet: segíti őt saját _ elgondolása kivitelében. És fokozza a kisebbrendűség érzését a MAGYARban. TRIANON-nal szemben csak a “MINDENT VISSZA!” követe'ő magatartás a helyes nemzeti szempontból, erőszakos békekötés nem érvénves. Döntsön majd a hágai nemzetközi bíróság a fölött: Mennvi illeti meg a MAGYART a “VISSZ4"-ból! Ha aztán az igazságosság győzött és a “jóvátétel” megtörtént, akkor következett el az időpont, hogy szövetkezzünk egybe. S e tekintetben II. Ottó magyar királysága és a dunai közösség megvalósításának az ügye az irányadó. * A másik cikk tartalmára nézve előrebocsátom, hogy az előbbi cikkel nem helyes semmikép sem egyet érteni. Ámde két kitűnő megállapítást tett a szerzője: 4) “Az erkölcsökben van a hiba és nem a korban” — “kor” alatt értem a “korszellemet”; 2) “ . , . mindenkinek megadni a magáét” — úgy értendő, hogy nemcsak az egyedeknek, hanem a NÉPEKnek is.
