Krónika, 1960 (17. évfolyam, 2-6. szám)
1960-04-15 / 4. szám
10. KRÓNIKA 1960. ÁPRILIS dára egy központi szervezet mozdul meg! Ezt nem látni és nem összefogni, igen tragikus ön- és nem nemzet-szeretet! Sokat gondolkodtam és sok esetben megálltam, hogy most mit lehetne tenni? S mindig egy gondolat ötlött fel: miért nem tömörülünk az Amerikai Magyar Szövetségben? S elemezve, rá kellett jönnöm, hogy az Amerikai Magyar Szövetség nem haladt a korral és a magyar nemzet védelmének újabb és modernebb rugalmasságában! Zárt csoport lett, egymást választgatták s nem nézték, hogy az élet rohant, a problémák megtizszeresedtek és a kis-látókör megfojtja a Szövetséget nagyobb munkájában és küldetésében! Mindenekelőtt az AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG hívja össze vezetőségi tagjait és mérjék fel a magyar jövő súlyos feladatait! Az eddigi kimondott amerikai magyarság védelmét, kulturális és társadalmi vonalon nyújtsák ki az amerikai emigráns magyarság szervezetei felé és hívják be őket az Amerikai Magyar Szövetségbe! Ennek biztosítására állítsák fel az igazgatóság kebelén belül: 1.) a KULTURÁLIS SZAKOSZTÁLYT, ahová kiváló tudósainkat és tanárainkat válaszszák be, mint tiszteletbeli tagokat az Amerikai Magyar Szövetségbe. így biztosítják az Amerikai Magyar Szövetségnek modern nívón mozgó értékelését és viszont az Amerikai Magyar Szövetség, mint elismert szervezet védi is fiait! 2 ) ÁLLÍTSÁK FEL A SZOCIÁLIS ÉS TÁRSADALMI SZAKOSZTÁLYT, ahol a raunkáskérdések szakemberei, a társadalom tudományok elismert nagyjai és tanárai lennének meghiva tiszteletbeli tagoknak, mindenki értékei szerint, hogy igy mindenkor és mindenben magas nívón mozgó Ítélete lehessen az Amerikai Magyar Szövetségnek a körülöttünk zajló problémákban! ^ 3.) ÁLLÍTSÁK FEL A SAJTÓ- ÉS PROPAGANDA ŐSZTÁLYT, ahol a világlátott és tapasztalt újságírók, íróink és szakembereink támogatják és biztosítják az Amerikai Magyar 90 nap alatt tökéletesen TANULJUNK KÖNNYEN GYORSAN ANGOLUL Irta: Dr. SZENCZI MIKLÓS a londoni egyetem tanára. $ 2.50 előzetes beküldése ellenében szállítja: NOVÁK RUDOLF magyar könyvkereskedése, Wien, I. Köllnerhofgasse 4. Szövetség életrevalóságát, rugalmasságát és tetterejét! Ez a három erő fogjon össze az Amerikai Magyar Szövetség égisze alatt és minden erőnk egységbedobásával, minél előbb adjunk ki egy nagy világlapot (havonta), ahol az Amerikai Magyar Szövetség tekintélye és szava szólalna meg: a magyar politikában, a magyar történelemben, a magyar földrajzban, a magyar ipari kérdésekben és a magyar nemzet welszabaditásának igazság követelésében! — Minthogy igy az Amerikai Magyar Szövetség az egyetemes magyarság hangja és akarata lenne, nem szabadna egyoldalúnak és maradinak lennie, hanem összefogni értékes fiait, mert több szem többet lát! így egészen másképpen hangzana: az Amerikai Magyar Szövetség Felszabaditó Bizottsága, avagy az Amerikai Magyar Szövetség Mindszenty Mozgalma, avagy az Amerikai Magyar Szövetség Szabadságharcos Ifjúsága . • . Ennek lenne sza-I. . A VÉN ÚJSÁGÁRUS -Hajnalodott, amikor az 59. utca és a harmadik Avenue kereszteződésénél megállt és megvette a New York Times-t. É- vekkel ezelőtt mindig itt vette meg a reggeli lapokat, amikor munkájából hazament, órájára nézve most meglepetéssel vette észre, hogy ugyanakkor ért oda, mint régen. Csak a vén árus hiányzott. A kopott, öreg újságárus először barátságtalan volt vele. De később felmelegedtek és jóbarátok lettek. A vén árus világa az ujságstand volt az üzlettel, a sok képes lappal és újsággal és a sokféle néppel, akik nála vásároltak. Mást aztán nem is ismert, még a szomszédos utcákat sem. De a standon ott volt minden éjjel, kivéve szombatim, mert zsidó vallásu volt.... Ahogy jobban körülnézett és az új árust megkérdezte, hogy mi történt öreg barátjával, kelletlen választ kapott: “Hogy ki volt itt évekkel ezelőtt . . .?” Hát persze, ez igy van. Aki elmegy, az elmegy. Később senki sem törődik azzal, akinek helyébe mindig újak jönnek. így bölcselkedett magában. * Egy teherkocsi ütötte el az uccán a vén árast, közvetlenül a standja előtt, jól emlékezett rá, mert néhány perccel ezelőtt történt, hogy odaért volna. Még látta a betegszállító kocsit, amely elvitte a Bellevue kórházba. Amikor a vén árus visszajött, mert hamar visszajött, a honvágytól a régi stand után, nem tudott sokáig a kórházban maradni, sápadtan és betegen né-Va, hangja és tekintélye! Ha ezt nem tesszük meg, úgy legszentebb erőink is elpocsékolódnak az egyéni törtetések és támadások pergőtüzeiben, ahol csak poros nyomuk marad a jövő nemzedék szemében! Mindszenty mártír bíborosunk debreceni jóslata kívánkozik ide: “szeretetet hoztam azoknak is, akik az Egyházon kívül állanak, de keresik a Krisztust. És ha volnának itt, akik nem örülnek jöttömnek, — szeretetet hoztam azoknak is! Az én tüzes szilánkom senkivel szemben sem lehet más, mint a szeretet. Gyűlöletet ne ismerjetek, az igazsághoz az utolsó lehelletig ragaszkodjatok!” (Debrecen, 1946 november 30.) Akkor és azóta ott, az ötféle tipusi magyarság is eggyé kovácsolódott: jajban, keservben, bánatban és reménykedésben! Ez a reménykedés az Amerikai Magyar Szövetség bátor és elszánt kezdeményességét igényli: hittel és akarattal! Nagyot csak odaadás alkothat! zett ki, és nyilvánvaló volt, hogy munkáját többé nem tudja ellátni. Az 59. utca és a harmadik Avenue kreszteződése, ott ahol az újságos bódé állott, forgalmas hely volt és innen vezetett rá az ut arra a hidra, amely Long Island-ba, New Yorknak, a hatalmas városnak egy másik negyedébe vezet. A sofőrök, amikor lefékezték a kocsit és kiszóltak a lapért, türelmetlenek és fáradtak voltak. “Gyterünk, gyerünk!” mondták a vén árusnak, “tán valami baj van? öreg embernek nincs itt ám a helye. Miért nem megy haza? Hadd jöjjön egy másik.” De mégha csak ennyit mondtak volna. “Vén marha’,, mondta egyszer egy ittas járókelő neki, amikor nem azt a lapot nyomta a kezébe, amelyiket kérte. S látni lehetett, hogy a vén árusnak hogyan vérzett a szive, ahogy lassan és védtelenül mozgott ide-oda. A vállalat, amelynek dolgozott, kétszer is viszszautalta a kórházba, de a vén árus mindig visszajött. Amikor utoljára látta a standon, szemei nehezek és fényesek voltak a láztól. Akkor már hiába próbált beszélni vele. Az uj áras, akit a vállalat az öreg hely'ébe küldött, gyengéden egy szomszédos üzlet küszöbére ültette: “minek fárasztja magát, take it easy, vegye könnyedén, pihenje ki magát, hisz eleget dolgozott”, ezt mondta neki. Többet aztán a vén árast élve mái' nem látta. De másnap éjjel, amikor a standnál megállt, egy nagyon csinos leány, nem először látta és mindig különösnek találta, mert ez a leány mindig egyedül járt, nos hát ez a leány, anélkül, hogy megkérdezte volna, mert nem ismerte és eddig még nem beszélt ve7 le, odafordult hozzá és azt mondta neki, hogy a vállalat azért nem engedi vissza a standjára a vén árust, mert túl nagy a forgalom. “De látnia kellene” tette mosolyogva hozzá, “az öregurnak olyan honvágyb van a régi standja után, hogy az le nem irható, mert tudja, közel ötven évig dolgozott, ugyanezen a helyen.” “És ezt maga honnan tudja?” Mondta a férfi és tényleg kiváncsi volt, hogy hogyan tud ez a leány annyit és aztán hogyan van az, hogy a vén árust anynyira szereti. De a leány* nem szólt neki semmit. S mikor jobban odanézett, a leány helyében nem volt senki és semmi, csak az eső szitált lassan. Éppen ilyen éjjel volt, gondolta a férfi; akkor is esett, sűrű szemekkel szitálva. Az árus csodálkozva nézte, hogy min is gondolkozik annyit. De szokva volt a különös népekhez. Művészekhez, színészekhez, pincérekhez, Írókhoz, főleg újságírókhoz és festőkhöz, nagvurakhoz és szép asszonyokhoz, akik egyedül, vagy többen jöttek, színházi előadásról, vacsoráról és újságot mindig nála vettek. A harmadik Avenueről, ahol a stand állott, igy aztán lassan haza indult, gondolkozva a múlton, mert az idő olyan gyorsan múlik. Az 57. utcán a Park Avenueig ment, ott balra fordult, majd az 55. utcán jobbra fordulva addig haladt, amig a Fifth Avenuen a szállodájához nem ért. A portástól elkérte a kulcsot és amikor a szobájába ért, felnyitotta a New York Times reggeli kiadását, átnézte a legújabb hírek rovatát és utána a new yorki terménypiac árait vizsgálta sokáig. Aztán egy európai repülőszerencsétlenség leírását olvasta el. Nem, a halottak között nem volt ismerős, állapította meg kellő elégtétellel. — Amikor befejezte az újságolvasást, felvette a telefonkagylót és egy barátja számát tárcsázta fel. De a. szám nem válaszolt. Akkor megint a vén árusra és a leányra gondolt. * ......Husvétvasárnapja volt és a leánnyal a kertben húsvéti tojásokat kerestek. A leány már várt reá és nevetve oda adta neki ajándékát, egy színes húsvéti tojást, melyet nevével és kicsi nyulakkal festett tele. A ragyogó napban okáig a kertben maradtak. A tengerről, a déli szélben, hallani lehetett egy hajó bugását. A haió, mintha irányt vesztett volna, és milyen furcsa, a bugását mintha sohasem hagyta vonal abba. És ott állott előtte újra a kopott, csapzott hajú- vén árus. Semmit sem változott, de arca szorongó, nyugtalan, szomorú volt. Mint-Két húsvéti történet
