Krónika, 1960 (17. évfolyam, 2-6. szám)
1960-04-15 / 4. szám
1960. ÁPRILIS KRÓNIKA \ 5 IV. Károly király emléke IV. Károly király korai, tragikus halála 38-ik évfordulóján* április 1-én a szabad világ számos magyar templomában a mártír királyra emlékeztek és szerte a világon hontalanná lett magyar hazafiak idézték lelkűkbe nemes emlékét. Károly király az ötéves Ottó trónörökössel Titkára, Karl Werkmann az 1925-ben megjelent emlékirataiban leírja, hogy egy svájci útjukon “pillanatra elmerült a táj szépségében, majd így kiáltott fel: “Ha Bécsben a Szent István templom tornyát látom az égbe emelkedni, ha a budai Vár ablakából szemem a kék Duna felett elkalandozhat a messzi termékeny magyar lapályra, mindezeknél szebbet látok: a Haza szépségét!” Anatole France, a halhatatlan író, a francia szellem és gúny nagymestere írta tőle teljesen szokatlan reverendával: “L’Empereur Charles a offert la paix; c’est le seul honnete hőmmé qui ait paru au cours de eette guerre, on ne I’a pás écouté . . — az első világháború egyetlen becsületes emberének s igaz békebarátnak tartotta! Az 1956-os szabadságharc szabad földre jutott ifjú hőseinek, akiket otthon a kommunista iskolák félrevezettek, is tudniok kell az igazságot : A béke királya akart lenni, meg akart szabadulni a világháború nyomasztó örökségétől és a népjogok és népjólét fejlesztése volt belpolitikai főcélja. Béketörekvéseit meghiúsították a nyugati hatalmak rövidlátó vezetői és pyrrhusi háborús győzelem utáni bosszúbékékkel elindították Európát a lejtőn, elindították a katasztrófáknak és tragédiáknak azt a sorozatát, amely Hitler “úrnépi” német imperializmusát, majd Európa felének mai nemzeti és emberi balsorsát és az orosz kommunista világuralmi törekvések veszélyét hozta az emberiségre. Becsületesen akarta a békét és a nép jobb sorsát, boldogságát. Adja Isten, hogy fennkölt szándékait méltó örököse, II. Ottó megvalósíthassa az elkövetkező felszabaduláskor és az annyit csalódott és szenvedett magyar nép végre jobb, szebb, fényes jövőnek mehessen elébe! lehetséges és a gondolatot nem rendőri intézkedéssel, hanem jobb, egészségesebb eszmékkel lehet csak legyőzni. A reakció gyengesége ma, alig tizenöt évvel a háború befejezése után, immár szembetűnő. Egész Európában csődöt mondtak a színleg új életre hivatott politikai rendszerek. Áthidalhatatlan szakadék választja el a legtöbb államban a hatalom birtokosait az ifjúságtól. A háborús nemzedéket még meg lehetett félemlíteni. Megtizedelték, vagy magától megtört a haláltáborokban. A fiatalabb korosztályok viszont túlvannak a nagy tömegmészárlás borzalmain és a XX . század követelményeinek megfelelő utat keresnek. Felismerték, hogy az államok mai politikai berendezését egy egész világ választja el korunk gazdasági és szociális lényeitől. Világos előttük, hogy az érvényben lévő alkotmányok nem felelnek meg többé a jelen követeléseinek. Nem hajlandók többé beletörődni az uralkodó megalkuvás szellemébe. A feltörő fiatal erők ösztönszerííen érzik, hogy az események olyan politikai szerkezetet kívánnak meg az államtól, amely kénes a jogot és igazságot minden körülmények között biztosítani. Gyakran sejtik tudat alatt, hogy ez nem lehetséges a francia forradalom általy kitermelt jakobinus kormányrendszerek fenntartása mellett, amelyek szükségszerűen mindig az önkényhez vezetnek. Vj megoldások lehetőségén gondolkoznak. Olyan mozgalmak, mint például a “poujadizmus” Franciaországban, ezeknek a kísérleteknek első ügyetlen megnyilatkozásai. Az ilyen próbálgatások ma még tárai állnak attól, hogy valódi megoldást jelentsenek, azonban nyugtalanságot, általános elégedetlenséget tükröznek vissza, ami komoly figyelmeztetés a hatalmat gyakorlók számára. Tények agyonhallgatásával és erőszakos intézkedésekkel legjobb esetben az elégedetlenség külső jeleit lehet ideig-óráig elpalástolni. Az okok viszont nem szűnnek meg. Az erőszak csak elmélyíti azokat. Sokkal gyakorlottabb lenne ezért a tényeket nyíltan, a valóságnak megfelelően beismerni és uj alapokat keresni az állam számára. Nem ennek, vagy annak a rendszernek a válságáról van szó. Tévedés volna azt állítani, hogy csak Franciaországban megy tönkre a Negyedik Köztársaság. Be kellene ismerni, hogy a bizalom csaknem mindenütt megrendült, mert az állam nem képes a rászakadó gazdasági és szociális feladatokat megoldani. Nagy távlatokban kidolgozott, körültekintő szociálpolitikára mindaddig nem számíthatunk, amíg a természetjogot és annak a transzcendentális elemekben való gyökerezését el nem ismerik. Csak ez biztosíthatja a gyengék és a kisebbség védelmét. Az erőszakra felépített mai államokban azonban ez megvalósíthatatlan, tekintet nélkül arra, hogy az erőszakot a többség vagy pedig diktátor gyakorolja. A francia forradalom elveire alapozott kormányrendszerek válsága olyan időpontban következett be, amikor a jövő eseményei immár előrevetik fenyegető árnyékukat és legsürgősebben előkészületeket követelnek. Az adott politikai viszonyok között azonban ezek nem valósíthatók meg. Korunk államai, kivénhedt politikai rendszerükkel, egyszerűen képtelenek az ilyen órási feladat megoldására. :Jí A mának ez a nagy vonalakban összeállított mérlege tehát erős passzívával zárul: 1) Szociális téren ugyanakkor, amikor a munkásság a proletársorsból lassan felemelkedik, a fejlődés más osztályokat, különösen a parasztságot és a középosztályt romlásba dönti. — Mindeddig alig történt hathatós lépés ennek a megakadályozására, jóllehet idejében alkalmazott rendszabályokkal egészséges irányba lehetne terelni a fejlődést. 2. ) Gazdasági vonatkozásban a közelmúlt két vezető rendszere, a kapitalizmus és a marxizmus kimúlóban van, anélkül, hogy új rendszerrel helyettesítettük volna. Ezzel szemben éppen közgazdaságunk szorulna rá olyan életerős, rugalmas szerkezetre, amellyel a jövőben várható változást elviselhetné és nagyobb megrázkódtatás nélkül, a köz javára hasznosítaná. 3. ) Végül pedig szembetaláljuk magunkat azoknak az államoknak válságával is, amelyek szerkezetileg a XIX. században gyökereznek és a francia forradalom vészes szellemének hatása alatt állanak. Azok az alkotmányos rendszerek, amelyek ma egyedül * elfogadhatóknak számítanak, szemmel láthatólag elavultak, idejüket múlták és képtelenek helytállni a jövő követelményeivel szemben. Pusztulásuk csak idő kérdése. 4. ) Nem készültünk fel kellőképpen azoknak a feladatoknak a megoldására, melyeket az atomenergia és automatizáció állít elénk. Nemzedékünk szellemi téren megrekedt és a lófogatok idejében él, ugyanakkor, amikor lökhajtásos repülőgépeket gyárt, atomenergiával mozgatott tengeralattjárókat és interkontinentális rakétákat épít. Politikai rendszerünk teljes száz esztendővel maradt el a technika fe>jlődése mögött. Kézenfekvő, hogy mindez nem vezethet jóra. Ezen józan, bírálat mellett nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a reményre jogosító szempontokat sem. Ellentétben azzal a nemzedékkel, amelynek hibájából a gépesítés terén beállittt forradalmi változások társadalmi szerencsétlenséggé váltak és amely ősi keresztény elvekre épült jogállamfogalmunkat egy tévtan oltárán könnyelműen feláldozta, előttünk olyan példák sorozata áll, melyekből értékes tanulságokat vonhatunk le. A történelem mindig újrakezdést jelent. Nem ível egyenesen felfelé, mint ahogyan azt korunk materialistái tanítják. Nincs benne megszakítás nélküli, úgyszólván automatikus előrehaladás. Sokkal inkább azt tapasztalhatjuk, hogy mialatt a technikai adottságok folytonosan változnak, az ember lényegében változatlan marad. Viszont ö a fejlődés ura és nem fordítva. Éppen az embernek a környezetétől való függetlensége az, ami a történelem pályafutását megszabja. Alapjában véve az ember és hatása a környező világra változatlan maradi a kőkorszaktól az atomkorszakig. A történelem ciklikus hullámzása tanulságul szolgálhat számunkra. Szabailstígunkban áll, hogy hibákat kövessünk el, vagy
