Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-15 / 9. szám
1959 Szeptember KRÓNIKA 5 vélték egészségessé és keménnyé. Livius, Plutarchos s Tacitus eredetiben olasott művei fenték élesre elméjét és tártak eléje nagy történelmi figyelmeztetéseket. Jól ismerte és utálta Byzánc romlottságát. A byzánci tengernagy, Laskarys, jó pénzért elküldte már a vár egész tervrajzát, megjelölve rajta a leggyengébb részeket. A császár unokaöccse, Demetrios, már felajánlotta meghódolását, ha bátyja halála után ő lehet Mohamed hűbéres byzánci fejedelme. Dyonisos, a pátriárka is biztosította hűségéről titkos követe útján. Maga a császárné, Irene, udvarhölgyei segítségével már válogatja legszebb ruháit és legdrágább ékszereit, hogy hódító szépségben nyerhesse meg új urának kegyeit! Bent a várban nyüzsögnek a törökök kémei, s Mohamed megbízottai gazdag byzánci polgárok segítségével, becstelen árulókkal készítgetik az utolsó roham tervét. Az ötödik hadoszlpp félezer évvel ezelőtt is éppúgy dolgozott, mint kései ükunokái. A szultán szolgálatában álló velencei hajóácsok meglazították már a török hadihajók eresztékeit, hogy az éjszaka folyamán tízezernyi izmos rabszolga nyers erejével, megfaggvúzott óriási görgőrudakon átgurítsák a keskeny földnyelven, maid a byzánci öbölben újra összeállítsák a szultán legmodernebb hadihajóit, s hátba támadják a mit sem sejtő várvédőket. Az utolsó roham előestéjén szegény Konstantin császár végső szemlére megy a génuai zsoldosok hű kapitányával, Giovanni-val a várfalakra. A csillagok ragyogtak az öböl tükrében, a templomokban Ave Máriára kondultak a harangok. A császár felfigyel, s szívébe markolnak derék zsoldosának szavai: “Uram, ma szólnak utoljára a harangok Byzánc tornyain!” Másnap halálos sebében haldokolva tudja meg, hogy mindenki megtagadta és elárulta. Egyetlen hűséges szolgája hallja az utolsó byzánci császár végső szavait: “Ha majd meghaltam, írjátok oda* síromra epitáphiumnak — (sírfelirat) — Itt nyugszik az utolsó császár, aki addig élt, amíg vak volt, s amint egy napon megnyílt a szeme, megölte az undor!” A győztes szultán, II. Mohamed, vezérkarával a királyi palota .elé vonult. Jól tudta, hogy a mesésen díszített óriási termekben ott szorong Konstantinápolynak hódolatra és koegzisztenciára kész egyházi, katonai és politikai előkelősége, köztük Iréné császárnő, aki a trónus lépcsőinél várja a győzőt ... De a puszták nyers és romlatlan neveltje dühtől és undortól átforrósodott parancsot ad janicsárjainak. Ezek becsukják és eltorlaszolják a palota kapuit és kijáratait, majd felgyújtják minden oldalon. Sokáig égett a palota, az első napokon még lehetett hallani szörnyű sikoltásokat, azután elcsendesedett minden, a Nemezis méltó bért fizetett az árulóknak. Mint egykor Scipio a halott Carthagoban, Mohamed szultán is napokon át járt-kelt és elmélkedett Byzánc füstölgő romjai felett. Bizonyára eszébe jutottak kedvelt írójának, Tacitusnak szavai: maximum nostri saeculi crimen impuicitia! Ezek a jelenben is, a jövőben is szólnak mindazon népekhez, amelyek elpuhulnak a civilizáció, a durván materialista életszemlélet langyos pocsolyájában, s küzdeni. áldozni és meghalni nem tudnak azon eszmék és kultúrák védelmében, amelyeknek már csak enervált és gyáva haszonélvezői. A janicsárok pedig nyugatnak fordították lovaikat és 150 esztendőn át rémítették, rabolták és pusztították azt az Európát, amelynek fejedelmei és népei vakok és süketek maradtak a történelem parancsával szemben. Byzánc sorsa és tanítása ma is aktuális! Ázsia most is — mint annyiszor a történelem folyamán — egy rettenetes rajt lökött ki magából, hogy megalázza és megfojtsa a nyugati kultúrát és hordozóját, a kereszténységet! SAPIENTI SAT . . . CUSTOS Khruschev, Remember Hungary! &