Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-08-15 / 8. szám
1959 Augusztus KRÓNIKA 7. AZ USA ÁLLÁSPONTJA A RABORSZÁGOK ÜGYÉBEN Kommunista föidbirtokpolitika Az elmúlt hetekben, kőnyomatos kiadásban, értékes magyar nyelvű könyv került kiadásra New Yorkban. A könyv címe: “Kollektivizálás terrorral’’. Szerzője KISS SÁNDOR, agrárpolitikai szakér. tő, a Kisgazda Párt és a Magyar Parasztszövetség volt vezetőségi őrök szállták meg a falut. Bementek minden házba és jól összeverték még az aszszonyokat is. így kényszeritették a népet a termelőszövetkezetbe való belépésre. A kommunisták rendszeresen kényszerítik a magyar pedagogu-ANDREW H. BERDING alállamtitkár az 1959. július l.-i Freedom Day ünnepen a newyorki Szabadság-szobor előtt tartott beszédében többek között ezeket mondotta: “Az itt, a mai nap folyamán elhangzott beszédek és kiáltványok során a szabadságba vetett hit ékesen kifejezett szavait hallották. Azonban ugyancsak tudatában vannak annak a ténynek, hogy számos nép számára ez a fogalom csupán távoli emlékezés valamire, amit valaha élveztek, de ami most ténylegesen ismeretlen a számukra. Beszélek azokról a milliókról, akik egy olyan rendszer sötét árnyékában élnek, amely kijelenti, hogy az egyén csupán az állam javát kell szolgálja. “Minthogy mint Franciaország, mint az Egyesült Államok hagyományos keleteurópai ■ kapcsolatokkal rendelkeznek, természetes, hogy ezzel összefüggésben Keleteurópára gondolunk. “Az Egyesült Államoknak a Szovjet uralom alatt álló keleteurópai államokkal kapcsolatos álláspontja nyílt. Ezt az álláspontot Eisenhower elnök számos alkalommal kifejtette. “Az Egyesült Államok nem kíván semmit magának Keleteurópában. Semminő fenyegetést nem jelent a Szovjetúnió biztonságával szemben ezen a területen. Nem kíván az illető országokkal katonai szerződéseket létrehozni. Nem kívánja az amerikai életmódot rájuk kényszeríteni. Nem kívánja az olyan kormányzati módszerekhez való visszatérést, amelyek a második világháború előtt voltak. E népek számára csupán azt akarja, hogy AZT A KORMÁNYZATI FORMÁT ÉS AZT A GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉST TUDJÁK LÉTREHOZNI, AMELYBEN ÉLNI AKARNAK. Keleteurópa népei erre a szabadságra törekszenek. Kormányunk és népünk reméli, hogy elérik ezt. Bármit is tud ez az ország tenni békés, törvényes eszközökkel megsegítésükre ennek elérése érdekében, meg fogjuk tenni. “Röviden, az Egyesült Államok nem fogadhatja el Keleteurópa valamikor szabad, most rab népeinek állandó leigázását — amely leigázásnak nincs semmiféle jogi alapja és amely minden szabad ember számára erkölcsileg visszataszító.” nyesebb pontja épp az, meggyőzni e most írt népeket, hogy e restauráció nem kell, hogy szükségképpen és azért legyen, vagy lesz rossz a számukra, mert a mi számunkra jó az lenne, ha Szent István koronája azt a Dinasztiát ékesítené újra, amelynek a múlttagja, aki 1956 őszén, a magyar szabadságharc után szökött külföldre. A “KOLLEKTIVIZÁLÁS TERRORRAL” könyv a magyar kommunista párt kolhozosítási akciójával foglalkozik a szakértő elfogulatlanságával és a kutató alaposságával, magyarországi forrásmunkákra hivatkozva. Nem volt a kezemben eddig egyetlen egy olyan mű sem, amely olyan összefoglalóan tárgyalta volna a magyar kommunista rendszernek a földbirtokpolitikai intézkedéseit, mint ez a könyv. Kiss Sándor műve számot tarthat arra, hogy angolra lefordítsák és minden amerikai törvényhozónak a kezébe adják azzal, hogy a kommunisták, íme, így fosztják meg a magyar parasztot a megmaradt néhány hold földjétől is. A külföldi közvélemény ugyanis nincsen helyesen tájékoztatva a kommunistáknak a parasztság ellen vívott hadjáratáról és a terrorral irányított kollektivizálásról. Pedig a kommunistáknak a legkonokabb és legszívósabb ellenfele a vasfüggöny mögött a parasztság. Az a parasztság, akiket a kommunisták mindenükből kiforgattak. ★ Kiss Sándor könyve több fő és alfejezetben tárgyalja a magyar parasztság mártiriumát. A főfejezetek a magyar kommunistáknak az 1958. évi december havi párthatározatát, majd a kollektivizálásra fordított erőknek, a kommunista pártnak, a Hazafias Népfrontnak, s egyéb kommunista szervezeteknek és ezen szervezetek képviselőinek a szerepét tárgyalja. A következő fejezetek a kommunista párt terrorjával és a magyar parasztság ellenállásával, a kommunisták által elismert hibákkal és nehézségekkel, s a kommunista Ígéretekkel foglalkoznak. Kiss végül kiértékeli a kolhoz-hadjárat eredményeit. Arra, hogy a magyar kommunisták hogyan mozdították elő a magyar parasztság csatlakozását a terrorszövetkezetekbe, Kiss egy 1959 március 1.-én, Boronkáról feladott levelet idéz: Péntekre, február 27.-ére virradóra, katonák és rendban már annyi fényt adott, s amely fény e népeknek is a századok során százszorta több meleget sugárzott, mint a népi demokráciák “felszabadító” megváltásai. jékei BALOGH GYÖRGY dr. sokat, tanítókat, tanárokat és nevelőket, hogy a magyar parasztságot kollektivizálják és állásuk elvesztésével fenyegetik meg azokat, akik nem szerzik meg a kellő számú belépőt. Érdekes Kiss megjegyzése, hogy éppen a magyar ifjúságnál jelentkezik a legnagyobb ellenállás. Erről ezt írja Kiss: “1957-ben megindult, 1958- ban vészes arányúvá vált az ifjúság elvándorlása a falvakból. A fiatalságnak nem kell a szocializált mezőgazdaság által felrajzolt “ragyogó jövő”...” A szerző a “Népszabadság” 1958 ápr. 6., a “Hajdú Bihari Napló” április 24. és a “Vas Népe” február l.-i számát idézi az ifjúságnak a városokba való tódulásának illusztrálására. A “Hajdú Bihari Napló”-t pl. eképp idézi Kiss, a lap 1958. április 24. számából: “Mennyi fiatal tagja van a termelőszövetkezeteinknek? Kérdi a lap. S a kommunisták válasza'erre ez: Bizony nagyon kevés, alig több, mint 5 százalék.” Ugyanez a lap 1958 január 12.-én megállapítja, — írja Kiss, — hogy “jelenleg Sánta község lakosainak 80 százaléka gyárakban dolgozik, a hátralévő 20 százaléka kizárólag öregekből áll.” Az ifjúság ellenállása után a magyar asszonyok ellenállása a legszemmelláthatóbb, — jegyzi meg Kiss, — s erről ezt írja: “Az agitátorok ezért azt az utasítást kapták, hogy lehetőleg küszöböljék ki az asszonyok jelenlétét.” (Mármint a termelőszövetkezeti gyűlésekről.) A kolhozosítás eredményeiről Kiss nagyon helyesen a Fölmívelésügyi Minisztériumnak 1958 február 27.-én nyilvánosságra hozott mérlegét közli. E kimutatás szerint 2.626 termelőszövetkezet készítette el az 1957-58. évi zárszámadást, amelyből 277 az új és 1957 végén, 2.735 termelőszövetkezet működött, amelyeknek 1958 végén az ország vetésterületének 13,5 százaléka volt a birtokában. Rákosi Mátyás, — írja Kiss, — a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 1952-ben az ország vetésterületének 24.5 százalékát kollektivizálta. (Rákosi intézkedéseit a magyar kommunista párt Nagy Imre indítványára 1953 októberében változtatta meg. (Lásd bővebben: NAGY IMRE: ON COMMUNISM, New York, 1957, 142. 1.) A “Népszabadság” 1958 október 18.-i jelentése szerint, — jegyzi meg Kiss Sándor, — “1959 szeptember 3.-án az ország 3.633 termelőszövetkezetében 173.000 tag 1,194.000 katasztrális hold szántóterületen, az ország szátóterületének 12.8 százalékán gazdálkodott.” Figyelemreméltó az is, hogy miként jellemzi Kiss a kommunista kormányzatnak az akcióját az egyéni parasztok termelésének előmozdítására. A magyar kommunista pártnak belső állásfoglalásáról a kolhozosítással kapcsolatban Kiss megjegyzi, hogy “a párt 90 százalékában a revizionista utat tartaná helyesnek, jónak, elfogadhatónak, de ezért harcolni nem lehet”. Vájjon ez a kommunista “revizionista” szempont az egyéni gazdálkodásra való visszatérést jelentené, olyan vonatkozásban, ahogy arra. Nagy Imre utalt? A magyar kommunista pártnak a belső életéről eddig vajmi keveset tudunk. Legérdekesebbek ezen a síkon talán a Szabad Európa Hangja kutatásai, de ezek a nyilvánosság részére nem hozzáférhetőek. Ha erről a témakörről, talán éppen Kiss tollából többet hallanánk, az jó volna. Egy ilyen könyv megírásánál mindenesetre tárgyilagosságra lenne szükség. A legtöbb ilyen vonatkozású könyvnek, — véleményem szerint, — azért nincsen olvasója, mert a kommunista maszlagtól fáradt olvasó ezekben a nyugaton megjelent könyvekben is propagandát sejt, sokszor helyesen. ★ Befejezésül hadd idézzem még a KRÓNIKA olvasóinak, Kiss Sándor könyvéből, a magyarországi “Falusi Vasárnap’ 1959 március l.-i riportját, melyet a lap “Nagy Napok Veszprém Megyében” címmel közöl, s amelyben a Mihályfa-i tanácselnök, a riport szerint eképpen beszél: “Nem tudom, hogy történt. Csodálkoztam, de gondolkodni már nem volt időm. Gondolkodni? Még aludni sem. Azt tudom, hogy az elsők között lépett be Farkas Gyuri bácsi. Oodaadtam neki a töltőtollat, s nézem, reszket a keze. Amikorra alákanyarította a nevét a belépési nyilatkozatra, kicsordult a könnye. Bátorítani kellett volna, de jómagam sem tudtam szólni. Aztán volt ház, ahol a családfő ünnepélyesen írta alá a család nevét a nyilatkozatra, borral kínálták, de az ajtóban, amikor az asszony kikísért, szinte könyörögve kérdezte: ‘És tessék mondani, járhatunk mi azért még templomba?’ ” SOMSSICH LÁSZLÓ LAPUNK New Yorkban a yorkvillei újság árusoknál, az East 79-ik és 86-ik utcákban és környékükön lévő újságstandokon, valamint a Kerekes (208 E. 86th St.), Cosmos (új cím: 1592 Second Ave.), Udvardy (1613 First Ave.) könyvkereskedésekben kapható.
