Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-15 / 6. szám
1959 JUNIUS KRÓNIKA 7 Mi történt pünkösdkor a somogyországi Kapoíyon? vészi értékét tekintve egyetlen más kommunistaellenes könyvet sem lehet “Doktor Zsivago”-val összehasonlítani. A regény főhősének, Zsivagonak a kommunista elnyomás elől való menekülése közben azonban felvetődik a kérdés az olvasóban, pontosan a katolikus olvasóban: vájjon megtalálja-e Pasternak Istent. Pasternak erre sem igennel, sem nemmel nem válaszol. Érzelmi síkon a regény magja Zsivago és Larisa Feodorovna Guishar (Lara) szerelme. Lara, akit Yurii Zsivago annyira szeret és akiről éppen ezért lemond, eljön Zsivago ravatalához, amikor Zsivago meghal. Ebben a képben némi hatásvadászat van. De abban annál kevésbbé, amikor Pasternak leírja, hogy “Larisa Feodorovna egy nap kiment (a házból) és nem jött vissza. Valószínűleg letartóztatták az utcán. Nyomtalanul eltűnt és valószínűleg meghalt valahol. .. egyikében azoknak a számtalan vegyes női koncentrációs táboroknak, északon.” ★ “Doktor Zsivago” nyilvánvalóan igazolja azt, hogy a kommunista elnyomás alatt álló országok szellemi felszabadítása belülről jön. Addig, amíg a fegyveres segítségnek külföldről kell jönnie, a megszállt országok szellemi megváltása bent kezdődik el, íróikon és művészeiken keresztül elsősorban. A két nagy magyar szabadságharc, 1848-ban és 1956-ban íróink nyomán indult el. Az orosz szellemi újjászületés legfényesebb csillaga Boris Pasternak ‘Doktor Zsivago” című könyve. De van itt még e£y szempont, melyet meg kívánok említeni. Miután éppen a kommunisták annyira kutatják az emberek munkás és paraszt származását, figyelmet érdemel Pasternak származása. Pasternak az orosz középosztályból származik. Művészek, írók, zenészek és forradalmárok között tölti fiatalságát. Az orosz munkássággal csak később, az első világháborút követő emigrációja után talál kapcsolatot, amikor Pasternak maga is nyomorog. Pasternakban, az orosz középosztály tagjában öntudatosodik ekkor az orosz paraszt és az orosz munkás nyomora, most már a bolsevista 'rendszer működése nyomán. Pasternakból, a szimbolista költőből, teljesen függetlenül származására, ekkor válik nagy, alkotó művész. Pasternak lángesze ekkor találja meg azt a belső egyensúlyt, amely a teremtés feltétele és amely a legnagyobb költői műveket jellemzi. “Doktor Zsivago” így válik egyetemes művé. A kommunisták tanítása az osztályharcról így válik nevetségessé. SOMSSICH LÁSZLÓ CÍMVÁLTOZÁST * kérünk AZONNAL közölni, mert az amerikai posta nem továbbít újságot az új címre, ha még a régi cím van rajta! A mintegy kétezer lakosú somogymegyei KAPOLY község ősi, Szent István-kori település, neve a tihanyi apátság alapítólevelében (1055) is megtalálható. Ennek szövege szerint első szent királyunk a lázadó pogány Koppány vezérnek a Balaton déli oldalán húzódó birtokait Somogyvártól Kapolyon, Szántódon,, Zamárdin, Endréden át a szeszélyes Sióig, a magyarság térítése körül elévülhetetlen érdemeket szerzett Szent Benedekrendi szerzeteseknek ajándékozta, akik egyrészt a szeretet és irgalom evangéliumával szelidítgették a fehérló-áldozatok és gyepoltárok ősi hagyományaihoz görcsösen ragaszkodó keménynyakú magyarokat, másrészt megtanították őket házépítésre', erdőírtásra, mocsarak lecsapolására és földművelésre. A hitújítás után enyingi (Veszprém m.) Török Bálint és leszármazottai jelentős területeket kebeleztek be a Balaton déli oldalán húzódó katolikus egyházi birtokokból, de Kapoly és határának nagyobb része 1945-ig megmaradt az apátság birtokában. Lakosainak fee katolikus, másik fele református. A katolikus templom századok óta békességben él az öreg kálvinista templommal, s valahányszor pünkösdkor, őrangyalok vasárnapján, Kisasszonykor, vagy Mária nevenapján Somogy délebbi részeiből processziókba verődött búcsúsok tízezrei vonultak az országos hírű Mária-kegyhely, Andocs felé, lobogó templomi zászlaikat köszöntésül éppúgy meghajtották a bencés plébánia-templom, mint a feketefazsindelyes öreg kálvinista templom felé, s mind a katolikus, mind a protestáns falulakókat a tornácokra, a kiskapukba és az utcára csalta a zarándokok harsogó friss éneke: ... köszönteni Máriát, az Ur Jézus szent anyját, angyalok királyné Asszonyát. A hősi időkből ittmaradt Kapolynak van egy újabbkori nevezetessége is, de erre nem büszke a község, sem a lakosai, sem a zarándokok titkait őrző templomai. Kapolyon született KÁDÁR János! Neve ma talán a leggyűlöltebb a bolsevista ötágú vörös-csillag halálos szorításában vergődő Magyarországon. E sorok írója ismeri Kádár Jánost, együtt gyermekeskedett vele. S ahogy innen, a felhőkarcolók árnyékából hazagondol a dombos-völgyes Somogyországra, édes emlékezések melegítik át a szívét. Kádár János egykorú vele. Együtt jártak elemiiskolába, János inkább csak melléje, hiszen már a 8-9 éves gyermeknek tavasztól őszig keményen kellett dolgoznia zsellér leány-édesanyja mellett, erdei faszedegetéskor, urasági tarlókon, vagy napszámban. De azért jutott idő arra is, hogy dében megszökjenek és előbb a katolikus, majd a kálvinista templomban húzzák el a déli harangszót és az utolsó kongásnál magasra lendítsék magukat a harangkötéllel. Esős délutánokon pedig felmásztak a toronyba, hogy riadalmat okozzanak a denevérek és a tojásokat költő galambok birodalmában. Kádár Jánosban mindig volt valami névtelen szomorúság. Megmaradt akkor, is, amikoi Pestre került, munkásnak, s megszűntek a falusi élet gondjai. Szemében, arcán hordozta akkor is, amikor később meglett emberként haza-hazalátogatott Pestről és vasárnap délutánonként a piacon, vagy a templom-téren pipázgató és politizáló kapolyi gazdákat ijesztgette el maga mellől kanálnyi marxista ízelítővel. 1945 után bizalmasabb körben még ki-kipanaszkodta magát mostani gazdái ellen, bár lelkét már eladta a bolsevizmus szolgálatára. Az 1956 októberi szabadságharc óta nagyritkán lerándult Kapolyra, de a kapuk becsukódtak, az emberek szétrebbentek, ha feléjük közeledett: Kádár Jánost megtagadta, ellökte magától a szülőfalu! Most pünkösdkor a legszomorúbban és talán véglegesen fordított hátat Kapolynak. A legutóbbi brutális kolhozosítási hadjárat végigsöpört az egyik legreakciósabbnak tartott vármegyén és Kapolyon is. Huszonnégy óra alatt kolhozba lépett, — persze ‘‘önként’ — a község gazdáinak 70%-a, akik eddig magángazdálkodást folytattak. Kivételt képeznek a két öngyikos, s azok, akik még ma is bújdosnak a hatalmas kapolyi erdők sűrűjében. Pedig Kádár János szüretkor is ígéretet tett volt iskolatársainak és pajtásainak, hogy Kapolyon nem lesz kolhozosítás. És mégis lett, mert Kádár Jánosnak azt kell tennie, amit Moszkvában parancsolnak. A többit egy kuszán írt levél mondja el: “Kapolyon a községi tanácselnökön és a tisztviselőkön kívül igen kevés hithű kommunista akad. Azok is messziről odatelepített idegenek, vagy pályát változtatott teknővájó cigányok. Ezek szerveztek pünkösd napján nagy ünnepélyt annak örömére, hogy Kapoly mintaközséggé, kolhoz-faluvá vált. Persze kit kértek volna fel szónoknak, ha nem a község országos hírű szülöttjét, Kádár Jánost. A falu szélén felállított díszkapunál 51 ember várta, a déli órákban megtartott díszgyűlésen pedi£ mindössze százhuszan hallgatták, bár a megelőző héten agitátpr és ávó-s csoportok járták végig a környékbeli községeket, hogy minél nagyobb hallgatóságot toborozzanak. Az ünnepi ebéden 57 ember jelent meg, pedig mindenki ingyen ehette, ihatta torkig magát. Kádár Jánosnak keserű volt minden falat, de szájíze akkor vált legkeserűbbé, ahogy ebéd után lement a templom-térre, ahol az összegyűlt kapolyi gazdák, újdonsült kolhoztagok, megzavart hangyabolyként, szitkozódó szavakkal éppen azt tárgyalták, hogy el kellene menni “Jánosihoz és figyelmeztetni a szüreti ígéretére. Ekkor ért hozzájuk Kádár János. Egyetlen kalap sem emelődött köszöntésére. Morgó szavak mögül készült kitörni az elkeseredés, s a szemekben lobogó gyűlölet villámlott. Kádár meghökkent, majd ráförmedt az egykori pajtásokra: no, hát köszönni sem tudtok? S akkor eléje lépett a falu legöregebb embere. Egykor 34 holdas módos gazda volt, már öregebb népfölkelőként verekedett az első világháborúban, s három ízben választották a község bírájává. Minden hang elcsitult, amikor az öreg leemelte kalapját, keményen a kommunista főhatalmasság szemébe nézett és így üdvözölte: átkozott, hitvány ember vagy, János! Azután sarkon fordult és átváltott az alvég felé. Kádár elsápadt... Valamit odasúgott az idegeskedő ávós tisztnek és a községi tanácselnöknek, azután visszaindult a tanácsházhoz, kíséretével együtt beszállt a nagy autóba és rákanyarodtak az országúira Pest felé. Éppen akkor, — írja a levél, — amint mindkét templomban vecsernyére kondultak a harangok...” Vájjon nem azt üzenték-e ők is egykori kongatójuk után: átkozott hitvány ember vagy, János? ! A levél végső sorai szerint az öreg gazdának eddig semmi baja sem történt. Kádárnak éreznie, tudnia kellett, hogy az öregnek igaza van. Tán ezért látták oly szomorúnak, mint még soha. S talán ezért próbálkozott — állítólag már harmadízben — az öngyilkossággal. Nem sikerült. Nagyon vigyáznak rá és nagyon féltik a gazdái... Ugyan milyen gondolatok kísérhették autóútján Kapolytól Budapestig? Mit mondhatott neki a SZÁNTóDI RÉV. ahol egykor CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY csitítgatta honfibútól és szerelemtől hajszolt szívét, vigaszt esdő szavakkal szólítván Tihanvnak riadó leányát? S a túloldalról a tihanyi kettőstorony felől, hallotta-e az üzenő vádat, s látta-e a bűntanyává züllesztett kolostor felett a fogoly, majd a száműzött, halott király szánionkérő szellemét? Amikor meg Nagytétény felett megpillantotta Budapestet, a villanyfények mögött látta-e a szovjetorosz tankokat, amelyeket ő is hívott és siettetett, hogy széttapossák szöszkehajú kis diákleányok fehér testét és tízezer meg tízezer szabadságharcos vérével áztassák a sáros októberi utcákat? S végül hallotta-e, hogy egész útján — harangszó, balatoni hullámok, rohanó vonatok zakatolása, erdők esti zúgása, villamosok csengése, s min-
