Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-05-15 / 5. szám
KRÓNIKA « 1959 május Kormányrendszerek Irta: BAROSS GÁBOR Immár tizenöt éve nehezedik minden magyarra teljes súlyával e shakespearei kérdés: “Lenni, vagy nem-lenni?” A mai világ kavargó szellemi áramlatai és kapkodó anyagi bajvívásai között valóban aligha találhat a magyar jövőjére vonatkozó valószínűség-számításainak egyenleteihez szükséges POZITÍV értékeket. A szláv-kommunista imperializmus romboló és robbantó erejének a Közel Keleten, Észak-Afrikában és Kínában, valamint a francia és a berlini választások várakozáson felüli eredményeiben mutatkozó elgyengülése az ilyen számítások elemévé ma még alig tehető, úgyszintén az Amerikai E- gyésült Államok kül- és gazdasági politikája sem, melynek kiértékeléséhez külön egyenletek (több ismeretlennel) felállítására volna szükség. Ismeretlen értékek továbbá a francia és angol tényekzőknek, valamint az UNO- ban mindinkább szóhozjutó hatalmaknak a magyar jövőt illető felfogásai: a magyar jövő szempontjából pozitív, vagy negatív értékkel állítsuk-e azokat egyenleteinkbe? A magyarság szívós életerejét és eltökélt élni-akarását szemléltetik emigrációjának 'sajtójában megjelenő tanulmányok, ünnepélyein elhangzó beszédek és szervezeteiben folyó viták anyaga, amely — még a jelen sűrű, fojtogató ködében is — bátor nyíltsággal, vagy óvatosan elburkolva, tudatosan, vagy ösztönösen ugyan, de fokozódó rendszerességgel, a magyar jövő valamelyik problémájára vonatkozik. Ezekben az újságcikkekben, előadásokban és eszmecserékben sűrűn fordul elő a “szent-istváni magyar birodalom”, a “Szent István országalkotása”, a “szent-istváni gondolat” fogalma. legtöbbször azonban anélkül, hogy annak tartalma, társadalompolitikai, külpolitikai, sőt gazdaságpolitikai jelentősége van aszerint, hogy első királyunk életművét milyen szemszögből kívánjuk vizsgálni. Ennek a fogalomnak hatalmas, ezer esztendő óta csorbíthatatlan súlyát nemcsak az a tény bizonyítja, hogy minden igaz magyar szívében a múlt dicsőségét és a jövő egyedül járható útját személyesíti meg, hanem a magyar birodalom testéből kiszakított népelemeknél megfigyelhető az a jelenség is, hogy a szent király nevének említésekor vagy reménykedve pillantanak fel, vagy ijedten rezzennek össze. A jövőt kutató-fürkésző-számítgató megnyilatkozásokban a magyarok általában és még akkor is, ha Szent István országépítéséről elmélkednek, elkerülik a jövő magyar kormányrendszer kérdésének felvetését. Mi lehet az oka ennek? Mi gátolja őket ebben? Tartózkodó óvatosság, szemérmes határozatlanság vagy talán reálpolitikai okoskodás? Sehogysem látom ezek értelmét. Magyarország jövő kormányrendszere sorsdöntő kérdéseink közé tartozik. Tőle függ szabadságunk, függetlenségünk, állami szuverénitásunk, területi integritásunk. Beszélünk kell, tisztáznunk kell egymásközött a kérdést, nehogy MÁSOK döntsék el helyettünk★ Amióta az emberi társadalom az ú.n. történelmi korszakba lépett, vagyis életjelenségeit a tudomány felderítette és tanulmányozhatja, három formája vált ismeretessé annak a szervezetnek, melyet ügyes-bajos dolgainak elintézése céljából magából és piagafölé kitermelt: a monarchia, a respublika és a diktatúra. A mai kor gyermeke abban a szerencsés helyzetben van, hogy mind a három kormányrendszert egyidőben és egymás mellett élni és működni láthatja, tanulmányozhatja, összehasonlíthatja azokat és következtetéseket vonhat le anélkül, hogy ehhez vaskos tudományos munkákat böngészve, bölcselők elméleti magyarázataira szorulna. így felismerheti mindjárt annak az alapvető történelmi igazságnak helyességét, hogy az emberi társadalom vagy célszerűségeket és szükségszerűségeket (esetleg félreismerve), hirtelen elhatározással helyez maga fölé valamilyen kormányrendszert, vagy hosszú fejlődési folyamattal kiépíti azt. Lássuk csak. Bainville, a kiváló francia történész, Les Dictateurs című gyönyörű munkájában az ókortól napjainkig ismertetve és magyarázva a diktatúrákat, ahhoz a következtetéshez jut, hogy az életerős népek akkor termelnek ki magukból diktátorokat, ha válságok előtt állanak, vagy nagy válságok után ezeket kiheverni törekszenek. A diktatúrákkal azonban mindig az a baj van — írja Bainville, — hogy az átmenet a diktatúrából a “normális” állapotokhoz” rendkívül nehéz. Korunk gyermeke az első világháború és a rossz békeszerződések által feldúlt világban tucatnyi diktatúra keletkezését tanulmányozhatja és meg is állapíthatja, hogy egyesek megdöntése milyen szörnyű megrázkódtatásokkal járt, másoknak átalakítása a “normális viszonyokhoz” milyen nehéz problémákat vet fel. Ez az átalakulás eddig békésen csak Törökországban sikerült. Hatezer esztendő történelme csak kevés respublikáról emlékezik meg. Az ókorból Lykurgos “arisztokratikus” respublikája, Lacedemon (Spárta) ismeretes és a római, míg korszakunkban a svájci kantonokból a XIV. század óta kialakuló “szövetséges köztársaság”, majd az 1787-ben megalakult Amerikai Egyesült Magyar a magyarnak Bús, halálos űr tátong még közöttünk, Amit lélekkel telítenünk kell, — Nehogy az ördög kis báj-szeleivel A tornyokat is könnyen ledöntse... Kitárt halálunk gyilkos erő, — hidd el, —Ezt alkuvással véd’ni nem lehet! Az űr repedésén vérünk szivárog — És a szibir-fagy ránk tör hirtelen. Láttad a völgyben a vihar-vert nyájat? Melegét féltve összebúj szegény! Dübörg az ég, a villámok csattognak, S párolgó sziget, — a nyáj tovább él! Pásztorunk lelkén mély, nagy öröm dobban; Fényben úszik a viharvert határ. Kigyúlt eresze alól az ég is ránk néz, Az űr betöltve: erős a hazánk! Muhi-Mohács vér-árnyát nézd a réten, — Hol szemfedőt cserélt a bús tavasz! Kik halál hírünk boldogan hordozták, Budán elhullt a “török-hold” hada! — Vihar dúlta az elindulás mélyén Az Uj-kor létének szent hőseit. Aludt a bárkán jövőnk Megváltója, S rádöbbentek a szelek szárnyain! Kis hitük még nem érte el az Istent, — Ki viharban tombolt a bűn felett. Riadt óriások hullámok árján Lábhoz borultak hittel, remegve ... És, ki az életnek, halálnak Ura, Ugv végigmérte őket rettentőn — De parancsolt a mélyek haragjának, Megmutatta most, ki az ős erő! Nagy álmaink roncsain pihegve, — Ne taposd le a hitnek perceit! Talpra hát magyar! •— benned él az Isten, Ha megyallQdJhilteL ÖJiisegit Granby, 1959 P. SZELÉNYI IMRE Államok és 1792-től kezdődőleg a Francia Köztársaság szolgál példaképpen. Megállapíthatjuk, hogy a köztársaságok mindig népi szenvedélyek tüzében születnek meg: a spártai a Balkán ókari népeinek vérengző vetél kedései között, a római a regeszerű királyok uralmával elégedetlen nép dühében, a svájci a Német Birodalom zsarnoksága ellen fellázadt és védekező kantonok összefogásából, az amerikai az angol gyarmati elnyomás elleni szabadságharcból és a francia az elkorcsosult királlyal elégedetlen nép forradalmából. Megállapíthatjuk azt is, hogy az egy Svájc kivételével a köztársasági kormányrendszerek nem valósítják meg a hozzájuk fűzött népi-nemzeti várakozásokat: Spárta, alig kétszázéves fennállása után, s bár a hadviselés és testedzés terén felejthetetlen magaslatra emelkedett, győzelmes háborúiban pusztult el; a római négyszáz év alatt megvetette ugyan alapjait Róma világbirodalmának és szellemi fölényének, mégis a patríciusok és plebejusok, a Mariusok, Syllák, Pompejusok, Caesarok, Octavianusok, Antoniusok versengései döntötték meg; az alig 180 éves Egyesült Államokban, sűrű terjeszkedő háborúi alatt, valósággal diktatórikus kormányhatalmat gyakorol a köztársaság elnöke és Franciaországban, alig 170 éves fennállás alatt a köztársasági kormányrendszert két császári és három királyi kormányzat váltotta fel és a köztársaság kormányrendszer alkotmányának fogyatékosságíflt immár ötödször reformokkal kísérlik meg kiküszöbölni, ezúttal azzal is, hogy a köztársasági elnöknek nagyobb hatalmat adnak, mint amilyen az angol királynak van. Az alig néhány évtizedes, viharzó dél-amerikai köztársaságok, valamint a fekete és sárga világrészeken néhány év óta keletkezésben lévő hasonnevű kormányrendszerek jélenségei következtetések levonására nemigen alkalmasak, s azok a köztársaságok pedig, melyek egy újabban meghonosodó gyakorlat szerint idegen tényezők fegyveres erővel alátámasztott nyomásának köszönhetik létezésüket, a népi önrendelkezési- és a nemzeti szabadságjogokra figyelemmel, vizsgálódásokra és következtetések levonására egyáltalán nem alkalmasak. Hatezer esztendő történelmi kutatásai bizonyítják, hogy az emberi társadalom ős-eredeti kormányrendszere a monarchia- Azokon a területeken, melyeken az archeológus csákánya az emberi kultúra forrásait tárta fel,
