Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-15 / 1. szám

4 KRÓNIKA 1959 január Tenger partján... Tenger partján ülök a reggeli csöndben, távol a szemhatár benne ül a ködben.- Egy-egy sirály vijjog, — tenger vize sötét, várják már röpködve a napsugár jöttét. Segítsen már rajtuk Isten arany napja, a világos tenger életüket adja. Napsugarak fénye feljött a kék égre, tengerszín változott szép átlátszó kékre- Hal vetődik színre, — sirály támad rája. Ez az mit éltéért, minden reggel várja. Reggeli szellő kél, fodrot ver a tenger, lárma lesz mindenütt, mozog állat, ember. Sóhajaim szállnak messze Napkeletre, el az adriai, kis magyar tengerre, hol az a Hazánknak a határát mosta, amelynek hajója a jót vitte-hozta. Jó magyar birkáért hozott sok egyebet, mindegyre bejárta Nyugatot, Keletet. Hogy miért vették el? Mert esak úgy élhettek a mi szomszédaink, mindig furcsa szerbek. Pedig Szerbiának nagy a tengerpartja, úsztathat hajókat, töméntelent rajta. Hej, de még a miénk is kelletett neki, hogy ne legyen nekünk tengerpartunk semmi. Az áldott Magyar föld kövér búza magja, amelyeken Krisztus képe látszik rajta, északra kerül fel, már nem karcsú hajón, Kárpátokon által, füstölgő vonaton. Elveszik mindenét szegény magyar népnek, csak az Isten tudja máma hogyan él meg. De azért mégis él, ha nagy is keresztje, pogány támadása nem lesz soha veszte. Keményen harcol míg segíti a Hite, nem árthat már neki sehonnan senkise. És csendesen küzdve, a Krisztusi Hitben, tudja minden jól lesz, megsegíti Isten! A magyar tengeren hajón kelnek útra, magyar zászló alatt, visznek-hoznak újra. A magyar nép nevét a világ ismeri, küzdését becsüli, nem gyűlöli senki, híre varázzsal él, — becsület, tisztelet, dicsfénye övezi ma a Magyar nevet. ★ Tengerparton ülök, a lábaim alatt, nagy hullámok verik a homokkő-falat. Tajtékzó hullámok hogyha áltál-értek, nagy Amerikába hírül elvigyétek, hogy a küzdő Magyar még ma pogány rabja, legyén szabad újra, segítsenek rajta! Hollandia KÉKY BARNA a mai Belgium kisebb részében a frank, nagyobb felében Hollan­diával együtt a német biroda­lom alkotó része lett. Félévezred múltán Burgund hatalma alá került, majd mint “kelengye” a Habsburgok tulajdonába ment át. Előbb a spanyol, majd az örökösödési háború után az oszt­rák Habsburgok jogara alá ke­rült, mígnem a francia forrada­lom után az új köztársaság el­foglalta. Napoleon bukása után a bécsi kongresszuson a hatal­mak egyesítették Hollandiával az orániai ház jogara alatt. Vé­gül 1830-ban felkeléssel vívta ki függetlenségét. E felkelésnek voltak mellékesen más indító­okai is, de fő rugója e katolikus népnek eleven hite volt, melyet az Orániaiak protestáns uralma veszélyeztetett. Ez állam a polgá­rai katolikus hitéből született meg! ősi katolikus hitük átmenté­sét a reformáció viharain a bel­gák Habsburg uralkodóiknak köszönhették s e hit megőrzésé­ért minden áldozatra készek vol­tak. Amikor II. József a vallás­­politikájával s főleg felvilágoso­dott szellemű nevelésreformjával e hitet megsértette, szembeszáll­tak vele. 40 évvel később e hit lett a kis állam szülőoka. 1830-as felkelésük nem nemzeti meg­mozdulás volt, hiszen az új ál­lam északi, flamand lakói a hol­landiakkal fajilag rokonok, ha­nem vallásos forradalom. A pro­testáns többségű Hollandia fel­világosodott uralkodója, Orániai Vilmos, ez új államrészre is ki akarta terjeszteni országa pro­testáns-szellemű törvényeit s a belgák szemefényét, a löweni ka­tolikus egyetemet is “reformál­ni” akarta. Ez a törekvés kivál­totta a hívő nép általános ellen­állását, felkelt rákényszerített uralkodója ellen s kivívta füg­getlenségét. A siker kivívása után katolikus királyi házat vá­lasztott magának s vezetése alatt hívő életet folytat Ez uralom sem volt teljesen hibátlan, de alapja a hit volt- Az elmúlt 130 év alatt Belgium közéletét hívő szellem irányítot­ta. Az Európában általánosan uralomra jutó liberalizmus dia­­dalútja Belgium határainál meg­torpant. Bár századunk elején a szomszédos Franciaországban e szellemi áramlat elsöpörte mind a szerzetesházakat s egyházi is­kolákat s az Egyházat hasonlít­­hatatlan szegénységbe döntötte, Belgiumba szele alig csapott át. Napjainkban Belgiumban te­vékenykedik a legöntudatosabb s legharciasabb katoükus párt. E párt megértette a Szociális Királynő üzenetét is s törekszik megvalósítani az Egyház szociá­lis tanát. A hitnek szeretetben kell kivirágoznia, főleg szociá­lis téren. Holt annak a népnek a hite, melynek nincs szociális ér­téke! A jó önmagának közlője, ki­sugárzója — vallja a latin böl­cseleti mondás. (Bonum est dif­­fusium sui.) Míg Európa népei legfőbb javuknak a hitet tekin­tették, e hitet tévelygő testvé­reikkel is közölni törekedtek. Az áli'amhatalom is a hitterjesztés szolgálatába állt. A keresztény­ség diadala után a pogányság fölött, egyik nép a másik aposto­lává lett. A görögök megtérítet­ték előbb császárjaik támogatá­sával a balkáni szlávokat, majd az oroszokat. A latinok meg­nyerték a hitnek többek közt az angolszászokat, ezek pedig Krisz­tushoz vezették a germán vilá­got. A németek apostolkodtak a lengyelek és magyarok közt- E két nép végül a kunokhoz és a félhitű szakadárokhoz illetve a litvánokhoz és tatárokhoz vit­ték a hit világát. Az újkorban az apostoli buzgóság is megszűnt Európa nagyrészében, — lega­lább is az államvezetés terén. Pedig ekkor teljesíthette volna a hivatalos Európa legeredmé­nyesebben e magasztos felada­tát, hisz a felfedezések és talál­mányok miatt feltárult előtte a világ- A hivatalos Európa azon­ban ahelyett, hogy apostola lett volna a tévelygő népeknek, meg­­rontója lett. Az összes újkori tévedések európai agyakból pat­tantak ki s európai egyetemek­ről indultak világhódító útjaikra. Az újkorban csak az ibero-népek, főleg Habsburg vezetés alatt a spanyolok, misszionáriuskodtak hivatalosan, ők térítették meg a Fülöp-szigeteken kívül egész Kö­zép- és Dél-Amerikát. Ha az an­golokat is hasonló szellem vezet­te volna ez időben, páratlan ha­talmuk használatában, ma a ke­reszténység ügye világszerte job­ban állna. Belgium államvezetése Euró­pa hitközönyös, sőt hitellenes kormányaival szemben jóakara­­túlag támogatta a legújabb idők­ben is a misszziókat. A múlt század végén nyerte a kis or­szág gyarmatát, Belga-Kongót, melyen napjaink egyik leggyü­mölcsözőbb missziója alakult ki. A félszázad alatt megtért lénye­gében a civilizáltabb összlakos­ság, úgy, hogy Afrika katoliku­­sainak kb. harmada él e gyar­maton. Méltán dksekdhetett a kis állam kiállításán is külön pa­vilonban e napjainkban oly rit­ka teljesítményével. A második világháború után Belgiumban egyidőre Marx hí­vei ragadták magukhoz a hatal­mat. Európa hitéletének elsat­­nyulását s magasztos hivatása tudatának alig pislákolását je­lentené a tény, hogy ‘földrészünk legnagyobb szülöttje’ Spaak Hen­rik, e marxisták vezetője, egy materialista lehet. Európa hívő feladatát tekintve csak azok a vezetők, törvényhozók és bölcse­lők, azok az írók, nevelők és ta­hitok lehetnek igazán Európa nagy fiai, akik Európa homokra csúszott épületét a krisztusi kő­szálra, Péterre, akarják vissza­tolni, illetve e fölrészen kívül munkálkodnak s küzdenek Krisz­tus Urunk uralmáért. ★ A belga hívő múltból csak még egy magyarvonatkozású példát rgadok ki: Az első világ­háború után a győztesek táborá­ban egyetlen tiltakozó szó hal­latszott el a Trianonban ránk kényszerített béke ellen: Belgi­um prímása, Mercier kardinális emelte fel szavát az új rendezés ellen. Megokolása teljesen hívő volt. A prímás arra mutatott rá, hogy e békeszerződés által nem­csak a Balkánt hozták be kor­rupciójával mélyen a Kárpát­medencébe, hanem “többmillió katolikust alávetettek szakadár­­többség kormányainak”. (Ro­mániába és Jugoszláviába közel nyolcmillió katolikus került e bé­ke által s kb- két millió más nyu­gati keresztény.) Ez a belga hívő példa. S most tekintsünk kissé körül ma­gunk portáján. A 'középkorban hazánk is Krisztus és Mária országa volt nagy királyaink, Szt. István, Szt. László, III. és IV. Béla s Nagy Lajos hívő szellemű kor­mányzása folytán. Népünk a té­velygő, vagy éppen pogány szomszédok megtérítésén is ered­ményesen fáradozott, főleg Nagy Lajos alatt, ki nemcsak hazánk­nak, hanem az alkonyuló közép­korban egész Európának legna­gyobb királyi misszionáriusa volt. Sajátos földrajzi fekvésé­nél fogva Magyarország már korán a nyugati kereszténység védőbástyája lett, a kunok (a XI. században), a tatárok (XIII. sz.), s főleg négy évszázadon át a törökkel szemben. Csak mel­lékesen említem meg, hogy e tö­rök idők alatt nem a keleti fe­jedelmi, hanem a nyugati kirá­lyi országrész lakói s főprai: a Zrínyiek, Nádasdyak, Pálffyak, Eszterházyak s Koháryak kép­viselték az igaz magyarságot- Míg keleti testvéreik a törökkel szövetkeztek, ők rendületlenül álltak a vártán, bár az általuk védett Európa rendszerint, s Bécs is olykor magukra hagyta őket. E viharos időkben népünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom