Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1959-03-15 / 3. szám

8 KRÓNIKA 1959 március kola 8 osztályát elvégezték, vagy már középiskolások. Az ellátási díj (lakás, étkezés, tandíj, stb.) lényegesen alacsonyabb lesz más hasonló színvonalú intézeteké­nél. A tervek szerint az iskola szeptemberben nyílik meg ma­gyar református középiskolai ta­nár vezetése alatt. A Bethlen Otthon munkája mindkét ágát felölelő építkezési Programm megvalósításához 400 ezer dollár szükséges. A gyűjtési terv széleskörű hozzájárulást tesz lehetővé. Erről legközelebb írunk. BETHLEN HOME Ligonier, Penna. Húsvéti vakáció Irta: SOMSSICH LÁSZLÓ Die Luft ist kühl und es dunkelt, Und ruhig fliesst der Rhein; Der Gipfel des Berges funkelt Im Abendsonnenschein. Heinrich Heine 1797-1856. Ezelőtt két évvel, husvétkor, kezdte el eredetileg a KRÓNIKA a “Húsvéti Vakáció” című regé­nyem közlését, amelyet a közbe­jött események és az ezekből kö­vetkező másirányú cikkeim mi­att nem fejezett be eddig- Az itt következő rész ennek a regény­nek a folytatása. A regény főszereplőire olvasó­im még emlékezni fognak. Edit egy volt magyar nagybirtokos leánya. A világháború kitörésé­nek az évében született Buda­pesten, de még gyermekkorában került az Egyesült Államokba; jelenleg a newyorki Columbia e­­gyetem angol-szakos hallgatója. János újságíró- Közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez, s egy newyorki napilap alkalnti munkatársa. A háború alatt rö­vid ideig a külügyminisztérium egyik jogügyi osztályán dolgo­zott, majd Ausztriában fogságba került, ahonnan az oroszok haza­engedték, sőt odahaza újból le­igazolták, amit János főleg an­nak tudott be, hogy a háború alatt politikailag színtelen életet élt. János a negyvenes évek vé­gén került külföldre, ugyancsak prózai körülmények között. Ami­kor a második világháború, majd a kommunista térhódítás hajótö­röttéi az Egyesült Államokba vándoroltak ki, ő New Yorkba jött. Az itt következő részben ol­vasóimnak még egy szereplőt kí­vánok bemutatni. István atyáról van szó; egy őszhajú, élénk, ku­tató szemeket fedő vastag, feke­te keretes, több dioptriás szemü­veget viselő, közepes termetű történészről, aki a tudósnak, az aszkétának és a szerzetesnek a keveréke. Olyanfajta ember, akit rendje, egyike a legismertebbek­nek és minden esetre a legna­gyobb lelki hatalommal rendelke­zőknek a világon, az évszázadok múlása alatt termelt ki Európá­nak néha legelőkelőbb családjai­ból. A szerzetes jelenleg a new­yorki Fordham egyetemen a leg­újabb kor középeurópai törté­nelmének a tanára; liberális-kon­­zervatív nézeteiről ismert s a háború végén került az Egyesült Államokba a jezsuita vezetés alatt álló egyetem meghívására. ★ Az események színhelye a newyorki Grand Central pálya­udvari kávézója, a 42-ik utcában. István atya az éjjeli gyorssal Montrealba utazik egy tudomá­nyos kongresszusra, s a vonat indulása előtt Jánossal és Edit­tel találkozik. “Hallom, hosszabb ideig Euró­pában tartózkodott, János?” Mondta a szerzetes s közben fi­gyelmesen tanulmányozta az ét­rendet. Rövidebb habozás után szendvicset és’kávét rendelt ma­gának- Edit narancslevet kért, János egy üveg német barna sört s mint a szerzetes, szendvicset rendelt. “Szerdán lesz két hete, hogy visszaérkeztem New Yorkba,” válaszolta János. “Nem egészen két hónapig voltam Európában.” “Mióta Amerikában él, most utazott vissza először Európá­ba?” Kérdezte a szerzetes. “Most voltam először,” mond­ta János- “Tudja Pater, — foly­tatta — az európai út terve elő­ször nekem is meglepetés volt. De itt nem nehéz ilyesmiben dön­teni; a kérvényező az útlevelet postafordultával kapja meg úgy­szólván Washingtonból s ősszel nem volt nehéz hajóhelyet sem biztosítani.” A szerzetes mosolygott. Régi ismeretség, barátság fűzte őket egymáshoz. Mikor a férfi még diák volt, a szerzetesnek fontos állása volt a rend budapesti szék­hazában s később, mint tarto­mányfőnök, az ország ügyeinek egyik legjobb ismerőjévé vált. A fontosabb politikusokat sze­mélyesen ismerte s most kíván­csian figyelte mit mond neki az ■újságíró, mert legjobban az eu­rópai hírek érdekelték. “És milyennek találta Euró­pát Amerika után?” Kérdezte a szerzetes. ‘Kicsinek,” mondta János ne­vetve. “New York után minden kicsinek, réginek és szinte el­avultnak tűnik. Még Páris is. Csak Páris nagyon szép. Páris­­ban és egész Franciaországban van valami megfoghatatlanul vonzó,” tette hozzá elgondolkoz­va­“Mikor megérkeztél Párisba, mi volt mégis a legelső benyo­másod?” Kérdezte Edit. Divatos skót sportkösztümben, fiúsán fé­sült hajával, a pap és újságíró társaságában érdekes ellentét­ként hatott és az emberek ér­deklődve nézték. Az egyik pin­cérnő közben az asztalukhoz hoz­ta a rendelt ételeket. “Tudja Isten, — válaszolta az újságíró —. A legelső franciaor­szági élményem nemis Párisban, hanem azon a vonaton volt, a­­mely a Le Havre-i kikötőből Pá-Levél egy Norvégiában éfő honfitársból A napokban kaptam meg igen értékes és tanulságos leveledet, melyben többek közt gyönyörűen megvilágítod legitimista meggyő­ződésed helyességét, igaz királyhű voltodat, a majdan felszabaduló hazánkban a jogfolytonosság helyreállításának igen nagy szüksé­gességét, ezen nézetedről vallott határozott álláspontodat és éppen ezért ezen kedves és izzó hazaszeretetre valló leveled hatása alatt, inspirálva érzem magam, hogy ‘‘Nyílt levél” formájában foduljak Hozzád és kommentárral kísérjem. Azt írod, hogy nálatok már több, mint 20 éve a szociáldemok­rata párt van többségben és a most lezajlott választásokban ismét a szociáldemokratákra bízta a nemzet a kormányzást. Rmutatsz arra, hogy azért az ország királyság, a király uralkodik a nemzet akaratá­nak végrehajtása érdekében és a nép azért mégis hihetetlenül so­viniszta, nemzeti érzelmű maradt. A király igen nagy tekintély, mindenki tiszteli, szereti és a legnagyobb respektussal vannak irá­nyában- ő a legfőbb hadúr, az ö nevében mondanak ítéletet, stb. és dacára a szociáldemokrata kormányoknak, mégis minden fontosabb kormányrendelet nem mint ilyen, hanem mint királyi resolució, a király aláírásával jelenik meg, stb., stb. Befejezésül azt rod: “Ilyen királyságot kívánok én Magyarország részére is!” Azt hiszem, minden modernül, demokratikusan gondolkodó és hazáját szerető magyar helybenhagyja honfitársunk és bajtársunk azon óhaját, hogy igen, ilyenféle királyságot kívánunk a jövendő Magyarország részére. Olyan királyságot, mint Norvégiában, Svéd­országban, Dániában, Hollandiában, Belgiumban, vagy akár Angliá­ban is. Ezen országok nagyrészében szociáldemokrata kormányzás folyik, vagy folyt, de azért e kormányzatok minden egyes országban legelsősorban nemzetiek, az uralkodó, a király tekintélye minden vonalon érvényesül, ö a nemzet élő megtestesítője, élő képviselője, ő a legfúbb hadúr, az ő nevében mondanak ítéletet, de minden fon­tosabb kormányrendelet is az Ő aláírásával jelenik meg, igen ez így van mindezen királyságokban. Igen, ezen államok demokratikus és királyhű kormányzásáról példát vehetünk. Mindenki, így magam is személyesen győződtem meg minderről, mikor nemrégen két hó­napos tanulmányúton utaztam be mindezen országokat, mindenütt a nép tisztelete, szeretetének megnyilvánulása a király és a királyi család iránt példásan, imponálóan őszinte, lelkesítő- A király és csa­ládjának tekintélye mindenekelőtt, mert hiszen ö a nemzet megtes­tesítője, élő képviselője és ezt tudja mindenki, az óvódás gyerektől az öreg szülőkig, a munkástól a kenyeret adó gyárosig-Ami Magyarországot illeti, mi olyan demokráciát akarunk, mely garantálja az igazi szabad nemzeti akarat érvényesülését. Olyan királyságot kívánunk, mely a független szabad nemzet igaz lelkiségének hű kifejezője, hű reprezentálja lesz, a nemzet nagy­­jaira és múltjára büszke lesz, mely Istenfélő lesz, nemzeti lesz, tra­díció-tisztelő lesz, a nemzeti aspirációk határozott képviselője lesz, mely nem osztályok, de a nemzet képviselője lesz, mely tiszteli és ápolja a nemzet múltját, munkálja jelenét és építi jövőjét, de min­dig és minden vonalon nemzeti lesz. Mi olyan demokráciát akarunk, mely nem ismeri el a páriskörnyéki hallatlan országcsonkító béke­parancsot és az evvel szorosan összefüggő trónfosztó diktátumot. Mi olyan demokráciát akarunk, mely a nemzet akarata ellenére, négy évtizeden át külső erőszakkal megszak tott jogfolytonosságot, felté­tel nélkül, teljes egészében és minden vonalon helyreállítja, úgy, mintha az meg sem lett volna szakítva. Mi a szentistváni gondolat jegyében a IY. Károly ok, a Prohászkák, a Mindszent yk demokra­tikus magyar királyságát akarjuk és akikben, úgy gondolom, min­denképpen feltétlen megbízhatunk. Hisszük, hogy a nemzet szabad többségi döntése majdan .szintén ezt akarja! ★ Kedves barátom, honfitársam, mi ilyen demokráciát és király­ságot akarunk és ezt óhajtva, Veled együtt kiáltjuk: “Adja a Jó Isten, hogy így legyen, hogy éljen a szent apostoli magyar királyság, annak egyedüli törvényes, jogos királyával, II. OTTÓ őfelségével!” Caracas, Venezuela Dr. VÁGVECSEI BABÓ TIVADAR risba vitt- Abban a-szakaszban, amelyben én utaztam egy fran­cia diák kivételével mindnyájan amerikai állampolgárok voltunk. Amikor bejött a szakaszba a francia vámhivatalnok, mindenki felé udvariasan bólintott, csupán ennek a franciának, egy fiatal orvostanhallgatónak a csomag­jait nézte át, mégpedig úgy, hogy minden darabot szemügyre vett.” “És Páris milyen volt?” Kér­dezte Edit látható izgalommal. “Tudod, mikor megérkeztem Párisba, — mondta János — elő­ször telefonálni akartam az állo­másról. A földalattin, a Metrón, egy jegyárusítónőnél érdeklőd­tem, hogyan kell a telefont hasz­nálni. Kérdezősködésemre az asszony kijött a fülkéjéből és úgy adta meg a szükséges felvi­lágosításokat. Közben legalább húszán vártak rá. Ezeknek oda­kiabálta: C’est un Americain, un Americain, ez egy amerikai, a­­merikai) és. hangosan nevetett. Néhányan bosszúsak Noltak. De az emberek ösztönösen barátsá­gosak voltak.” “Egyszóval Párisban nincsen A merika - -ellenes hangulat ?” Kérdezte a szerzetes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom