Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-12-15 / 12. szám
6. > KRÓNIKA 1959 DECEMBER Ez év november 26-án, a délelőtti órákban, két newyorki lakos, New York egyik külvárosában, a 233. utca és a 67. Avenue sarkán, az Alley parkban, halva találták POVL BANG JENSEN dán diplomatát, az Egyesült Nemzetek politikai osztályának volt munkatársát, aki az elmúlt év júliusában azért vált meg az Egyesült Nemzetek hivatalában viselt állásától, mert nem volt hajlandó 81 olyan magyar menekült nevét kiadni, akik tanúságot tettek az Egyesült Nemzetek bizottsága előtt a magyar szabadságharc vérbefojtásáról. A néhai diplomata kezében egy 1941-ben vásárolt revolver volt, melyet akkor vett, amikor a háború alatt a dán követség tanácsosa volt, és amellyel — legalább is látszat szerint — öngyilkos lett: jobb halántékán főbe lőtte magát. Bang Jensen minden nagyobb magyar megmozduláson résztvett, és amikor a newyorki Szent István Egyházközséghez tartozó Szent Klára egyesület “tiszteletbeli magyarénak választotta meg, csupán néhány nappal azután, hogy az Egyesült Nemzetekben viselt állásától megvált, a kinevezést “büszkeséggel” fogadta. “Igen, büszke vagyok arra, hogy a magyaroknak segíthettem.” Bang Jensen ezekkel a szavakkal fogadta a kinevezést. A néhai dán diplomata holttestén egy másféloldal terjedelmű, jegyzetpapírosra, golyós írótollal írt feljegyzést talált a rendőrség. Bár az eredeti szöveget, vagy annak fénykép másolatát a rendőrség nem adta ki az özvegynek, aki csupán a neki telefonon beolvasott szövegről tudott, a szöveg egyik mondata, az özvegy kijelentése szerint így hangzott: “Bármilyen hibáim is voltak, becsületes maradtam és jó kívántam lenni.” Valami megrázóan tragikus van abban, hogy többen, akiket a magyar történelem a legnagyobbjai közé sorol, így Széchenyi István, Teleki Pál és Kossuth Lajos társa, Teleki László, önkézzel vetettek véget életüknek, mert azt hitték, hogy nincsen kiút, hogy ha a becsület és becstelenség között kell választaniok, mert nekik az élet a becstelenség mellett való állásfoglalást jelentette és ezért a halált választották. Hogyha Povl Bang-Jensen öngyilkos volt, — mert özvegyének efelől közvetlenül New Yorkból Kopenhágába való elutazása előtt is kételyei voltak, — ha tehát a volt dán diplomata öngyilkos volt, akkor ez nyilván azt jelentette nála, hogy a halált azért választotta, mert azt életbenmaradás az emberi megalkuvást, gyávaságot és árulást jelentette a magyar szabadságharc mártírjaival szemben. ★ Bang-Jensen halála után két nappal mondotta el Sir Leslie MUNRO, Uj-Zéland kiküldöttje beszédét az Egyesült Nemzetekben. Sir Leslie Munroe 1957-ben volt az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének az elnöke és ma is az Egyesült Nemzetek különleges kiküldötte a magyar ügyben. Sir Leslie Munro beszédében újra rámutatott a Kádár-kormánynak és a magyar kommunistáknak, valamint Moszkva véres kezének a terrorjára, amellyel legutóbb is, és 1956 óta állandóan tartóztat le és végeztet ki mindennemű nyilvános tárgyalás nélkül, embertelen módon, ártatlan áldozatokat, többször kiskorú fiatalokat. Bang-Jensen halála az új-zélandi diplomata beszédének különleges aktualitást adott, mert a moszkvai bérencek véres igazságtalanságaira talán egyetlen esemény sem hívta fel olyan jól a figyelmet, mint Povl Bang-Jensen tragikus halála. ★ Amikor a dán diplomata porainak a búcsúztatására a newyorki International repülőtérre egy 40 tagból álló magyar csoport vonult ki, dr. Fábián Béla és Lukács atya vezetése mellett, Bang-Jensen özvegye, aki az újságírók fogadása elől mereven elzárkózott, ennek a kis magyar csoportnak külön köszönetét mondott a részvét kifejezésért és Mr. Lewis Johnson, a diplomata családjának a legjobb barátja, az AFL-CIO egyik főtisztviselője, a KRÓNIKA munkatársának így nyilatkozott: “Abban a világban, amelyben annyi minden történik, ami az emberi hitet az emberi értékben megrendíti, Bang-Jensen példája egy olyan emlékeztető, mely hittel kell, hogy töltsön el mindnyájunkat, hogy a rossz felett végül is a jónak kell diadalmaskodnia!” Ez a kis magyar csoport könnyes szemmel nézte a levegőbe emelkedő repülőgépet, amely magával vitte Magyarország egyik legjobb és mindenesetre legönzetlenebb barátjának hamvait. Isten Veled Povl Bang-Jensen! A jó Isten vezessen rá arra az útra, amely az örök Világossághoz, ŐHOZZÁ vezet! (S. L.) 1039 Az 1959. év utolsó napjait éljük! Lelki szemeinkkel a jövőbe nézve szeretnők, ha Hazánknak és népünknek sorsa — szívünk vágya szerint — alakulna s a sok megpróbáltatás, szenvedés és véráldozat után, ránk köszöntene a béke, hogy nyugodt viszonyok között láthassunk hozzá leszegényített, tönkretett országunk haladó szellemben való újjáépítéséhez. Nem nagy kívánság, amire vágyunk. Csodálkozva, szinte kétségbe kell esni a tényen, hogy a 20-ik század végén, ezeréves kultúr nemzettől, a legelemibb néniog: a SZABADSÁG és függetlenség el van vonva és az elnyomó kommunista hatalom azt bízonvgatja, hogy a Vasfüggönnyel lezárt, magánvagyonától, szénás szabadságától, sajtó, iskola, vallás és minden egyéb szabadságától megfosztott népünk szabadon és függetlenül éli életét, minél nagyobb és rettentőbb félrevezetés és becsapás alig képzelhető el. 1959, az a nevezetes esztendő, mikor a világot felforgató kommunista diktátor ellátogathatott az Egyesült Államokba, hogy ott régebbi kijelentését megismételve, kinyilatkoztassa: “A kommunista rendszer a szabad Nyugat kapitalista rendszerét el fogja temetni.” Régebben a mai generáció gyermekeit, újabban az unokáit kívánja kommunista rendszerébe befogni. Időben értékelve, 25 év helyett 50 évben határozta meg a kommunista rendszer győzelmét. Addig coexistenciával akarja altatni Nyugatot, hogy a békés együttműködés öl ve alatt minél jobban felkészüljön hatalmi tervének keresztülvitelére. 1959-nek óriási jelentősége az is, hogy minden valószínűség szerint, ebben az évben holtpontra jutott — egyelőre, — a sokak által remélt és sokak által félt harmadik világháború. Két vezető katonai világhatalom olyan megsemmisítő fegyvereknek van birtokában, hogy azokkal megsemmisíthető a földön létező kultúra és élet. De nemcsak ők birtokolják e fegyvereket, hanem törtetnek a többiek is: Anglia, Franciaország és Kruscsev szerint Kína, minden erejükkel azon fáradoznak, hogy mielőbb atomfegyver birtokosai legyenek. És minél több ország rendelkezik atomfegyverrel, annál komplikáltabbá válik a helyzet. Egy ország sem érezheti magát biztonságban. S ez a mostani hidegháborúnak teljes kifejlődését, s az idegháborúnak robbanásig való fokozását fogja eredményezni, ami már egymagában a háborúknak egyik legsúlyosabbikát jelenti, ami felőrli az emberi szervezeteket és beláthatatlan következményű cselekményekre ragadhatja az elkeseredett, magát megrövidítettnek és hátrányban lévőnek érzett népeket és nemzeteket. 1959. évnek végére esett az a fontos határozat melyet az E. N. a magyar ügyben hozott. E szerint az orosz katonaságnak azonnali hatállyal el kellene hagynia Magyarországot és sem leges ellenőrzés mellett, szabad választásokat kellene tartani, hogy a nép maga határozhassa meg, milyen rendszerben kíván élni és boldogulni. Nem tudhatjuk előre, hogy a határozatnak milyen gyakorlati eredménye lesz. Az eddigi tények azt mutatják, hogy a Szovjet nem hajlik meg az E.N.-nek határozata előtt, ahogyhn azt már némely esetben megtette. Mindenesetre nekünk, elnyomott magyaroknak, ez a határozat reménytkeltő tény, hogy a nagyvilág közvéleményének szimpátiája mellettünk van és a három év elölt megvívott szabadságharcunk nem ment feledésbe, hanem annak megrázó áldozatossága nyílván van tartva. És miként a Szovjet diktátora eddig nem volt képes lenyelni a magyar szabadság ügyét, úgy ezután még kevésbbé lesz képes azt tenni, mert az E. N. mint erkölcsi testület most is azon az alapon hozta meg határozatát, hogy a Szovjet jogtalanul, a népek szabadságának legdurvább lábbal tiprásával nyomta el a magyjir nép szabadságtörekvését. És, ha ezt a ha+ározatot a háborús kérdés fentebb tárgyalt holtpontra jutásával összevetjük, akkor bizonyos fény csillan meg szemeink e'ó'H, hogy a coexistencia hidegháborús légkörében, ha a Szovjet a neki oly nagyon szükséges béke mellett foglal állást, ez esetben engedni kényszerül a szabad világ egyre súlyosbodó nyomásának, minek eredménye feltehetőleg Hazánk területének kiürítését eredményezheti. Nem áltatjuk magunkat hiú ábrándokkal és reményekkel, de mint keresztény nép, minden emberi mesterkedés és gonoszság mellett, tekintettel vagyunk a mindenható Isten segítségére és oltalmára. Erősen hisszük, hogy Isten megelégelte büntetésünket s egv jobb. boldogabb, szebb életnek lehetőségét tárja elénk, ha arra va’óban érdemesek és méltók vagyunk. Szent Karácsony ünnepén, s az elkövetkező I Ti évben erősen bízunk, hogy szenvedéseink sorozata véget ér és eíry jobb kornak hajnala fp1é menetelünk, melyben az ist°u' és emberi igazságosság, jóakaratú emberek szívében é- l^'k^ben úgy elhatalmasodik, hogy valóban, valódi igazságossá sr a kerül sor, amikor elnyerjük vágyaink és reményeink zá’oprát: szabadságunkat és fiior^ePenségünket, mely nélkül kultúr-emberi életet nem élhetünk! Dr. DOBOLYI LAJOS
