Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-04-15 / 4. szám
VOLUME XV. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y. 1958 ÁPRILIS No. 4 CZÁM KRÓNIKA AMERICAN HUNGARIAN MONTHLY _i0cACOPY— AMERIKAI MAGYAR HAVI-SZEMLE IV. Károly király emléke IV. Károly király halála 36. évfordulóján a szabad Amerika földjén számos katolikus templomban tartottak emlék-szentmisét. Református templomokban az egyházi szertartás keretében áldoztak dicsó' emlékének. Az 1956-os szabadságharc szabad földre jutott ifjú hőseinek, akiket otthon a kommunista iskolák félrevezettek, is tudniok kell az igazságot: A béke királya akart lenni, meg akart szabadulni a világháború nyomasztó örökségétől és a népjogok és népjólét fejlesztése volt belpolitikai főcélja. Béketörekvéseit meghiúsították a nyugati hatalmak rövidlátó vezetői és pyrrhusi háborús győzelem utáni bosszúbékékkel elindították Európát a lejtőn, elindították a katasztrófáknak és tragédiáknak azt a sorozatát, amely Európa felének mai nemzeti és emberi balsorsát és az orosz kommunista világuralmi törekvések veszélyét hozta az emberiségre. Anatole France a francia szellemiség szókimondó mestere, akit valóban nem vezetett elfogultság koronás főkkel szemben, azt írta róla, hogy az első világháború egyik legbecsületesebb embere volt. Becsületesen akarta a békét és a nép jobb sorsát, boldogságát. Adja Isten, hogy fenkölt szándékait méltó örököse, II. Ottó megvalósíthassa az elkövetkező felszabadulás után és az annyit csalódott és szenvedett magyar nép végre jobb, szebb, fényes jövőnek mehessen elébe! A törvényes magyar királyságért mindhalálig! Eskünk és fogadalmunk talán sohasem kötelezett oly erővel, mint ma, a felsokasodott támadások idején. Aki elfogulatlanul kíséri figyelemmel az utolsó tizenkét év hangulatát, az érthetetlenül áll a tény előtt, hogy kezdetben csak a vörös horda tiltakozott és irtózott a királyság gondolatától, tudva, hogy ez az istentelenség, a becstelenség és ezzel az ő uralmuk megdőlését jelentené. Ma, nagyon komoly magyar lapoknak igazán értékes rovatvezetőitől olvashatunk állásfoglalásokat, melyek tévelygésükben döbbenetesek és nemtudni milyen erők késztetik őket azoknak leírására. Merthát kérem, idézek szószerint: “az októberi forradalom mögött egy pillanatra sem kerestünk restaurációs törekvéseket”, vagy “be nem dőltünk és restaurációról nem is álmodtunk!” (felkiáltójellel). Tisztázzuk, mi a restauráció? Semmi szín alatt az ósdi, maradi embereknek egy erőszakos törekvése, hanem a törvény, a Szentkorona törvényeinek visszaállítása, mely állapot a felszabadulás esetén automatikusan áll vissza! A magyar nép sohasem rombolta le a királyságot, csak az erőszak, ennek megszűntével pedig senkinek joga nincs valamiféle köztársaságot tákolni, egyéni érvényesülések reményében, bár annál több önzetlenséget hangoztatva. Levelében egy “ifjú óriás” a “detronizálás” szót használta. Milyen ‘ detronizálást” ismer el bárki, jogi alapon álló és élő magyar ember? Vagy volt egy szabad akaratú detronizálás? Hála Isten ilyen nem volt, mert a SZABAD CSELEKVÉS lehetősége maradék nélkül hiányzott. Érdekes, hogy a kommunizmus alatti kényszertévelygőknek a feloldozást, a terrorra hivatkozással azonnal meg kell adni, de ugyanezek egy első háború utáni maradéktalan kényszerhelyzetet, ma, természetesnek tekintenek. Ugyan miért? Feltétlen gyanúsnak kell tekinteni olyan bolsiellenes megnyilvánulásokat, melyek bár erősen ellenzik a kommunizmust, de utána azonnal a “haladás” jegyében rombolják a multat, nem felejtve hangsúlyozni csak a rosszat, holott nagyon sok jót jelentett a magyarságnak ! Joggal vonom kétségbe azt a rosszindulatú hírverést, misze-
