Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-01-15 / 1. szám
1957 január. “KRÓNIK A” balra. Gyermekkocsit tol, bizonyára unokáját hozta egy kicsit a levegőre. Olyan békésnek látszik minden. Egyszerre egy elég alacsonyan szálló repülőgép berregése veri fel a csendet. A néni elsápad, megáll, gyorsan feljebb huzza a takarót a kocsiban, mintha ez meg tudná védeni mindentől a gyermeket. A repülőgép röpcédulákat szór le. Összetéved a szemünk a nénivel, ő halkad megkérdi tőlem: — Mondja, mikor ér már véget ez a szenvedés és félelem? Mit válaszolhatok neki? Mindannyian egyet remélünk, hogy mielőbb újra rend és nyugalom honol majd fővárosunkban, hazánkban, mielőbb nyugodt lehet minden apa, anya és gyermek. Az igazi szabadságért...! Esti Hírlap, a Budapesti Nemzeti Bizottság Lapja. Tegnap délután történt: A Bródy Sándor utca és a Szent királyi utca sarkán nagy tolongás. Géppisztolyos tankisták, nemzetiszin kokárdás őrök, kíváncsiskodók, sorban állók, az eseményeket tárgyaló férfiak mindenfelé. Néhány nappal ezelőtt véres harcok dúltak, elkeseredett küzdelem folyt itt. 20-30 méterre van a rádió épülete. A sarkon sisakos, puskás fiatal magyar katona. Az a tiszte, hogy udvariasan küldje tovább a nézelődőket. Járkál ott, tán fölös buzgalommal is és teszi, amit tesz. Odalép egy hallgató, koros munkáshoz: —Tessék innen elmenni, bácsi. Láthatja, hogy nincs itt semmi. Mit akar? Az ember rásüti pillantását: — Hogy mit? — kérdi komoran és megfogja a katona puskájának csövét. — Az igazi szabadságot. Érted? Az igazit. Hát ezért tüntetett, harcolt, ontotta vérét a budapesti munkásság. Az igazi szabadságért. Hogy ez a megszentelt szó: szabadság — ne gyarló köszönési formula legyen csupán, hanem a közélet legfőbb lényege, szilárd, rendíthetetlen fundamentuma. Az igazi szabadságért harcolt, amely nem más, mint az öntudatos magyarok testvérfegyelme s azt jelenti, hogy a nép megszabadul a Rákosi- Gerő-féle bemocskolt kezű sztálinista politikusoktól, akik irtózatos halálharcban a tönk szélére vitték a nemzetet. Az igazi szabadság: keleti és minden égtáj felőli szomszédainktól csorbítatlan magyar államiság, önálló kül- és belpolitika, több bér, lehetőség az alkotó munkára, jólét és felemelkedés. Tudja-e biztosítani mindezt az uj kormány? A tettek döntik el! Életmentés a forradalmi Budapesten Egyetemi Ifjúság, 1956. október 29. Füst és korom borul Budapestre, vér festi pirosra az utcák kövezetét. Halottak és sebesültek vére. A hallottaknak nem adhatunk már mást, mint a mártiromság el nem hervadó koszorúját sírjaikra, — de a sebesülteken még segithetünk. •— Magyar, orosz, az nekünk orvosoknak egyre megy. Ha sebesült, mindegyiket meg akarjuk menteni. Már az első napokban önkéntes mentőszolgálatot alakítottunk és egy négyüléses Mercedes kocsival szállítottuk a sebesülteket. A kocsira kitűztük a vöröskeresztes zászlót, száguldottunk a Nagykörúton. A Nemzeti Színház előtt felborított villamoskocsik között sebesültek. Egy tizenhétéves lány, akinek a lábát, érte a golyó. Egy húszéves-gyári munkás és egy honvédfőhadnagy tüdőlövéssel. Szerencsére közel a Rókus-kórház. A csütörtöki gyászos vérfürdő után tragikus esemény történt. ■— Többezer főnyi tömeg nemzeti szinü zászlókkal vonult a Parlament elé, hogy a békés tüntetés erejével tiltakozzék a Központi Vezetőségben folyó huzavona ellen. Erre a fegyvertelen tömegre zúdították a gyilkos sortüzet az Államvédelmi Hatóság minden emberi érzésből kivetkőzött, elvakult katonái. Szörnyű pusztítást végeztek s hogy még jobban bebizonyítsák galádságukat, a mentőkocsira is tüzeltek. Kérjük őket is, mindenkit, tiszteljék ezt a segítő kezet, amely adottt esetben az ő sebeiket is előítélet nélkül bekötözi. Bajtárs! Néphadsereg, a Honvédelmi Minisztérium Központi Lapja. 1956. október 29. Bajtárs! — igy szólították meg tegnap az utcán. A szivembe dobbant, nem is olyan régen ez a szó járta még néphadseregünkben. És még tegnap este megkaptuk a nemzeti kormány honvédelmi miniszterének parancsát: a hadseregben a hivatalos megszólítás ismét — Bajtárs. Mikor is tiltották ki ezt a szót a magyar néphadseregből? Mikor váltotta fel az “elvtárs”, amely (bármilyen szépen fejezi'ki a kommunista párttagok elveinek közösségét) egyáltalán nem fejezi ki a 7 katonák közötti viszonyt s elszakad hadseregünk hagyományaitól. Abban az időben történt az “átkeresztelés”, amikor a hadsereget a népáruló Farkas Mihály vezette, amikor legyilkolták legjobb tábornok és tisztbajtársainkat és amikor szószerinti fordításokkal mindent igyekeztek kiirtani néphadseregünk szabályzataiból, életéből, ami magyar. Ez a törekvés kudarccal járt. Hiába akarták elfojtani a katonák tömegeinek érzelmeit, hiába igyekeztek gúzsba kötni még gondolatainkat is, — néphadseregünk nem idegenedett el a magyar néptől, magyar maradt. Példa erre az elmúlt napok története is. És a legékesebb bizonyíték, hogy a harc óráiban az ország lakossága a fegyveresek közül egyedül a néphadsereg katonáiban bízott. A magyar katona örömmel köszönti a ‘‘bajtárs” megszólítást s követeli, vele együtt jöjjön vissza a hadseregbe mindaz, amit a farkasok és rákosiak népünktől elidegenített klikkje ki akart irtani belőle; legyen a mi hadseregünk mindenben igazán magyar. Nevezzük mi a katonákat, — akárcsak Bem, Klapka fiait, — honvédeknek, nem pedig "harcosoknak” (ami szintén szószerinti fordítás.) Kerüljön a sapkánkra, — ahová a miniszteri parancs nagyon helyesen ideiglenesen kokárdát rendelt — hamarosan a koszoruövezte Kossuth címer. És a magyar katonasapka alatt viselhessünk újra magyar egyenruhát! Természetesen nem azt követeljük, hogy már holnap öltöztessenek bennünket uj ruhába. Tudjuk, népgazdaságunknak e napokban más, fontosabb feladatokat kell megoldania. De azt igenis követeljük: már most jelentsék be hivatalosan, hogy a népünktől idegen, a hadsereg magyarságát megcsufoló egyenruhát — csak az uj ruhák elkészültéig kell hordani. Akkor is követelte, kérte már ezt a nép, a hadsereg, amikor egyesek még “ellenségesnek”, "nacionalistának” minősítették e követelést! Ma a bajtárs megszólításnak örül minden magyar ember, minden katona. Bízunk benne, harcolunk érte, hogy néphadseregünk a jövőben külsőségeiben is, de rre csak külsőségeiben, — hanem elsősorban vezetésében legyen becsületes, népéhez valóban hü, igazán magyar! Győry Illés György. Vigyázz hazádra! Néphadsereg. 1956. október 29. Akik nevedet bitorolták, berekesztették szavadat. Te most, kimondtad évek gondját, kivivtad végre igazad. Harcoltál, győztél. S most elég volt! Diadalod félti szavam. Tengernyi vér folyt, magyar vér folyt. Minden cseppjének.ára van! Minden csepp kell, mert az erőre, életre kelti elvedet. A sebzett hogy halad előre? A nemzet nem bir uj sebet. Oktalan, ki mindig rombol, ott, hol minden tégla miénk! Elég most az égő romokból, melyből az emberiség kiég! Elég a vérből! Drága néked, ha van hited, ha van szived, ítéld meg jól, mi kell a népnek, családodnak, mindenkinek. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia köszönti a nemzeti kormányt Szabad Nép, október 28. Valamennyien örömmel és megnyugvással fogadtuk a dolgozó nép óhajának megfelelő, most meg alakult nemzeti kormányt. Az első pillanattól fogva egyek voltunk szocializmust akaró népünkkel és benne ifjúságunkkal abban a törekvésben, hogy elsöpörjük az elmúlt évek bűnös politikájának képviselőit a magyar közéletből. Ez a harc most sikerrel járt. A megalakult uj kormány a legszélesebb nemzeti egységen alapul és személyi összetétele is bizonyítéka dolgozó népünk követelései megvalósításának; Budapesti fiatalok! Barátaink! Nemzeti kormányunk előtt hatalmas és nehéz feladatok állanak. E feladatok megoldása csak nyugodt légkörben lehetséges. Ezért mi is kérjük Budapest dolgozó népét, elsősorban a fiatalokat,hogy segítsék a magyar hadsereget a rend helyreállításában és a felesleges vérontás megszüntetésében, a békés alkotó munka feltételeinek megteremtésében. Mindig hűek voltunk és hűek is
