Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-04-15 / 4. szám
1957 április. “KRÓNIKA1 3 Prohászkn (HALÁLÁNAK 30 ÉVES ÉVFORDULÓJÁRA) Irta: P. SZELÉNYI IMRE. kedő népek és törzsek átvonulási területévé fog válni. Az alkotmányos gondolkodás a történelmi folytonosság ápolása, amit még 150 éves török hódoltság sem tudott sem megszakítani, sem meggyengiteni, történelmi értékeink tisztelete függetlenül attól, hogy milyen társadalmi osztályhoz tartozunk, a meg nem alkuvó de passzív rezisztencia, az idegen célt szolgáló eszmék és elnyomás elleni küzdelem, a nobilis lovagias A magyar szabadságharc megmutatta, hogy tizenkét évi agymosó erőszakolás és terror dacára a marxizmus, az emberi, egyéniség gúzsbakötése és a mindenható állam szolgaságába kényszerítése nem megfelelő életforma az egyéni cselekvéshez, önállósághoz szokott magyar ember lelkének. A forradalom népitélet volt a marxizmus, kommunizmus felett és az Ítélet kimondta: ahhoz, hogy az értelmiségi és fizikai munkások, az iroda, a műhely és a föld robotosai megtalálják tisztességes megélhetésüket, — ami voltaképen minden társadalomtudományos politika kulcskérdése, — nincs szükség az emberi szabadságnak, egyéniségnek a szellemi és gazdasági életben való megszüntetésére! Ahhoz, hogy a világ proletárjai ne akarjanak egyesülni, hogy — uj osztályuralmi zsarnokságot teremtsenek meg, az kell, hogy olyan társadalmi rendszer uralkodjék, amelyben nincs többé proletár: minden tisztességes dolgozó tisztességes bért kapjon, amely rendezett nyugodt polgári exisztencia lehetőségét nyújtja számára, hogy ezáltal megszűnjék proletár lenni. Nem először s nem egyedül fedeztük fel, hogy a mai kapitalizmus, mindenek előtt is a sokban példaképül tekinthető Amérikában teljesen más, mint a több mint száz év előtti, amely akkor létezett, amikor Marx Károly a színre lépett.Régőta már nem az az éhbéres, izzasztó rendszerrel dolgozó kapitalista “kizsákmányolás”, ami akkor oly sajnálatosan szűkkeblű és rövidlátó módon fennállt és kihívta a munkásság forradalmi mozgalmat, osztályharcos fellépését. Az az amerikai szakmunkás, akinek három dollár körül van az órabére és ezenkívül egy csomó betegsegélyző, nyugdíj, stb. szociális kedvezmény is jár neki a munkaadótól (az autó és acéliparban munkahiány esetén a normális heti kereset teljes összege hatvanöt százalékáig), valóban nem mondható és nem is érzi magát kizsákmányoltnak és ugyanúgy polgári életszínvonalon élhet, mint a munkaadója. Lelki életet élhet, lelki célokra áldozhat, továbbá autót, villanyjégszekrényt, televíziót és a technika legújabb vívmányai szerinti lakás és konyhaberendezéseket vehet magának, jól öltözhet, könyveket, folyóiragondolkodás és ennek megfelelő cselekvés azok a tényezők, amelyek államalkotó és fenntartó képességüket jelentették a múltban és amelyek, ha meg akarunk maradni, továbbra is központját kell, hogy képezzék gondolkodásunknak úgy az emigrációban, mint odahaza is. Toronto, 1957. tokát vásárolhat, színházba járhat, sokkal, de sokkal inkább, mint a Szovjetnek és rabországainak össszehasonlithatatlanul csekélyebb keresetű munkása, aki többnyire más családokkal együtt lakik egy kezdetleges felszerelésű lakásban és igy még a magánéleti lehetősége, a “privacy”-ja sincs meg, ami pedig az emberi életnek egyik főkelléke. Azért, hogy a munkaadó esetleg swimming poolt, uszócsarnokot is építhet be a házába, igazán senki se lesz osztályharcos forradalmár. A lényeg, hogy minden becsületesen dolgozó munkás olyan keresethez jusson, hogy polgári életviszonyok közé, a polgári osztályba emelkedhessék fel. Teljes szellemi, politikai és gazdasági szabadságban is megvalósítható ez: nincs szükség sem nazismusra vagy fascizmusra, sem pedig kom munizmusra, semmiféle terrorrendszerre és túlzott állami beavatkozásra, hogy a társadalmi kérdés megoldható legyen. Az egyéni érvényesülés teljes alákötése, minden embernek és a termelés minden tényezőjének agyon-bürokratizálása, agyonállamositása, az ország egyetlen ra/bmunka-teleppé szerencsétlenitése helyett A JÓLÉTET KELL TÁRSADALMOSITANI, általánossá tenni, a munkást, földművest, értelmiségi foglalkozásukat rendes polgári megélhetéshez juttatni, Ha ennek tetejébe az állam munkanélküli és aggsági biztosítással, stb. még külön is segit, mint az az Egyesült Államokban, Angliában és egyes más európai országokban többé kevésbbé megvalósult és törvényhozási utón biztos továbbfejlesztésnek néz elébe, annál jobb. De az államnak meg kell maradnia az egyén szabadsága tiszteletének és annak a keresztény univerzalitásnak vonalán, amely az emberben az emberi értéket és használhatóságot méltányolja, nem pedig valamilyen különleges származási vagy osztály előjogot néz és “a munkás méltó az ő bérére” ige szellemében a tömeget jelentő átlagos képességű munkásnak is módot, alkalmat ad a polgári életviszonyok lehetőségére. Hitünk szerint ez volt az októberi magyar szabadságharc szociális értelme és e szellemnek kell majdan uralnia az eljövendő, szabad, testvéribb, uj Magyarországot is! E rövid megemlékezés, csak bevezetés akar lenni, ahhoz a nagy felderítő munkához, amit 30 éves halálának évfordulója indit el a jövő évi 100 éves születési évfordulóhoz! Az egykori csodálkozó pesti gimnazista lebbent fel fátylakat, amiket ott látott meg 1922-től 1924-ig az Egyetemi templom utolsó padja mögött! A szigorú gimnázium, szigorúbb szabályai tiltották, hogy este 7 óra után gimnazista az utcákat rója! Hetedikes gimnazista voltam, amikor családom eléggé liberális tagjai felette kiöltöztek és a Prohászka-nagybőjti konferenciákra siettek. Tudtommal, csak ezeket a beszédeket hallgatták meg a magasrangú hivatalnok és képviselő rokonaim! így volt ez, sok ezer pesti magyar családnál! Este ha. talmas viták és emelkedett hang . töltötte be a családi fészket! Prohászka gondolatai, meglátásai, mélybevágó érvei hasogatták és szántották fel a konok és közömbös emberi lélek-gyepüket! — A második konferencia után, magam is elhatároztam, hogy megszököm és a görög fordítások és algebrai feladatok után, meghallgatom a székesfehérvári püspököt, akit a képviselő nagybátyám, ezekkel a jelzőkkel illustrált . családom böstörködő tagjai előtt: Prohászkát, ma még kevesen értik! Ez a pap-óriás a világ atheista szikláit emelgeti, mintegy Atlas! Repül ez a püspök, elszéditi az embert és színes lírájában ezerévek megdermedt sillogizmusai hullanak ránk, mint a termékenyítő májusi eső! Higgyétek el, hogy vátesz ez a Prohászka és benne a jövő század harcai, küzdelmei és .apostoli lelke vergődik a szószéken. Nem látja Prohászka a hallgatóságát — érzem — mintegy lángoló Turul madár csapkod és viharzik, emel és súlyt! Olyan törpének érzem magam beszédei alatt!. Küldött, de nem hozzánk, — mi méltatlanok vagyunk, akkora Géniuszra! No, majd az öcs-kösök, talán meglátják hatalmas szellem-vetéseit A hatvan éves nagybátyám, aztán maga elé nézett és keserűen kifakadt: ezt az embert, nem hallgatta meg a magyarság, amikor a parlamentben feszegette a magyarság jövő útjait! Fogunk még utána sírni! Pénteken este, alig, hogy elmentek, magam is elrejtve piarista sapkámat, ne hogy megismerjenek, rohantam az Üllői utón, Kálvin tér és be a Kecskeméti utcába. Itt már tömeg-tömeg hátán özönlött az'egyetemi templomhoz. Kihasználva szilfid termetemet, mint a kígyó csúsztam a templom kapujához. Kiizzadva suhantam be s megálltam az utolsó pad mögött! Amint törültem verejtékező homlokomat, megállt bennem a lélekzet, mert a nagy fújásomra dr. Sik Sándor osztályfőnökünk nézett hátra! Idegesen, valamit morogva, odaduruzsoltam! Laudetur Jesus Cristus! Csak kezével intett, mintha valami nagy misztérium megnyitása előtt állnánk! Egy pillanatra megszédültem és a magaviseleti rovóra gondoltam! Csengettek. Felzugott az orgona. Hirtelen körül néztem s az osztályfőnököm mellett ültek, annak az időnek legnagyobb piarista professzorai: dr. Schütz, dr. Kornis, dr. Balanyi, dr. Miskolczy, dr. Károlyi, dr. Friedreich, dr. Sebes, dr. Törnek és Zimányi. Szóval, még ezek is: tanulni jöttek ide! Valami mosoly futott át lelkemen: azért is, én Is meghallgatom Prohászkát! Miniszterek, orvos professzorok szorongtak mellettem. A templomban az apostoli időket, a jeruzsálemi-tér szellemét értettem meg! Megjelent a szószék ajtajában: hatalmas koponyája, mélyen ülő szemei végig siklottak a hallgatóságon, letérdelt és tenyerébe hajtva őszülő halántékát, a Tabernáculum felé imádkozott. Elhallgatott az orgona és megremegtető csöndben búgott fel mély bariton hagja. Majd felállt |és a stólát hátra húzta, hatalmas mellkasán! A szó mestere, a tudás szeráfja és az apostol lelke csapta meg a hallgatóságot. Gesztusai nem fértek bele a templomba! Az Isten hegyeit tapogatta, a lelkek kriptáit kereste, miközben a szeretett hazai föld magaslatai és történelme elevenedtek meg a szenvedés és a fájdalom isteni titkaiban. A Penitencia Királya vonult fel a Nagyböjt halálosan komoly, megrázó utjain! Én, hallottam e szót ajkáról: a Penitencia Királya! Prohászka titkai, innént forrásoznak és minden munkája, ennek a gondolatnak titkos fényei! Nyugodtan mentem haza, mert örökre belém vésődött a huszadik század legnagyobb misztikusa, a pilisi hegyek titkainak magyar felfedezője! A rovó is elmaradt, mert ott Prohászka az Isten hegyeire vezetett el minden jó szivü és hinni-merő magyart. Mi, pedig, akkori fiatal hallgatói megjövendölt útját járjuk a Penitencia Királyának! Hogy milyen gondolatokkal kell diadalmasan megjárni, ezt a magyar Kálváriát, pár későbbi cikkben, majd igyekszünk feltárni örök gondolatait, hogy a nagyvilágjárásunk ne legyen üres madár fészek, hanem diadalmas hazatérés! Halálod 30-ik évfordulóján büsz kén idézünk Alba Regia fejedelmi hattyúja, hogy az Isten hegyeiről küldj most: erőt, ihletet és áldást! Mert Te Írtad: mint a pásztortüz foltja a májusi réten, olyan a hitetlen lélek a világban: csúnya, szomorú, fáradt és reménytelen! A hivő magyarok szabadságharca legyen a tanunk, hogy nem vétettél hiába! Kérjük, elolvasás után adja tovább a lapot ismerőseinek. VLADÁR ERVIN IMRE. A jólétet kell szocializálni! MILYEN RENDSZERÉRT FOLYT A MAGYAR VÉR A SZABADSÁGHARCBAN.