Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-15 / 6. szám

VOLUME XIII. ÉVFOLYAM.

NEW YORK, N. Y., 1956 JUNIUS.

NO. 6. SZAM.

Távozzék a bűn-terhelt rendszer!

Rákosi Mátyás május 18-án tartott egri beszédében többi közt ezeket mondta:

“Meg kell mondani nyíltan és őszintén, hogy abban, hogy nálunk súlyos törvénytelenségek előfordulhattak, hibás vagyok magam is, aki a párt legfontosabb posztján álltam- . . Az akkori pártvezetés nem dolgozta ki és nem valósította meg az Államvédelmi Hatóság, párt és állami ellenőrzésnek olyan rendszerét, amely lehetetlenné tette volna a törvénysértéseket. Ez volt a főhiba és ebben hibás vagyok magam is. Ez tette lehetővé Berija ügynökeinek, Péter Gábor és bandájának garázdálkodását. Pártunk központi vezetősége levonta ebből a szükséges tanulságokat és mindent megtesz, hogy hasonló esetek többé meg ne ismétlődhessenek”.

“Stalin jelentős érdemei mellett súlyos hibákat követett el. Egyedül döntött, mindenki helyett gondolkodott, háttérbe szorította a pártot és a néptömegeket, elkente a hibákat, felelőtlen volt a néppel szemben.. . Stalin magatartásának káros hatásai Magyarországon is a párt- és az államélet minden területén megmutatkoztak’’.

“Eddig mi a nagy nyilvánosság előtt legtöbbször általánosságban beszéltünk a nálunk uralkodott személyi kultuszról. Ez nem elég! A valóság az, hogy ezt a személyi kultuszt én magam is eltűrtem, sőt nem egyszer támogattam. Ezt azért is ki kell mondani, mert különben az elvtársakban az az érzés keletkezhetne, hogy kerülgetjük a dolgot, mint macska a forró kását".

“Az osztályharc élességét csökkentjük, de az éberséget nm szabad csökkenteni, mert az Egyesült Államok imperialistái sem változtatták meg célkitűzéseiket s továbbra is igyekeznek hazánkba kémeket és szabotőröket csempészni”.

Mindebből kitűnik, hogy Rákosi reméli, megmaradhat a helyén. Mint Kruscsev a hires február 25-iki Stalin-ellenes beszédében, ő sem Ítéli el magát a diktatórikus rendőrállamot és terrort, ő is csak a kommunisták ellen elkövetett üldözéseket, börtön és bitó ítéleteket sajnálja és egyetlen szava sincs a töméntelen igazságtalan hajsza és szenvedés feletti sajnálkozásra, megbánásra, amelyet ártatlan polgári embereknek kellett és nagyrészt kell még most is elszenvedniük börtönben s kényszer munka telepeken. A szociáldemokratákat kiengedték, mert Moszkva most újra baleknek szemelte ki a nyugateuropai elvtársaikat a népfrontos elgondolásai, a segítségükkel való hatalomrajutás céljára, de a polgári mártírok ellen elkövetett égrekiáltó bűnöket Rákosi most sem tartja bűnöknek. Most sem látja, most sem érzi szükségét, hogy mellét verve, vezekeljen értük és tömeggyilkosi lelkiismerete szörnyű terhével elkotródjék a magyarság és a civilizált világ szeme elől!

Pedig mindenki tudja, hogy sem a kommunizmus bukása utáni időkre gondoló Mindszenty bíboros, sem senki más börtönre vagy pláne halálra ítélt “összeesküvő” semmiféle olyan összeesküvést nem tervezett, amely mint fegyveres szövetkezés veszélyeztette volna a rendszer létét. Az óriásilag felfegyverkezett orosz túlerő jelenlétében ez a legnevetségesebb, képtelen vád volt.

A többi elítélteknek pedig legfeljebb az voh a bünük, hogy nem szerették ä felerőszakolt kommunista rezsimet és nem titkolták róla véleményüket vagy pedig jelentéktelen akciókkal tüntettek ellene.

Hány embert végeztek ki kitalált vagy felfújt “összeesküvési” és egyéb vádakkal! Azok nem voltak súlyos hibák, igazságtalanságok, csak mert polgári ember, nem pedig kommunista volt az áldozat? És mi lett a rengeteg letartóztatott emberrel, akinek nyoma veszett, például dr. Melocco Jánossal, a katolikus “Uj Ember” hetilap bátor tollú munkatársával vagy Raoul Wallenberggel, a svéd követség titkárával, a humanizmus hősével?!

# # m

Suslow, az oroszországi kommunista párt egyik titkára a N. Y. Times tudósítása szerint junius eleje óta Budapesten tartózkodik "vakáción”. De, írja a Times, Budapesten arról beszélnek a suttogó kommentárok, hogy Tito Moszkvában a teljes kibékülés árául Rákosi fejét követelte. (A belgrádi Republika napilap Tito Moszkvába érkezése napján sürgette Rákosi eltávolítását.) Más budapesti kommentár szerint Suslow! azért jött. mert Rákosi meg akarja győzni, hogy csak ő alkalmas az “uj Stalin-ellenes (?) irányzat” vezetésére.

Rákosi hivatkozhat arra, hogy ő csak azt tette, amit Kruscsev és Bulganin: végrehajtotta StaÜn pa-' rancsait. Eltakarodása azonban úgysem elég, hiszen csak egy másik, nem kevésbbé szolgai alak jönne a helyére, talán Gerő Ernő, vagy legjobb, bár igen valószünetlen esetben, újra Nagy Imre, amely utóbbi talán némi könnyebbséget jelentene a nép számára, de csak

olyan mértékben amennyit a Szovjet engedélyez, tehát nagyon szerény mértékben s a gyarmatiság és az államkapitalista emberi kiszolgáltatottság fennmaradna- Nem volna változás a kommunista rendszer lényegén.

Nagy Imre jobb volna mint Rákosi, de a kegyetlen börtönőrnek csak egy kissé kevésbbé kegyetlennél való felcserélése volna. . . Magának a rendszernek, az egész rendszernek irmagostul pusztulnia kell, hogy megvalósulhasson a

Ludwell Denny, a New York World Telegramm külpolitikai szerkesztője, a legjobb szemű amerikai politikai újságírók egyike a rabországok helyzetéről öt fejezetből álló cikksorozatot irt a Scripps-Howard lapokban, parttól partig. A cikkek Bécsből datálódnak s nem tudjuk, volt a Dennynek alkalma személyesen, a helyszínen szerezni tájékozódásokat, de ha csak Bécsben szerezte azokat, akkor is igen helytállóknak mondhatók. Alapjában sok ismert tényt is tartalmaz a cikksorozat, de oly tisztánlátással ad összefoglaló, józan képet a rabországi állapotokról, hogy a szülőföldje balsorsát, szabadsága és boldogabb jövője ügyét szivén viselő, szabadföldi magyarság legnagyobb figyelmére méltó.

Az első fejezet cime: “A Szovjet meglazítja a csatlósok elleni terrort, de csak. hogy még szorosabbra kovácsolja az igazi bilincseket”. Megállapítja, hogy a Szovjet enyhítette a vörös terrort a rabországokban, de a Szovjet diktatúra alapvető elemein semminemű változtatás nem történt. A Kreml által uralt kommunista rendőrállami rezsimek korlátlan uralma változatlan s Denny valószínűtlennek tartja, hogy a Szovjet azon változtatni akarna.

Az enyhébb módszerek alkalmazása az egyes országok szerint különböző. Nagyjában a Moszkvától az utóbbi években alkalmazott formákat követi, melyeket a moszkvai kommunista kongresszus jóváhagyott, egyidejűleg néhai Stalinnak vörös istenségből vörös sátánná való lefokozásával. Némi egyhülést valósítottak meg Csehszlovákiában, Magyarországban és Lengyelországban, kevesebbet Romániában, Bulgáriában és Albániában. a legkevesebbet pedig Kelet-Németországban.

Ez enyhítések hatása, folytatja, Denny, vegyes. A csatlóssá tett népek 80-90 százalékban nemkommunista lakossága örömmel fogadta azokat, de szkeptikus és

Szabad Magyarország, melyhez népünknek joga van Isten és ember előtt és abban az “élni és élni hagyni” elvnek azon korszaka, amely a szabadság verőfényében biztosítja az osztályok kölcsönös méltányosságást, a mai általános proletársorsból polgári életviszonyok közé, polgári jólétbe való felemelkedését, az osztály-testvériség áldásait, s ezzel a magyar nemzet boldogabb életét, virágzását, — erősödését, haladását nagy céljai felé!

a rendszer elleni gyűlölete semmivel sem csökkent. A kommunista pártokat idegesítik e dolgok, kiábrándulásokat jelentenek számukra és gyengítik egységüket. A vörös báb-főnökök óvatosan és félőn próbálják követni a homályos moszkvai vonalat és találgatják, mi lesz a legközelebbi lépés.

Denny leszögezi: A Szovjetnek a rabországi kommunista pártok belső feszültsége nem fontos, amíg katonai, rendőri és politikai hatalma fennáll az országokban, ellenben az enyhítések a leghatásosabb propaganda módszert jelentik a “békés együttlétezésre”. Nyugateuropa, a Középkelet és Ázsia semlegesítésére, a NATO és a SEATO szükséges volta gondolatának megölésére és az Egyesült Államok elszigetelésére”.

Az enyhítések, írja Denny, kisebbek, mint ahogy hirdetik és még a legnagyobbak Lengyelországban. A politikai foglyok egyrészét, köztük hires vörösökét és szociáldemokratákat kieresztették, de a rendszerre legveszélyesebbeket már régen megölték s ezek a “rehabilitálásuk” dacára épp oly halottak, mint voltak.

Az élők közül sokkal többen szenvednek börtönökben vagy rabszolga mUnkatáborokban, mint amennyit kiengedtek. A “stalinizmustól a lenini elvekhez való viszszatérés” a rabországokban inkább Ígéret, mint tény és az Ígéretek annyi kibúvót (loopholes) tartalmaznak, hogy elveszítik jelentőségüket. Mindössze az történt, hogy különböző rendőrfőnököket bűnbakul tettek meg a diktátorok számára, akik irányították őket és még ma is irányítanak. A “törvényességhez való visszatérés”, (amelyet Rákosi is emlegetett május 18-ikí beszédében. Szerk.) komédia és nincs igazságszolgáltatás, mert minden törvényt diktatórikus erőszak szült és minden biró csak eszköz a rendszer kezében.

Bírálni csak a moszkvai kongresszus vonalán szabad, főleg a stalinizmust és a helyi diktátornak

Az idő felszabadulást sürget!