Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-05-15 / 5. szám
. L.i.l.. •Ui---------------------------------------------------—_____________________________ 'I . .!._________ i. 1 .1 io "K R Ó N I K A” 1956 május. a székesfehérvári papi otthonba vonult. * * * Sándor atya, egyike a legkiválóbb nevelőknek és tanítóknak, azonban nemcsak kiváló pap és tudós, hanem nagy magyar hazafi is volt. Az orosz megszállás, melyről ő tudta, hogy nem lesz rövid életű, rendjének feloszlatása, rend társainak bebörtönzése, az ő cukorbajtól amugyis megrongált egészségét végkép megviselték. Március 5-én távozott el az Örökkévalóságba, hogy Annak közelébe kerüljön, Akiről kevesen Írtak nála szebben a magyar teológusok közül. A temetési szertartást Badalik Bertalan, veszprémi püspök végezte el. Sírjánál a székesfehérvári magyar katolikusok búcsúztatták el és ott voltak, nagy számban, a másvallásuak képviselői is. Lélekben ott voltunk mi is, a gyászoló, fogyó, menekült magyarság. Hősök Napja “Az mi keveset írtam, igazat irtamt” (TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN HALÁLÁNAK 400-IK ÉVFORDULÓIRA) Kemény magyar sorsunknak első prózairós költője, akiben a nemzete feletti kegyetlen bánat és a “törökvilág” magyar honban gyújtották ki az írás nemes tüzeit Eszméiben és meglátásaiban költő! A nemzetpusztulás véres víziói gyötrik, nincs ideje szavakat és stílust köszörülni, égeti és hajtja a drámai pusztulásunk. Lantot ragad. megy, viszi és énekli váraink, hőseink harcait. Gyújtogatja a megriadt lelkeket, hitet és bizalmat önt a csüggedőkbe! Lantos-deák, a napok hűséges krónikása, akinek gyatra rímeiben a mohácsi nagytemető “holló szárnyai” suhognak s egy elveszett birodalom halálhörgése visszhangzik! Nem sokat irt, nem volt ideje, nem volt türelme, még az idő is mostoha és igen kimért volt hozzá! 45 hősi év, mint magyar tragédia mered ránk! Dunántúlon, Tinód községben született: 1510-ben, jobbágysorsban, Vitéz Török Bálint birtokán, aki felkarolta és támogadta hősi, budai elestéig: 1541. Verejtékes és küzdelmes életét 1556-ban fejezte be, egész fiatalon, mint a magyar újságírás és Crónika izzó üstököse! Sárvárott temették el: 1556 jaguár 30-án. A harcokból megmaradt barátok állták körül deákisirját, amíg a hálás utókor, a riaszgató és fáradhatatlan krónikásának, múltúnk tiszta-lelkű megirójának: 1910 junius 10-én emelt halhatatlan emléket. A Nemzeti Színház előtt állt fehér szobra, a nagy szabadság hősünkről elnevezett, Rákóczi-uti kis parkban. Ott őrködött, ott tartotta néma lantját, egy elnémult és legyilkolt magyar világból! Kőbe meredt bánat és eltemetett nagy, magyar álmok intő bajnoka: a nemes Tinódi Lantos Sebestyén! A kemény gerinces és elszánt akarat csap bele arcunkba és szinte látom deákos, viharvert orcádat: “sem adományért, sem barátságért, sem lélelemért hamisat NEM ÍRTAM, mind igazat írtam!” Pedig nemes nagyurnak kegyeiben voltál, vele jártad a könynyes magyar tájakat, vérmosta várormokat, láttad és hallottad a sok panaszt, a magyar széthúzást, pártoskodást, haszonlesést és a nemzet elbukását! Crónikád örök magyar káté és minden idők magyarjának deákos-óvás, figyelmeztetés az idők viharjában! Mennyi hűség, mennyi nemzetszeretet és mennyi szívós hit árad felénk, amikor óva intesz bennünket, hogy bárkivel is lepaktáljunk, megalkudjunk az örök nemzet kárára! Hősi zsolozsmák, megrázó leírások, ahol a lelked viharzik, ahol a szellemed, mint kristálypatak zuhog, nem a rímek csillingelésében, de a budai hősök és az egri vár védőinek elszánt küzdelmében és fel-felcsillanó diadalában! Öreg kobzos, a lech-mezei igricek késő unokája, magyar fajunknak drága lantosa! Érezték is, a még megmaradt nemes magyar urak hősi küldetésed mélységét és varázsát, mert kassai-polgár lettél, majd igaz, magyar nemes! Jellemed és áldozataid nem maradtak nyomtalanul, mert nemesi leveled indokolása elmondja: “az éneklés mesterségéért, magyar ritmusaidért, magyar históriákért” jutalmazta. “Korodban “mester” voltál és “históriákat”, vagyis történelmet írtál és hagytál számunkra, minden időkre! Ezért idézünk, sokat szenvedett Bajtárs! Judit, vallásos históriája is mély és tiszta lelkednek alkotása, hogy a léleknek örök távlatait, az életnek magasztosabb értelmét és a magyarságnak történelmi küldetés-tudatát vetítsd a szomorú idők peremére! Itt is építő és látó magyar voltál, mert rádöbbentél a Renaissance-kor veszedelmeire. De, azért nem voltál fakir és hosszuarcu vándor! Nem a “gyere Bodri kutyám,” avagy a “Szomorú Vasárnap” enervált hangnemében zengtél, az életről is, Jason-históriádban! A szerelem szépségét magasabb horizonton láttad és érezted, aminek nemzeti és örök emberi hivatása van. Életet és tartalmat adni minden érzelemnek s nemcsak elflörtölni a fiatalságot. Ép testben, ép legyen a szerelem is, ha mindjárt “Széphistóriának,” avagy “Virágéneknek” is mondották korodnak kemény koponyái! így nyíltak meg előtted a Werbőczy, a Nadásdy és a Báthory-otthonok, ahol láttál még gerinces és nemes urakat is! Szivükbe zártak, mint mi is! Budapesti szobrodat otrombán elhurcolták, de a magyar Főváros visszakövetel az újabb rablóinktól! PSZY. (BAJTÁRSAINK EMLÉKÉRE) A nagy-viharban, mi, nem pihentünk otthon, Hősi küldetés volt a küzdő porondon! Bár nem voltunk “csatárok” a harc tüzében, Küldöttként őrködtünk bajtársak szivében. Mindenki tudta, sőt mindenki érezte: Hófehér Ostyának voltunk a küldöttje. Szolgája viharban, ezer hős-halálban, Kihulló bajtársak végső sóhajában. Nekünk szólt utolsót a vérző katona, Minket ölelt bátran tépedt, csonka karja, Szivük bucsuzását őrizzük magunkban! így ad nekünk szárnyat titkaik bilincse, Letűnt ifjúságok örök drága kincse, — Vitéz Regimentek! — büszke álmainkban. Tim, 1942 julius 9. P. SZELÉNYI. VITA-FORIJM Lássunk reálisan! Kéziratokat nem adunk vissza. Küldeményekért felelősséget nem vállalunk. Alkalmam volt beszélni nehány igen értelmes öreg magyarral akiket a korukra való tekintettel kiengedtek Magyarországról a tengerentúl élő családjaikhoz. Feltettem nekik a kérdést, hogy vájjon miképen gondolkoznak Magyarországon azokról a magyarokról, akik a szabadföldön élnek. A válaszok, függetlenül egymástól, mind ugyanazt tartalmazták. Odahaza azt mondják, hogy a szabadföldön élő magyarok ne higyjék azt, hogy egy esetleges felszabadulás után majd hazatérve, be fognak ülni pozíciókba. Pár ember majd hazatérhet, de a zöm csak maradjon ott, ahol van. Egy magyar, aki 1947-ben disszidált és aki már egy más állam állampolgára, 1954 közepén Magyarországon volt üzleti utón, Ö azt mondja, hogy odahaza a paraszt és munkás rétegből igen sok értékes fiatal erő került fel. Ezek legnagyobb része nem kommunista, ha párt tag is. Ezeknek más, sajátosan magyar elgondolásaik vannak. Az emigrációban élő magyarokról nem sokat tudnak, nem is gyűlölik a szabadföldön élő magyarokat, de egy pillanatig sem jut eszükbe az, hogy egy felszabadulás után a szabadföldön élő magyaroknak több szava legyen otthon, mint nekik. Azt, hogy a szabadföldön élő magyaroknak egy felszabadulás után döntő szava legyen odahaza, csak egyes szervezetek, csoportok és egyének gondolják, ami talán emberileg érthető is. Egyes szervezetek és azok vezetői rendszeres anyagi támogatásban részesülnek bizonyos külföldi szervtől. Ezek azt hiszik, hogy egyedül ők fejtenek ki érdemleges tevékenységet Magyarország és a magyar Nemzet jövője érdekében, bár a külföldi szervtől kapott rendszeres anyagi támogatás mindenesetre bizonyos megkötöttséget jelent. Más szervezetek vezetőinek, akik ugyancsak meg vannak győződve arról, hogy csakis az a helyes ut, amelyen ők járnak, szerény megélhetést biztosit a szervezethez tartozó tagok támogatása. Aki tisztában van azzal, hogy odahaza miként gondolkoznak a szabadföldön élő magyarokról és aki tisztában van azzal, hogy az elmúlt 11 év alatt milyen változáson ment át Magyarország, annak mindenesetre fel kell ismernie azt, hogy a szabadföldön élő magyarok közül nemigen számíthat arra egy sem, hogy egy felszabadulás után majd ő fog odahaza jelentékeny szerepet játszani. Mindezek dacára minden szabadföldön élő magyarnak erkölcsi kötelessége, hogy tudásához mérten s a meglevő kapcsolatainak teljes kihasználásával, minden tőle telhetőt megtegyen Magyarország és a magyar Nemzet érdekében, de tegye ezt önzetlenül, minden hátsó gondolat nélkül, nem számítva arra, hogy a tevékenységét majd valamikor odahaza kamatoztathatja. Tegyen meg mindent, amit csak lehet, mert a magyar föld szülöttje és a magyar nemzet közösségéből szakadt ki külföldre, továbbá az odahaza szenvedő rokonok, barátok és fajtestvérek érdekében. Hálát vagy elismerést senki se várjon ezért, elégedjen meg azzal, hogy a lelkiismerete szerint eleget tett a reá háruló kötelezettségének. Tizenegy év hosszú idő. Az odahazaélők és a szabad földön élők felfogása és gondolkodása lényegesen elhajlott egymástól. Ennek bizonyítására felhozom az alábbi esetet. Egy magyar aki tengerentúlra vándorolt ki, Euro pába utazott és ott elhatározta, hogy valamilyen módon meg fogja látogatni a Magyarországon élő öreg szüleit, nővérét és nehány régi barátját. Először sehogy sem sikeridt neki az, hogy eljusson Magyarországra, de a végén az egyik európai or-
