Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-11-15 / 11. szám

1956 november. "KRÓNIKA" 3 ÜT A SZABADULÁS ÓRÁJA! A BUDAPESTI DIÁKOK TÜNTETÉSÉT A MAGYAR NÉP FEGYVERTELEN LÁZADÁSA S A MAGYAR HADSEREG ZENDÜLÉSE KÖVETTÉ. - A KOMMUNISTA ÁLLAMVÉDELMI OSZTÁLY FELETT A NÉP ÍTÉLT. - MINDSZENTY JÓZSEF HERCEGPRÍMÁST KISZABADÍTOTTÁK. Lapunk címlapja a magyar nép hősies küzdelméről nyújt képet, amely hősies küzdelemnek nincs párja a világon. Puszta ököllel, husánggal, kapával, majd a zendü­­lő magyar katonaságtól kapott és a megszálló orosz hadseregtől el­vett fegyverekkel vették fel a har­cot a támadó orosz tankok s orosz katonák elleni A szabadságharc első napján Hegedűs miniszter­elnököt kibuktatták, helyébe a kommunista pártból sokáig kizárt Nagy Imrét tette a megrettent ma­gyar kommunista párt, de mind­hiába, mert a magyar nép úgy a kommunizmustól, mint az oroszok­tól is teljes szabadulást akar. Tagadhatatlan, hogy a magyar­ság lázadása a lengyel események hatására robbant ki. E testvér nemzet ellenkezése Moszkvával szemben szolgált ösztönzésül, az ok azonban sokkal mélyebb fekvé­sű, minthogy csupán a lengyelek lázadásának lehessen tulajdoníta­ni. A magyar kommunista párt a megszálló orosz hadsereg jelenlé­tében és arra támaszkodva tűrhe­tetlenné tette az életet Magyar­­országon nemcsak a középosztály, de a munkás- és gazdatársadalom számára is. Éhbérért dolgozott mindenki akár a gyárban, akár a nagyrészt kollektivizált termőföl­dön. Amit a nemzet munkaereje termelt, abból úgyszólván csak a kommunista párt leghívebb embe­rei kaptak egy részt, a többit vo­natra rakták s elvitték az oroszok. Már kenyerük sem volt elég az embereknek és az is ehetetlen volt. Azonkívül a legelemibb sza­badságjogaiktól is megfosztották őket. Mindenkiben kialakult az a felfogás, hogy igy élni nem érde­mes. Csak szikrára vártak, amely az elkeseredést kirobbantja. Ezt a szikrát a fővárosi diákok csihol­ták ki, amikor a rádióállomás épü­lete elé vonultak és tünteni kezd­tek. Ez volt az első megmozdulás, amit a későbbi események drámai fordulattal követtek. Az üldözők­ből máról-holnapra üldözöttek let­tek. Naplószerü sorrendben kö­zöljük ezeket az eseményeket a budapesti rádió, az amerikai lap­­tudósitók és az Associatd Press, valamint a kiküldött amerikai ri­porterek és más hírszolgálati ügy­nökségek jelentései alapján. BUDAPEST, OKTÓBER 23. Az ifjú kommunisták (magyar diákokat kell érteni ezalatt) ezrei vonultak fel Pest uccáin “Pusztul­jon Gerő, Nagy Imrét akarjuk” kiáltással. “Ki az oroszokkal” hangzott fel a keserű magyar pa­nasz, amikor a rádióállomás elé értek.% Egy küldöttségük benyo­mult az épületbe s követelte, hogy hogy kívánságaikat a rádión köz­vetítsék. Künn a diákok zajongtak, hangjuk töredékeit a rádión az egész országban lehetett hallani. Pesti időszámítás szerint este 11 órakor puskalövések zaját és sikol­tásokat közvetített (akaratlanul) a rádió, mert az AVO rendőrei a tömegre lőttek: utána a rádión szünet volt, majd amerikai jazz zenét közvetítettek. Közben és előtte Gerő Ernő fel­hívására az egész főváros tüntető népének megfélemlítésére az oroszok tankokkal és motorizált katonákkal megszállták a várost. A kommunista párt központi bi­zottsága Nagy Imrét kinevezte miniszterelnöknek, de Gerőt meg­hagyta a párt főtitkárjának. (Ez a pozíció az összekötő kapocs a magyar és orosz kommunisták között) Nagy éjfél előtt a rádión bejelentette, hogy a demokratikus átalakítást keresztül viszi, az élet­színvonalat felemeli, csak minden­ki térjen vissza otthonába. OKTÓBER 24. Hajnali 4.30-kor a főváros meg­szállása teljes volt. Nyolcvan orosz tank, 10,000 orosz katona, ágyuk, gépfegyverek segítségével akarták a pesti rádió szerint az “ellenforradalmat” letörni. Az Országház-terén ismét összegyűlt diákság és a hozzájuk csatlako­zott munkások még mindig békés felvonulását az államvédelmi rendőrök sortüze fogadta. Az oroszok is megkezdték a tü­zelést, amire a tüntetők elfutottak a térről és megkezdték a főváros épületein függő szovjet zászlók, jelvények leszakitását, szovjet em­lékművek, szobrok, stb. rombolá­sát. A rend fenntartására kiren­delt magyar katonák átadták fegyvereiket a tüntetőknek, sokan maguk is csatlakoztak hozzájuk, letépvén sapkájukról a vörös csil­lagot. Az amerikai követség épü­lete előtt tolongó tömegből ily ki­áltások hallatszottak: “Munkáso­kat gyilkolnak — segítsetek raj­tunk!” Délután a rádió bejelentette, hogy Gerő lemondott, de ez a le­mondás már későn jött. A nép ke­zében már volt fegyver, követel­ték az egész kormány lemondását, uj ideiglenes kormány alakítását, amelyben a lázadók vezetői is he­lyet kapjanak, továbbá az oroszok azonnali és teljes kivonulását az országból, a titkos rendőrség fel­oszlatását, a vérfürdőért felelős elemek megbüntetését Mindszenty bíboros és az összes politikai fog­lyok szabadonbocsátását. A harc a fővárosban egész éjjel folyt. Sok sebesültje és halottja volt ennek az első éjszakai harc­nak, mert a szovjet-tankok ágyú­ikkal most már épületekbe lőttek. OKTÓBER 25. Délután 3.30-kor Nagy Imre bejelentette a rádión, hogy tár­gyalásokat kezdett a szovjet kép­viselőivel a szovjet haderő kivo­nására, ha a lázadók lerakják a fegyvert. Erre határidőt tűzött ki, amit háromszor is meghosszabbí­tott, mert a lázadók nem teljesí­tették kérelmét, A harc az oroszok ellen tovább folyt. A munkásság általános sztrájkkal támogatta a lázadókat. OKTÓBER 26. Mig a főváros népe az AVO emberei után vadászott (alig maradt belőlük mutatóba) és az orosz tankokat gyújtogatta petro­­leumos és benzines házi bombák­kal, addig a vidék népe sem ma­radt tétlenül. Az első lázongási hírek hallatára a falvak és köz­ségek népe is talpra állt és a kom­munista vezetőség és rendőrség épületei elé vonult számonkérésre. Sok áldozata volt ennek a meg­mozdulásnak, de az eredmény megérte. Kevés falu vagy község van ma Magyarországon, ahol ÁVO tisztek vagy rendőrök élet­ben maradtak. Őseink a ló farká­hoz kötötték az árulót. A mai gé­pesített világban a terherautó he­lyettesítette ezt a szerepet, külö­nösen a Dunántúl. OKTÓBER 26. A Bécsbe érkezett belga dip­lomaták szerint az egész Dunán­túl a szabadságharcosok kezében van. Az országutakat magyar ka­tonai egységek tartják megszáll­va, egyenruhájukról és sapkáik­ról letépték a szovjet csillagot. Az osztrák határmenti ávósok elszök­tek, a határőrök vagy csatlakoz­tak a magyarokhoz, vagy végez­tek velük. Rádiójuk már megszó­lalt és külföldi segítséget kért, fegyvert, kötszereket, gyógyszere­ket, vért, stb. Nagy Imre ismét kérte a szabadságharcosokat, hogy rakják le a fegyvert. ígért mindent, amnesztiát, népfrontos kormányt, de hiába. Közben a rá­dió a kommunista párt híveit ki­tartásra, a vörös katonákat hű­ségre biztotta. A lázadók kíván­ságait teljesítjük, rakjátok le a fegyvert — igy csalogatta a rádió a népet, miközben az oroszok rom­má lőtték a fővárost. OKTÓBER 27. Nagy Imre bejelentette a rádi­ón, hogy kormányába bevette Ko­vács Bélát, a régi Kisgazdapárt titkárát (akit Nagy Ferenc ma­gyar miniszterelnöksége idejében a képviselői mentelmi jog dacára az oroszok fogságba vetettek) és Tildy Zoltánt, a magyar népköz­­társaság egykori elnökét, (aki évekig házi őrizetben volt a kom­munistákkal való barátkozása után) Ez az intézkedés sem volt elég a szabadságharcosoknak. A küzdelem tovább folyt úgy a fő­városban, mint a vidéken. OKTÓBER 28. John McCormac, a N. Y. Times riportere, aki már néhány nap óta Budapesten tartózkodott, azt az értesítést küldte, hogy a szovjet tankok és páncélos kocsik elhagy­ták a fővárost. Hat napon át lőt­tek a népre, házakra, ágyukkal, gépfegyverrel. A tankok a fővá­rost körülzárták. Az amerikai lap­­tudósitó Budát is bejárta, ahol a Moszkva- és Móric Zsigmond té­ren még elbarrikádozott diákokat és munkásokat talált, de a magyar katonák kérésére szétoszlottak. A Moszkva-teret a közeli vasútról idevontatott szerelvényekkel zár­ták körül. Ennek közepén egy ha­lott orosz káplár holtteste feküdt. Csizmáját bajtársai lehúzták és elvitték. A tér közelében magyar fiúcska vitatkozott egy orosz tiszttel. Azt kérdezte tőle, milyen érzés van benne, hogy fegyvertelen magyar polgárokra lőtt: “Azt mondták nekünk, hogy a te néped fascista” válaszolt az orosz. McCormac szerint az előző nap még Jávában folyt a harc. A Kiss József barakkokat diákok és katonák tartották megszállva. Három napos tanktámadás után az oroszok onnan is elvonultak. Egyik uccasarkon öreg ember holttestét látta McCormac, akit az oroszok lelőttek. A záróra még mindig délután 3. Akit az uccán látnak, arra rálőnek. McCormac amerikai zászlóval ékesített autó­ján járta be a fővárost. Ahol meg­állt, a magyarok körülvették és fegyvert kértek tőle. “Csak egy pisztolyt adj ne­künk” — mondták az amerikai­nak. OKTÓBER 29. A fővárosban egyelőre elült a harc. A Duna hidjain szabad lett a közlekedés. Néhány helyen a lá­zadók nem rakták le a fegyvert, noha az orosz tankokból ágyu­­csövek meredtek feléjük. Különö­sen a 8-ik és 9-ik kerület diákjai és munkásai tartottak ki még ak­kor is, amikor az oroszok beszün­tették a tüzelést. Amikor az ame­rikai és külföldi tudósítók bebo­­csájtást nyertek hozzájuk és meg­kérdezték tőlük, miért akarnak to­vább harcolni, azt a választ kap­ták, hogy “amnesztia ide, amnesz­tia oda, bennünket nem érdekel semmi más, csak az, hogy az oroszok menjenek ki.” OKTÓBER 30. A N. Y. Times moszkvai tudó­sítója jelenti, hogy Marshal Geor­­gi K. Zhukov, szovjet hadügymi­niszter kijelentette a külföldi lap­­tudósitók előtt, hogy hajlandó ki­vonni összes csapatait Magyaror­szágról, ha a magyar kormány és a Varsói Szerződés többi aláírói is szükségesnek tartják. (A Var­sói Szerződés a NATO ellen irá­nyult. Tagjai a szovjet által do­minált államok, Kelet-Németor­­szág, Csehszlovákia, Lengyelor­szág, Magyarország, Románia, Bulgaria és Albánia.) Ezt a kijelentést Zhukov pár órával azután tette, hogy a ma­gyar légierők parancsnoka értesí­tette az orosz haderő magyaror­szági parancsnokát, hogy ha nem hagyják el Magyarországot, bom­;

Next

/
Oldalképek
Tartalom