Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-10-15 / 10. szám

2

“KRÓNIKA

1956 október.

Mit akar Tito

A PÁPA A KÁT. EGYHÁZ ÁLLÁSPONTJÁRÓL A TÁRSADALMI IRÁNYZATOK MAI HARCÁBAN.

XII. Pius pápa szeptember 22-én az olasz “Szociális Hét” alkalmából levelet intézett Giuseppe Siri genuai érsekhez, a “Szociális Hét” elnökéhez. Kifejti, hogy a helyesen szervezett államgazdaság elismeri és tiszteletben tartja a magántulajdont, de nem szabad, hogy az kizárólag a kevesek korlátlan meggazdagodását szolgálja, hanem mindenki szükségleteinek kielégítését is elő kell segítenie. Az állam a közjó érdekében szabályozhatja a gazdasági tevékenységet, azonban súlyos tévedés volna, ha a gazdasági élet tervezését oly messzemenően intézné, hogy ezzel megfojtaná a magánvállalkozást.

— A gazdasági életet, — írja, — úgy kell megszervezni, hogy minél jobban szolgálja végső célját, az emberiség szükségleteinek kielégítését. Ez alapelv elismerése erkölcsi, de egyben gazdasági szükségesség is és felette áll azon kapitalista gazdaságnak, amely oly liberális elveken alapszik, amelyek a vállalkozó maximális nyereségét a termelés csaknem kizárólagos céljának tekintik. Ez teljes ellentétben áll az emberi személyiség méltóságával, mert a lelki értékek tagadását foglalja magában, a munka embertelen kizsákmányolása és az ember alárendeltsége a géppel szemben.

— Az Egyház, amely mindig védte a magántulajdon törvényességét, nem kevesebb eréllyel hangoztatta szociális hivatását is, emlékeztetve annak szükségére, hogy az Istentől minden ember számára adott javakból egyaránt jusson mindenkinek és hogy az emberiségnek olyan gazdasági rendet kell elérnie, melyben minden ember számára megvan a tényleges lehetőség, hogy hacsak mérsékelt fokban is, állandó javakat biztosítson magának. E cél biztosítását nem lehet csupán a magángazdaságra és még kevésbbé, mint sokan kivánják, a gazdasági erők szabad játékára bizni. Ily felfogás az állam és az ember mibenlétének hamis fogalmazásán alapul és elkerülhetetlenül osztályharcra vezet 1

— Az államnak, mint a közjó előmozdítójának feladata, hogy az embereket szociális kötelességeikre figyelmeztesse és hogy — mindig az igazság és méltányosság határain belül, — gazdasági tevékenységüket a közjóval összehangban szabályozza. Szörnyű tévedés volna, ha az állam olyan mértékig akarná tervszerüsiteni a gazdasági életet, hogy kiirtaná a magánvállalkozást csupán azért, hogy az emberek közti egyenlőség valószerűtlen eszményét kövesse.

»99

Az Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban az egyetemeken tanuló magyar diákok Rómában konferenciát tartottak és annak kezdetén küldöttségben járultak XII. Piusz pápa elé.

A kihallgatáson a Pápa meleg szeretettel emlékezett meg a szenvedő magyar népről. “Áldásomat küldöm otthoni hozzátartozóitoknak és szeretteiteknek — mondotta. — Imádkozom értük, hogy erősek legyenek a katolikus hit szilárdságának megóvásában. Áldásomat küldöm a kereszténység védelmezőinek, a börtönben sinylődőknek, az édesanyáknak és a fiataloknak, akik üldözések közepette bátrak voltak a hit megtartásában.”

A kihallgatás után a magyar egyetemi hallgatók egy héten át folytatták le konferenciájukat, amelyen a nyugati szabad világ ifjúságával való közelebbi kapcsolatok szükségéről és a nyugati közvéleménynek a magyar ügyről való felvilágosításáról tárgyaltak. Állást foglaltak az Óhazában felkényszeritett, kommunista rendszer ellen is és kiáltványt intéztek a magyarországi egyetemi ifjakhoz.

9 9 9

Az Odescalchi-családból származó XI. Ince pápa október 5-iki boldoggá avatásán a Pápa nagy beszédben méltatta megdicsőült elődjének történelmi érdemeit. Az ünnepi szertartáson a kedvezőtlen időjárás dacára több mint harmincezren vettek részt, köztük egy osztrák küldöttség Franz König bécsi érsek vezetésével és egy magyar menekültekből álló küldöttség, hogy hálával áldozzanak a nagy egyházfő emlékének, aki hatalmas szerepet játszott Magyarországnak a törököktől való megszabadítása megszervezésében.

ban leszavazták Kruscsevet s hogy

A SZOVJET ÉS TITÓ között uj ellentétek alakultak ki s ez semmikép sem meglepetés azok számára, akik kezdettől jósolták, hogy a barátság nem lehet zavartalan, mert a Kruscsevtől a kibékülés alkalmával hangoztatott uj ige, mely szerint ezentúl minden ország kommunista pártja önállóan, a helyi adottságai szerint épitheti a kommunizmust, veszedelmessé vál hat a Szovjetnek a rabországok feletti uralma szempontjából, ha Tito szorgalmazza, hogy érvényét a rabországokra is kiterjesszék.

A Szovjetnek egyik főoka a kibékülésre az volt, hogy Titót mozgósítsa a Sztálin politikai végrendelete szerinti népfront-elgondolások érdekében, hogy — miután a háború az atomfegyverek miatt tulkockázatos lehetne, — a kommunisták a nyugateurópai szabad országokban, elsősorban Franciaországban és Olaszországban parlamenti koalíciók létrehozásával bejuthassanak a kormányba és végül magukhoz ragadhassák a hatalmat. E célra, a jelek szerint fel akarná használni Titót, hogy a különböző országbeli szociáldemokratákból, szocialistákból és más baloldali elemekből esetleg egy uj Internationale! hozzon létre és ezzel “függetlenítse” Mosz, kvától a pártokat, ami “cáfolata volna” azon vádnak, hogy a nyugati kommunista pártok Moszkva ügynökségei és ötödik hadoszii s megkönnyítené népfrontos -pár famenti koalíciók alakítását a szabad országokban. A Szovjet uj kommunista terjeszkedést, uj országszerzéseket akar, — nem pedig lazítani a rabországok feletti uralmát.

Az utóbbi szempontból azt remélte, hogy a Titóval való kibékülés növelni fogja uralmi biztonságát, ebben azonban nyilván alaposan csalódott, mert az orosz párt központi bizottságának elnöksége legutóbb bizalmas körlevelet küldött szét a rabországi kommunista pártvezetőségeknek, amelyben óvta őket Tito mesterkedéseitől és azt állította, hogy Tito nem igazi kommunista, sőt egyik nagy amerikai hírügynökségnek értesülése szerint a körlevél hangoztatja, hogy a Szovjet továbbra is a kommunista világfront irányitó pártja kell maradjon, amelyhez a többieknek alkalmazkodniok kell. Ezt a körlevelet a jugoszláviai kommunisták háta mögött küldték szét, minden ország kommunista pártja megkapta, csak a jugoszláviai párt nem.

Kruscsev szeptember közepén váratlanul Titóhoz utazott, akivel több napot töltött Brioni szigetén lévő villájában. Az utazást vakációs kirándulásnak tüntették fel, de a világ gyanúja csak növekedett, amikor Tito visszakisérte Kruscsevet a Szovjetbe, szintén va kációzás ürügye alatt. Az áldatlan emlékű Yaltában egy hétig folytak tárgyalások Tito, Kruscsev és Bulganin között. Tito találkozott ott Voroshilov tábornok, Szovjetelnökkel is. A feszültséget csak fokozta, hogy amikor nem lehetett többé vakációzásnak feltüntetni a

találkozást, nyilvánosságra került, hogy a tárgyalásokon Gerő Ernő a magyarországi uj diktátor is résztvesz, akiről ismeretes, hogy a régi stalinistákkal rokonszenvez, de mindenkor alkalmazkodik Mosz kva akaratához.

* * *

TITÓ még Yaltában volt, amikor a jugoszláviai kormány egyik főembere, Branko Draskovics sajtókonferenciát tartott, amelyen célzást tett az orosz párt körlevelére. Elismerte, hogy Tito és Moszkva között eszmeköri eltérések állanak fenn és sokatmondóan hozzátette, hogy “Jugoszlávia nem szokott meghátrálni Moszkva előtt”.

Sydney Gruson, a N. Y. Times varsói levelezője pattantotta ki először a hirt, hogy a régi stalinista öreg gárda, a külügyektől a népmüvelődési ügyek élére került Molotov és társai között aggodalom és elégedetlenség mutatkozik Kruscsev politikájával szemben, különösen a poznani lázadás óta. Többi közt ezt irta: “A Szovjet központi bizottságának levele, amely “újból értékeli” a jugoszláviai kommunizmust, állítólag rámutatott az eseményekre, melyek Lengyelországban lejátszódnak, a “demokratizálásra”, amely túlságosan előrehaladt és példája annak, hogy ez az irányzat mily károkat okozott a Szovjetnek a keleteuropai országokkal való viszonyában. Céloz arra, hogy a jugoszláv példa az oka annak, hogy Lengyelország és a Szovjet kapcsolata a lazulás jeleit mutatja”.

Gruson a stalini öreg gárda Kruscsev elleni másik vezéreként Mikhail A. Suslovot említi, aki a központi bizottság elnökségében a keleteuropai ügyek szakértője volt és, mint emlékezetes, Rákosi Mátyás helyzetének megingása idején Budapesten járt. Akkor az a hir jött, hogy Rákosinak sikerült Suslovot meggyőznie, hogy neki helyén kell maradnia és tény, hogy Rákosi leváltása csak később, Mikoyan budapesti látogatása alkalmával történt meg. Gruson úgy tudja, hogy Suslov Molotovhoz hasonlóan szintén a leninizmus szempontjából kedvezőtlen véleményt nyilvánított Titóról és a jugoszláviai kommunista pártról.

Elie Abel, a Times belgrádi tudósítója irja október 2-án: “Jugoszláv politikusok meg vannak győződve, hogy Kruscsev hónapok óta elszigetelten áll a Szovjetet uraló csoportokban és kevés megbízható szövetségese van a pártelnökségben. A jugoszlávok úgy látják, hogy a poznani lázadás óta a Kremlben az a csoport került felül, amely attól fél, hogy a liberalizálás szétbomlaszthatja a Keleteurópa feletti orosz uralmat. Ez a csoport, — igy hiszik Belgrádban, — Lazar Kaganovichot (helyettes miniszterelnök, Sztálin sógora), Mikhail A. Suslovot, Mikhail G. Peruvkhint, Molotovot és Malenkovot is magában foglalja. Ezzel szemben Tito erősen hisz abban, hogy a Kruscsev — Bulganin rezsim által hozott változások igaziak és nem csinálhatok

vissza. Neki tehát gyökeres érdeke fűződik ahhoz, hogy Kruscsev ne bukjék meg. Vájjon Tito, aki annyi évig Moszkva ellensége volt, képes e sok befolyást gyakorolni a többi Szovjet vezetőkre, legalább is kétes kérdés. De a belgrádi diplomaták mindenkép nagy jelentőséget tulajdonítanak a krimeai eszmecserének”.

Tito yaltai kíséretében volt Rankovics belügyminiszter, aki régi vezető antistalinistaként ismeretes és Gyúró Puskar, a boszniai kommunisták vezetője, a jugoszláv Pulitbüró tagja.

A londoni és nyugateuropai lapok is tele vannak híresztelésekkel. Többi közt tudni vékk, hogy Molotovék a központi bizottságez azért sietett Titóhoz, hogy a körlevél miatti haragját lecsillapítsa és politikája megváltoztatására birja. Ugyanily találgatások szerint Titót azért vitte magával a Szovjetbe, hogy ott személyes megnyugtatásokat adjon, de nincs hir arról, hogy Tito az öreg gárda valamely vezető tagjával beszélt volna. A tárgyalások egyik részénél állítólag jelen volt Mikoyan is, de őt Kruscsev és az öreg gárda között semlegesnek tekintik.

A tárgyalások végeztével Tito visszautazott Belgrádba, ahol nyilvánossága hozták, hogy október 15-én Gerő, Hegedűs András miniszterelnök és még három vezető magyar kommunistából álló dele-