Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-15 / 1. szám
VOLUME XIII. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1956 JANUÁR. NO. 1. SZÁM. ÜZENET ŐFELSÉGÉTŐL A Király köszöni a Krónika szerkesztőségének, Olvasóinak és általuk az egész magyarságnak a születésnapja alkalmával küldött jókivánatokat és viszonzásul kíván boldog, reményteli ujesztendőt. Az állami élet alapelvei Irta: OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS. 1956 Belesir a hosszú éjszakába, a balsorsnak ezer szenvedése. A magyar nép, nagy ősi hazája, idegentől szerte van ma tépve. Borult egének sötét fellege, nem oszlik el még, ott ül felette. Év telik év után, keserv között. Nagy Isten, népem miért bünteted? A nagy vészes sötét felhők fölött, tekintsen ránk már jóságos szemedl Add, hogy béke és szabadság jöjjön, az árva elhagyott magyar földön. Idegen, járja szép ősi földjét, csak rab sóhajtás szállhat az éghez. Pogányok bálványa kiván tömjént, a hit felett diadallal kérked. Add, hogy mint régen, ma ötszáz éve, győzelmi dal szálljon fel az égre! Déli harangszó kérő szavára, figyeljen fel a még szabad világ. Túl a nagy vasfüggönyön, elzárva, egy nép jobb sorsot, életet kiván. Küldj nagy Isten egy Hunyadit nekünk, mert igy lassan kínok közt elveszünk. Rabságban és szerte a világban bujdosásban élő magyar lelkek, ne nézzétek a hibát egymásban, mert ha végre mind egymásra leltek, akkor mind csak a jó jöhet reánk, felszabadul szegény árva Hazánk. Halljátok meg, kik szabadon éltek, sir a magyar föld, az Édesanyánk. Ne üljetek jó-rossz sorsban tétlen, hogy segítsük, tiz éve vár reánk. Éel a nagy küzdésre kéz a kézben, a Hazánkért, ebben az uj évben! Hollandia. KÉKY BARNA. A trónörökös most megjelent “Döntés Európáról című könyvéből. (Megszerezhető az Amerikai Magyar Kiadónál (Köln Postfach 322 W. Germany.) Ara 6 DM. ($1.50.) EURÓPAI SZOCIÁLPOLITIKA A kommunizmusnak világhatalomként való feltűnésével a Nyugat szabad nemzetei fokozatosan felismerték, liogy Szovjetoroszország vas következetességgel világuralomra tör; s ezért a kommunista propaganda terjedését megakadályozó lehetőségeket és utakat igyekeztek megtalálni. Időveszteség lenne foglalkozni mindama javaslatokkal, melyeket ezirányban tettek arra hivatottak és hívatlanok. A javaslatok közül egyesek figyelemre méltóak és túlnyomó részük a bolsevizmus ellen szociálpolitikai téren folytatandó küzdelemmel foglalkozik. E szociálpolitikai javaslatok, különösen amelyek amerikai szakértőktől és újságíróktól származnak, egy jelszóból indulnak ki: a szegénység a kommunizmus utegyengetője, — és e jelszót Amerikában ma már általánosan dogmaként szokták elfogadni. Ez az erős meggyőződés ma már úgyszólván nem talál ellenvetésre, nem vizsgálják, vájjon megfelel-e az igazságnak, csak továbbterjesztik, épp ezáltal válhatik egykönynyen a gyakorlati politika alapjává. Ha azonban az ilyen politikai dogmákról konstruktiven akarunk gondolkozni, előbb meg kell állapítanunk, vájjon egyáltalában megfelelnek-e a tényeknek? Mert semmi sem veszedelmesebb, mintha az állammüvészet kényes terén valamely elméletből kiindulva, ennek fényében szemléljük utólag a tényeket ahelyett, hogy az elméletet a gyakorlati élet tapasztalatai alapján épitenők fel. Ez jelen esetünkben már azért is rendkívül fontos, mivel egy egész politikát, világra szóló stratégiát, rövid, látszólag meggyőző és igen egyszerűen hangzó formulára kívánunk felépíteni. Ha azonban a jelszót, hogy “a szegénység utegyengetője a kommunizmusnak” elfogulatlanul vizsgáljuk, olyan eredményekhez jutunk, melyek ezt semmiképpen sem igazolják. A gyakorlatban azt találjuk, hogy a szegénység nem jelentékeny tényezője a kommunizmus terjedésének. A közelmúlt tapasztalatai alapján néhány példát hozhatunk fel. India és Pakistán ugyanannak a subkontinensnek részei. A faji eltérések jelentéktelenek és nehéz lenne a két nép jellemében lényeges különbségeket találni, hiszen még néhány évvel ezelőtt egy államot alkottak. A két ország gazdasági struktúrája rendkívül hasonló, mindkettőt jellemzi a tömegnyomor, a szegénység, az éhség és igen nagyfokú túlnépesedés. Politikai téren azonban gyökeres különbség van kettőjük között: mig a kommunizmus Indiában immár egy prairie-tüzvész elemi erejével terjed, komolyan veszélyeztetve a kongresszuspárti kormányt, Pakistánban kommunista mozgalom alig tapasztalható; a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerül a lábát Pakistánban megvetnie. Közép- és Délfranciaországban, nagy az ország, alig él ott szegény ember, mégis, ilyen gazdag parasztlakta területek ma is erős várai a francia kommunista pártnak. Ezzel szemben nézzük a magyar Alföld déli részét és a Tiszántúlt. Ott gazdasági munkások, szegény, földéhes lakosság élt és igazságtalanul alacsony életszintje miatt örült a földreformnak. Mégis azt láttuk, hogy ezen a vidéken a szovjetmegszállás legsúlyosabb politikai nyomása ellenére a többség a nemkommunista pártokra szavazott, amig a vörös diktatúra a politikai szabadság utolsó ma radványát nem szüntette meg. Tanulságosak az 1848-49 évek folyamán Kínában tett megfigyelések is: mig a közép- és keleti tartományok harc nélkül hódoltak meg a kommunizmusnak, — Csiangkhaisek seregei ott úgy olvadtak, mint a hó a napsugáron, — ugyanakkor a kommunisták a nyugati tartományokban, Sinkiangban Ningshiában és Tshiangban bátor ellentállásra találtak, bár a nemzeti központi kormány e vidékek mohamedán parancsnokainak, — Ma-Oufangnak, Ma- Hung-Kwiainak és Osman Bátornak — nemcsak, hogy semilyen segítséget sem nyújtott, de a nekik szánt amerikai fegyvereket is visszatartotta; itt sem voltak lényeges különbségek a tartományok között, akár faji, akár gazdasági vonatkozásban. De akkor mi az alapvető különbség, mely e területeken anynyira ellentétes cselekedetekre ösztönöz? Itt is, a világ többi részein is meg lehetett állapítani, hogy a vallásosság döntően befolyásolja a lakosság magatartását a kommunista infiltrációval szemben. Nem annyira attól függött, hogy a lakosság melyik vallást követi; minden esetben csupán az határozott, a tömegeknek megvolt-e valódi transcendentális hitük, vagy sem. így Pakistánban a mohamedán vallás, az izlám mélyen meggyökeresedett; mind a kormány, mind a nép bensőséges hitéletet folytat a Korán rendelkezései szerint. Magyarország nemcsak szóban, de tettben is keresztény; Nyugat-Kinában úgy mint Pakistánban az izlám élő valóság. Indiában viszont a vallásosság eltűnt és ma már legfeljebb még régi babonák egész sorában él tovább. Közép- és Délfranciaország kiterjedt vidékein a kereszténység az istentelen iskolák áldozata lett; Kelet- és Középkinában a vallás gyakorlatilag kimúlt, márcsak általánosan elfogadott bölcseleti alapelvekből álló valami, tulvilági karakter nélkül. Ezek a példák, amelyeken kivül másokat is idézhetnénk, — egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a kommunizmus nem szél, mely a gazdaságilag alacsony légnyomásu területekre csap, hanem a szellemileg üres térségekbe törő viharhoz hasonlít. Már ezen megállapításnak is meg kellene győzni bennünket arról, hogy magának a kommuniz-