Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)

1953-05-15 / 5. szám

1953 május.

•KRÓNIK A”

5-ik OLDAL)

Egy “választási” kiáltvány margójára

Május 17-én voltak az uj, egylistás álválasztások Magyarországon. Az embereket odahajtották az urnák elé, bedobni a markukba nyomott cédulát; az egész csak formaság volt s az öntudatos magyarok, a gépesített orosz megszálló túlerővel szemben tehetetlenül, de ökölbe szoruló kézzel nézték az orcátlan komédiát.

A “választások” alkalmából egész oldalt betöltő kiáltvány jelent meg a “Szabad Nép” élén. Ellenzék nem lévén lehetséges, csak minél számosabb részvételt sürget a kiáltvány és azzal kecsegteti, — helyesebben fenyegeti, — a magyar népet, hogy a második ötéves tervvel felépíti a magyar kommunista társadalmat. Menynyire ily társadalom felépítése a szive vágya a nyolc éve szenvedő magyarságnak, kitűnik a sorok közül, amikor a kiáltvány jobb együttműködést sürget a programit! megvalósításához:

“Mi kell ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?, — kérdi a kiáltvány — Az kell, hogy jól dolgozzunk! Az kell, hogy megerősítsük a munkafegyelmet,, növeljük a munka termelékenységét, csökkentsük az önköltséget, takarékoskodjunk az állam javaival. Az kell, hogy hétrőlhétre, hónapról-hónapra, negyedévről-negyedévre teljesítsük a tervet. Az kell, hogy parasztságunk gondosan megművelje a földet és pontosan megadja az államnak, ami jár neki. Az kell, hogy mindenki teljesítse kötelességét a nép államával szemben,”.

Vagyis a magyar nép nem dolgozik jól a moszkvai urak és magyarul beszélő hajcsárjaik számára. Nem elég erős a munkafegyelem, nem elég a munka termelékenysége, túlsók az önköltség, nem takarékoskodnak az állam (értsd Moszkva helytartó pártklikkje) javaival. Nem teljesitik pontosan a tervet. A parasztság nem műveli gondosan a földet, mert a javát úgyis elszedi beszolgáltatásban az állam. Ä parasztság nem adja meg “pontosan” az államnak, ami “neki jár”. Nagyon sokan vannak, akik “nem teljesitik kötelességüket a nép államával szemben.” De a nép állama e az, amelyben kutyába veszik a népakaratot s orosz bajonettel diktálják fel, milyen kormányt “válaszszón” magának?

A magyar népet, a földművest, a munkást és maradék értelmiségieket nem tudják betörni a kommunizmus rabszolga-igájába: Ennek a bevallása ez a kiáltvány. Történelmi bizonyíték, tragikus dicsőség a magyar népnek, hogy a lelkét nyolc esztendő minden brutalitásával sem tudták leigázni.

Talán érzik is, hogy kudarcot vallottak, mert némi hibák elismerésével koncessziókat tenni! magukhoz édesgetni próbálnak. Azt mondja a kiáltvány:

“Az ötéves terv sikeres teljesítéséhez dolgozóink jó munkáján kívül állami hatóságaink, helyi tanácsaink jó munkája

szükséges. Vannak azonban hatóságaink, amelyek ridegen bán nak a néppel, bürokratikusán dolgoznak. Vannak hatósági személyek, akik visszaélnek a hatalommal, önkényeskednek, megsértik a törvényeket. Rajta leszünk, hogy a hibákat és hiányosságokat megszüntessük, a visszaéléseket megtoroljuk! Ä szocialista építés ellenségeit szolgálja az, aki éket ver a nép állama és a dolgozók közé. A népi demokrácia törvényei egyformán kötelezők a hatósági személyekre és az egyszerű állampolgárokra! A törvényesség megszilárdítása fontos államérdek. Államunk, kormányzatunk szigorúan és keményen lépett fel és fog ezután is fellépni népünk ellenségeivel, épitőmunkánk kártevőivel, a haza függetlenségére és szabadságára törő idegen imperialisták ügynökeivel szemben, de a meg békélés és a megbocsájtás szellemében jár el és fog eljárni mindazokkal szemben, akikben — függetlenül múltbeli tévelygéseiktől és hibáiktól — őszinte hajlandóság van beleilleszkedni népünk nagy épitőmunkájába.”

“Vannak hatóságaink, amelyek ridegen bánnak a néppel . . . viszszaélnek a hatalommal . . . önkényeskednek. . .” A magyar nép ezen csak keserűen nevethet. Az EGÉSZ RENDSZER egyetlen, monstruozus visszaélés az orosz fegyveres hatalommal, merőben önkény, — nemzetközi szerződést megszegő, moszkvai becstelenség! S a gyalázatosak, akik e becstelenség kiszolgálására odaadták magukat, még kegyelmet mernek kínálni a tisztáknak, bátraknak, gerinces, igaz magyaroknak!

Egy, egyetlenegy mondata mégis van a kiáltványnak, amelyet bízvást elmondhatna a saját szavaként maga a ncacjyar nép is. Ez a mondat minden keserv, az egész néptragédia summája és így hangzik;

NEM AVATKOZUNK MÁS ÁLLAMOK BELÜGYEIBE, DE MEGKÖVETELJÜK, HOGY A MI BELÜGYEINKBE SE AVATKOZZÉK SENKI.”

Persze, a Kreml urai címére.

A SEGÉLYAKCIÓ FŐTITKÁRA EURÓPÁBAN.

Örömmel értesülünk, hogv a Magyar Segélyakció Európába küldte főtitkárát. Dobozy Arthurt, hogy további segélyakciót készitsen elő a hontalan menekültek javára.

Felhívjuk hontalan testvéreink figyelmét Dobozy főtitkár európai útjára és ajánljuk, hogy lépjenek vele összeköttetésbe.

Fölötte kívánatos ugyanis, hogy ott a segélyügyek központosítása jöjjön létre, hogy az amerikai magyarság, igy az Amerikai Magyar Katolikus Liga is könnyebben bonyolíthassa le azt a lelkes segélyprogrammot, amelynek megvalósítását tervezi és igaz szívügyének tekinti,

FÉNYJEL KOREÁBAN

A panmunjoni fegyverszüneti tárgyalások újabb fázisa is nehezen megyen, mert Amerika mindenkép biztosítani akarja, hogy a kommunista uralom* alá visszatérni nem kívánó hadifoglyai szabadon választhassák meg jövőjüket. Nem hajlandó egy bizonytalan kimenetelű konferenciára bízni, hanem már most végleg tisztázni akarja ezt a kérdést.

Amerikának ez a végsőkig való kiállása amellett, hogy senkit se lehessen arra kényszeríteni, hogy kommunista uralom alatt éljen, ha nem akar, nagy erkölcsi jelentőségű és történelmű értékű. S méltán erősiti a bizalmat az európai rabnemzetek szabadságát áhitók szivében, hogy a rabnemzetek balsorsa sem lesz végleges, mert Amerika, miként nem hajlandó feladni az északkoreai és kínai hadifoglyai emberi jogait, nem fog nyugodni addig, míg a nagy históriai múltú, európai kulturnép, a magyarság és más európai rabnemzetek fiai is vissza nem nyerik a jogot, hogy maguk döntsenek sorsuk felett.

"BÉKE-TEENDŐK"

A New York Herald Tribune vezető republikánus napilap “Béke-teendők” címen közöl cikket május 6-ikí számában és'többi közt a rabországokra nézve azt kívánja, hogyha békés utón jön létre a szabadságuk helyreállítása, & ' nemzetközi védelem valamely formájában” kell részesíteni őket. A felszabadítás egyezménye, úgymond a cikk, a papirt sem fogja megérni, amelyre írták, ha ez országok újra Oroszország és a mi (az Egyesült Államok) segélyével felfegyvérzett és iparilag hatalmas Németország nyomása közé kerülnek.

A cikk hangoztatja, hogy ez országokban "valamiféle, a nyugati demokráciához hasonló” berendezkedés megvalósítására van szükség és a nemzetközi védelem céljára ajánlja, hogy “valamiféle Egyesült Nemzetek-bizottságnak kell alakulnia, mégpedig azon nemzetek kizárásával, melyek e körzetben közvetlenül érdekelve vannak.”

A cikkiró nem mondja meg, hisz-e a békés felszabadulás lehetőségében, de hogy máris az ezutáni helyzet teendőivel foglalkozik, rávall optimizmusára. Mindenesetre hozzátesszük a cikkhez, hogy külpolitikai jövőjük kérdésében természetesen ezeknek a népeknek saját akaratát is számba kell majd venni.

"KÜLDJÉTEK A HONTALANOKAT, VIHARVERTEKET .. ”

Eisenhower elnök kezdeményezésére törvényjavaslat -kongresszus elé, amely további 240000, két éven át évi 120000 személynek kvótán kivüli bevándorlását kívánja biztosítani.

Mint az Elnöknek a kongresszus elnökeihez intézett levele hangsúlyozza, egyes túlzsúfolt lakosságú, nyugateurópai országok munkanélküli családjainak bebocsájtása mellett elsősorban a második világháború végén elmenekült és azon hontalanok bebocsájtásáró) van szó, akik nem akartak tovább a kommunista uralom alatt élni s életük kockáztatásával a szabadságot választották. Az illetékes kongresszusi bizottságok már foglalkoznak a javaslattal.

Az Elnök lépése újabb, méltó bizonysága Amerika együttérzésének, melylyel a történelem kárvallottjai és ágrólszakadtjai iránt viseltetik. Azok között, akik az előző D. P. bevándoroltatás idején inkább Európában maradtak, hogy bármi következzék is, közel legyenek az eseményekhez és ha kell, tettekkel álljanak helyt világnézetük győzelméért az ellenség ellen, most is lesznek, akik nem veszik igénybe Amerika humanitárius, nemesszivü gesztusát, amelylyel újból kaput tár a hazájuktól megfosztottak elé és felkínálja az amerikai életrend nagyértékü egyéni szabadságait számukra. Mások, kivált az idősebbek, talán örömmel fognak élni a kedvező alkalommal, hogy olyan megingathatatlan alapokon nyugvó, hatalmas ország biztos révében kössenek ki, ahol a becsületes munkának megvan a becsülete s ahol nem azt nézik, ki fia borja, melyik faj vagy osztály szülöttje valaki, hanem csak a tudása és a munkához való akarata számit.

A felszabadulás biztosan elkövetkezik, de, hogy ki, mit határoz, minden hontalan magyar testvérünk saját egyéni ügye és abban serkisem adhat felelős tanácsot. Mindenki önmaga kell számot vessen magával és emberileg megértjük azt is, ha valaki úgy látja, hogy a közlekedési technika mai haladottsága mellett nincsenek többé oly nagy távolságok, mint a régebbi időkben s hogy ha történelmi fordulat jön a világban, ma már nem oly körülményes a gyors visszatérés Európába és a szülőhazába. . .

* # *

A new yorki Szabadságszobor, a Statue of Liberty fáklyás amazonja hirdeti:

“Adjátok nekem fáradtjaitokat, szegényeiteket, a szorongatott tömegeket, amelyek áhitoznak a szabadság után, a nyüzsgő partjaitokon nem kellő szerencsétleneket. Küldjétek e hontalanokat, viharverteket hozzám. Fáklyám világit az arany kapunál!”

Eisenhower akciója valóban a hontalanok, viharvertek számára akarja kitárni az arany kaput, Uj Élet Kapuját s bármint dönt is valamely hontalan a saját jövője felett, feltétlenül forró köszönet, hála és szeretet illeti érte az Elnököt és az Egyesült Államokat.

■