Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-10-15 / 10. szám
“KRÓNIKA” 1952 október. 4-IK OLDAL csak rémkép, miként maga Sztálin mondja és a belföldi semlegeskedők oly régóta hirdetik. “A külföldi kommunista pártok fikciói arra kell vezessenek, — mondja Sztálin értekezése —, hogy a háború-barát kormányok letűnjenek”. Érti ezalatt,hogy, például Churchill kormánya helyére, (amely egyébként most nagyon óvatos és egyáltalán nem háború-barát politikát folytat), a semleges, sőt Amerika ellen nyíltan áskálódó Bevan, baloldali szocialista vezér kormánya jöjjön és érti a régi ‘‘népfrontos politika" felújítását a nyugateurópai országokban. Vagyis, miután a kommunista párt seholsem oly nagy, hogy szavazólappal képes volna megszerezni a hatalmat, szövetkezést kíván a szociáldemokratákkal, kisparaszti pártokkal, polgári liberálisokkal, sőt esetleg a keresztényszociálisokkal is, hogy az ekként koaliciós alapon megszerzett többséggel elszakítsa az országot Amerika oltalmazó barátságától, segítségétől és a moszkvai célok szolgálatába állítsa. Thorezt már ily népfrontos marsrutával küldik haza Franciaországba és ilyirányu mesterkedések útban vannak a többi európai országokban, sőt a szeptember-végi nagy választási kudarc dacára Japánban is. Mondani sem kell, hogy ha szociáldemokrata vagy polgári politikusok a múltak keserves, drámai tapasztalatai, rabországi tragédiái után odaadnák magukat egy ily felmelegitett népfrontos politikához, moszkvai nyomás alatti koaliciós öngyilkossághoz, a politikai éretlenség, javíthatatlan naivitás megdöbbentő fokáról tennének bizonyságot. Politikusok sokszor nem tanulnak a történelemből, még a közelmúlt történelméből sem. Sztálin nagyon lebecsüli a nyugateurópai nemkommunista politikusok értelmi színvonalát, amikor azt hiszi, hogy a rabországi szociáldemokrata és polgári koaliciós partnerek emigrációba kergetése vagy bebörtönzése sem volt elég elriasztó példa a számukra. Nagyon sajnálatos, de szinte groteszk volna, ha mindezek után még akadnának balekok a nyugateurópai politikusok között, akik hajlandók volnának Moszkva számára végigjátszani a kifacsart és elhajított citrom szerepét. Amerika védelme ott van közvetlen az oldalukon, helyzetük más, mint a Vasfüggöny mögötti kényszer és kiszolgáltatottság volt és mindegyik politikus megérdemelné a balsorsát és azt a részvétlenséget, amely szereplését kisérné, ha a totalitarizmusnak önként eszközül adná oda magát, hogy segítsen megásni a nemzete szabadságának sírját. * • • MIVEL BIZTATJA Sztálin az örödik hadosztályokat, mivel igyekszik kedvet csinálni a reájuk kiosztott feladathoz? Megmondja a leghatározottabb formában. Azt állítja, hogy a Szovjet és rabországai az ipari termelés terén oly nagy haladást értek el, hogy hovatovább nem szorulnak semmiféle bevitelre, hanem csak exportáló országok lesznek. A nyugati országok között azonban meg fog indulni a marakodás a megcsökkent piacokért és kivált Anglia, Nyugat-Németország, Franciaország és Japán ellene fognak fordulni az Egyesült Államok ‘‘világpiaci fensőbbségének". Ennek és más nemzeti vetélkedéseknek következménye az lesz, — véli Sztálin, — hogy nem a Szovjet és a Nyugat között fog kitörni a háború, hanem a polgári országok egymás között fognak uj háborút viselni. “Tévedés volna azt hinni, hogy Japán és Nyugateurópa örökké fenntartják azt a helyzetet, amelyben ma, az Egyesült Államokkal szemben vannak, adagolt segélyeket fogadva el és teljesítve minden amerikai parancsot. Természetesnek kell tekinteni, hogy Nyugat-Németország, Anglia, Franciaország és Japán végül ki fognak törni az amerikai járomból és a független fejlődés útjára fognak lépni.-Helyes csak az a felfogás, mely szerint a kapitalista Anglia és nyomában a kapitalista Franciaország végül kényszerülve lesznek, hogy kiszabadítsák magukat az Egyesült Államok öleléséből és konfliktust kockáztassanak meg az Egyesült Államokkal szemben, hogy független helyzetet és természetesen magas profitokat biztosítsanak maguknak". Egy másik szakaszban Sztálin ismét foglalkozik Németországgal és Japánnal és kijelenti, hogy "csak akik csodákban hisznek, tételezik fel, hogy Németország és Japán nem fogják megkísérelni, hogy felkeljenek és újból a saját lábukra állva, lerázzák az Egyesült Államok uralmát”. Sztálin fejtegetéseiből kitűnik az is, hogy még mindig hisz abban, hogy az Egyesült Államok a védelmi fegyverkezés és a külföldi segélyek hatalmas kiadásai miatt végül pénzügyileg összeroppan és az infláció és depresszió katasztrofálisan legyöngitik gazdasági életét. Ezt az általa oly forrón áhított percet várja Sztálin, hogy akkor a nyugateurópai országok és Japán elérkezettnek fogják látni az időt, hogy “lerázzák az amerikai igát" . . . Sztálin még mindig hisz az amerikai gazdasági összeomlás legendás vágy-álmában, noha az amerikai valóság tényei, miként arra a Szovjet gazdasági főszakértője, Varga Jenő is figyelmeztetett, mást mondanak. És hisz abban, hogy végzetes egyenetlenséget tud kelteni a szabad világ népei között, újra háborúba tudja sodorni őket egymás ellen, mint 1939-ben, amikor a Hitlerrel való szövetkezése volt a második világháború elindítója. • • • NEM ÚJSÁG, hogy Sztálin a nyugati szövetségesek közzé éket akar verni, egymásközti ellentétekre spekulál. Feltegetései csak azokat igazát bizonyítják, akik mindig a szövetségesek egységének szükségét hangoztatták. Erre az egységre s elmélyítésére, szorosabbá tételére még nagyobb szükség lesz a jövőben: ez Sztálin uj “Mein Kampfjának" tanulsága a szabad népek számára. Szirén-hangjaira, reméljük, nem fog hallgatni egyetlen szabad nép sem, mert tudják, hogy Amerikának semmiféle imperialista célja nincsen, csupán a maga szabad életrendjét akarja biztosítani és ehhez szükség van arra, Hogy a szabadság rendje fennmaradjon a világ számos más országaiban is. Tudják, hogy semlegesség ma nincs, csak két front van, a szabadságé és az államrabszolgaságé és amely ország feladná Amerika barátságát, kényszerűen a Szovjet bábjává kellene legyen. .. A rabországok, igy Magyarország felszabadulása szempontjából pedig semleges Németország, semleges Franciaország, semleges Nyugateurópa azt jelentené, hogy ezek az országok végleg cserbenhagyták őket, mert hiszen a mellettük való szót-emelés, kiállás a semlegesség megsértése volna. . . Moszkva szeretné megismételni a második világháborús nagy ragadozást, a polgári országok egymásközti ellentéteiből szeretne uj, az eddiginél is hatalmasabb zsákmányt profitálni, szeretné a révükön végleg megalapozni világuralmát. Hinni kell, hogy a nyugateurópai szabad népek látják Sztálin hamiskártyázását, látják, hol az ellenség és még erősebbé teszik s összezárják soraikat önzetlen nagy szövetségesükkel, Amerikával. Csak együtt Amerikával biztosíthatják a maguk szabadságát és állíthatják helyre a szabad népek világát. Amerikával állnak vagy buknak és — nem fognak elbukni, amig Amerika oldalán állnak! OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS PARISBAN ELHANGZOTT IRÁNYMUTATÓ, TÖRTÉNELMI ELŐADÁSÁNAK HATÁSA A MAGYAR EMIGRÁCIÓBAN. A “Krónika” minden egyes száma állandóan megújuló erőt ad, a száműzetésben élő magyar emigrációnak, a Nemzetünk jövőjébe vetett bizalmában és soha nem szűnő hitében. Ezt nemcsak a szeretett lapunkban megjelent levélnyilatkozatok igazolják, de az a tény, hogy a minden pártpolitikán felül álló “Krónika” nagyszámú olvasói a nagy utat megtett fáradt vándor frissítő forrás utáni vágyával várják a “Krónika” minden egyes számát. E sorok írója, aki az emigrációs élet nehéz küzdelmei mellett állandóan tanulmányozza az Argentina szabad földjén élő magyar emigránsok politikai érettségét s irányvonalát, •— tényként állapítja meg, hogy a relative kevésszámú emigráns lapjainkban megjelent cikkek egyike sem váltott ki ezideig olyan mélységes hatást, mint OTTÓ TRÓNÖRÖKÖSNEK a “La Federation” francia külpolitikai egye sütés felkérésére ez év január havában a “Párisi Circle Inter Allie”-ben megtartott és a' Krónika” januári számában ismertetett, az európai rendezést tárgyaló és ezzel kapcsolatban mindent felölelő históriai útmutatása. Mert, aki a külföldi lapszemelvényeket akár angol, francia, olasz, vagy bármely nyelven olvassa, már közönyösen, szinte unottan teszi le az újságokat, melyek mindennap “idézetjelek” alatt közük különböző nemzetiségű újságírók, képviselők, katonai vezetők, politikusok stb. a világproblémákról, az európai rendezésről és azok megoldásáról irt hosszabb-rövidebb nyilatkozatait, amelyek legtöbbször nemcsak ellent mondanak egymásnak, de azokat összegezve, a nemzetközi politikai szakértők elméjében is néha bábeli zavaros fogalmakat szülnek. És nincs kínosabb olvasmánya a bibliofil embernek, mintha például egy ujságiró világkörüli útja alkalmából egy-két napot, vagy hetet töltvén egy-egy ország fővárosában, “szenzációs" cikkben számol be lapjában, vagy könyvalakban az “átutazott” ország népéről, földrajzi fekvéséről, kultúrájáról, gazdasági, társadalmi életéről, stb.,stb. A cikket olvasó “bennszülött” méltán kiálthat fel sokszor: “Látszik, hogy csak felületesen ismerte meg országunkat és viszonyainkat, ez a különben jószándéku cikkíró ur!” És — sajnos! — az igy megirt cikkek, vagy nyilatkozatok "szenzációs” tartalmuk és formájuknál fogva sokszor téves fogalmakat teremtenek más' országok nagyszámú olvasóiban, még a magasabb körökben is és csak az éleslátásu olvasó-közönség tudja kellően leértékelni a cikkíró “müvét”. Mostanában sok közleményt, nyilatkozatot olvastunk a világválság problémáival kapcsolatban, az indokínai, a tuniszi, a koreai, mandsuriai, kínai, egyptomi, stb. kérdésről, de kevesebbet a legégetőbb és a kulturvilágot legjobban érdeklő európai problémák megoldásáról, de még kevesebbet, vagy nagyon téves nyilatkozatokat a yaltai orosz szerződésszegés által rabszolgasorsra ítélt kulturnemzetek felszabadításáról. A világsajtó szinte szünet nélkül csak “szabad nemzetekről" beszél, mig a vasfüggönyön túllévő régi és nagy kultúrájú történelmi országok, mint Magyarország, Csehország, Románia, Bulgária és Lengyelország e cikkek tömegében mint “csatlós-államok" szerepelnek, A sajtó hatása alatt — sajnos — mindinkább a világközvéleményben is — olyan felfogás alakul ki, mintha ezek a jobb’ sorsra érdemes országok önként választották volna a történelem által eddig nem ismert kegyetlen rabszolgasorsot, vagy mintha támogatói lennének a kizsákmányoló diktatúrának. (Az Egyesült Államokban élő magyarok minden alkalommal, amikor a sajtóban vagy egyebütt Magyarország csatlós-államként való emlegetésével találkoznak, nem mulasztják el, hogy rámutassanak az igazságra, Magyarország bitorló, kisebbségi, moszkvai helytartó-kormány alatti rabország sorsára. A távoli Argentiné-
