Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-06-15 / 6. szám
8-IK OLDAL “KRÓNIKA" 1952 junius adott ki Jakab Mihály ellen, mert az Országtanács nevében 1944 novemberében javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely javaslatban félrevezette, megtévesztette az Országgyűlést Horthy kormányzó lemondásával és Szálasi Ferenc államfői megválasztásával kapcsolatban. A vádirat szerint Jakab az Országtanács ülésén nem foglalta jegyzőkönyvbe Serédi Jusztinján hercegprímás felszólalását, amelyben alkotmányjogi aggályainak adott kifejezést Horthy kormányzó lemondásával és Szálasi államfői megválasztásával kapcsolatban. Serédi hercegprímás külön véleményét írásban is megismételte s ezt megküldötte Jakab Mihálynak. Ez a külön vélemény az iratok közül eltűnt s az Országtanács javaslata nélkül került az Országgyűlés elé. Jakab Mihály a főtárgyaláson beismerte, hogy a Bíboros külön véleményét nem terjesztette az Országgyűlés elé, de azzal védekezett, hogy “nem tudott ellenállni a vele szemben megnyilvánuló kényszernek.” Pusztán azért, mert Jakab Mihály kezén a Bíboros külön véleménye elsikkadt, Jakab Mihály 4 évi börtönt kapott s ezzel a m. kir. Kúria egyik legkiválóbb bírája áldozatul esett a nyilasoknak. Az a körülmény, hogy Serédy Biboros-hercegprimás külön véleménye nem terjeszttetett a Parlament elé, egyáltalán nem érinti Horthy kormányzó lemondását és Szálasi államfői megválasztását, mert hiszen a nyilas parlament ülésein egy-két kivétellel csak azok a képviselők és felsőházi tagok vettek részt, akik a germán és nyilas eszmékkel voltak átitatva. Nem kétséges, hogy a Bíboros külön véleményének ismertetése után is, a parlament Szálasi Ferencet államfővé választotta volna. Ilyen körülmények között kétségtelen, hogy Horthy Miklós kormányzó jelenleg is magyar államfőnek tekintendő, mert lemondása semmis, érvénytelen. Az államfői teendők ellátása Nemzetünk mai katasztrofális helyzetében tetterős, cselekvő, fiatal férfit kíván. Kormányzónk előrehaladott kora miatt már nem képes az emigrációban a Nemzet élére állani. Hétéves száműzetése alatt részéről ezirányban semmiféle kísérlet, kezdeményezés nem történt. A Nemzetnek tudomásul kell venni, hogy Kormányzónk passzív magatartásával államfői jogait gyakorolni nem kivánja a hallgatólagosan lemondott az államfői méltóságról. Minthogy ilyképpen az államfői tisztség megüresedett, az 1937, évi XIX. t. c. alapján az államfői tisztség ellátása az Országtanácsra ruháztatott. Az Ország tanácsnak tagjai részben az Államfő által kinevezett közhivatalnokok, akik közhivatali tisztségüknél fogva tagjai az Országtanácsnak, részben pedig a felsőház és képviselőház elnökei, akik viszont a parlament bizalma folytán foglalnak helyet az Országtanácsban. Az Országtanácsnak egyetlen tagja van, akinek közjogi méltósága 900 év jogán gyökeredzik s akinek kinevezése — minthogy az 1920. évi I. t. c. nem intézkedett a főkegyúri jogról — az Apostoli Szentszéktől függ. Ez a kinevezés biztosítja a Hercegprímások kinevezésének folyamatosságát. Az Országtanács kétségtelenül intézmény, működését azonban tagjai biztosítják. Tagok nélkül az Országtanács puszta keret, amely mint ilyen működésképtelen. Ennek az Országtanácsnak pedig — Hercegprímásunk kivételével — egyetlen tagja sincsen. A parlament elnökei nem tekinthetők az Országtanács tagjainak, mert Országtanácsi tagságuk csak arra az időre szól, amíg a parlament elnöki méltóságát betöltik. A parlament feloszlatása esetén Országtanácsi tagságuk is megszűnt. Az 1939-ben megválasztott képviselőház, továbbá az 1944-ben működő felsőház 1944-ben feloszlatta önmagát s igy sem a képviselőháznak, sem a felsőháznak elnökei nincsenek. Hasonló a helyzet azon Országtanácsi tagoknál, akik közhivatali állásuknál fogva voltak tagjai az Országtánácsnak. Ezek részben elhaltak, részben nyugdijaztattak és lemondottak közhivatali állásaikról, minélfogva megszűnt az a jogcím, amelynek alapján az Országtanács tagjai lehetnek. De ezenfelül az Országtanács tagjainál nem mellőzhető a politikai felelősség kérdése, amely pedig kizárja azt, hogy az Országtanács tagjai — a Hercegprímás kivételével — Magyarországon valaha is közjogi szerepet töltsenek be. Eltekintve azonban az Országtanács tagjainak személyes felelősségétől, a fentebb kifejtettek szerint ez az Országtanács tagok hiányában határozatképtelen, tehát működésképtelen. Jelenleg tehát egyetlen olyan közjogi személy van, aki megüresedett államfői tisztség ellátására alkotmányunk értelmében jogosult. Magyarország mindenkori Hercegprímása — mint az Ország első zászlósura — nemcsak jogosult, de kötelezett is arra, hogy az átmenet időkben az államfői teendőket ellássa mindaddig, amíg a Nemzet szabadakaratából meg nem nyilatkozhatik, hogy vissza akar e térni az ezeréves történelmi múlthoz, vissza akarja e állítani az 1918-ban megszakadt jogfolytonosságot, amelynek nem vitatható következménye lett, hogy Országunk elveszett. A kérdést tárgyilagosan, minden elfogultság nélkül igyekeztünk megvilágitani — kizárólag a jogi formák szigorú betartásával. II. A JOGFOLYTONOSSÁG KÉRDÉSE ÉS HORTHY MIKLÓS Irta: BORSI TIVADAR. "Igazi központi összetartó erő és tekintély hijjan a partikularizmusba való hanyatlás fenyegeti az emigrációt,” írja egy Délamerikában megjelenő magyar lap. Mi sem igazabb az idézett megállapításánál. Az emigráció valamennyi sajtótermékében, bizottságok, mozgalmak, szövetségek alakulásában, mindenütt ott lebeg az annyira óhajtott, de eddig még létre nem jött egység megvalósításának a problémája. A magyar emigráció nem tud elegei tenni küldetésének, ha az egység létre nem jön. Elesettségünkben csak- a szoros összefogás adhatja meg azt az erőt, amely az előttünk álló óriási magyar feladat megvalósítására elengedhetetlenül szükséges. Bizottságok és bizottmányok, ligák, mozgalmak és uniók, közösségek és szövetségek hirdetik több kevesebb joggal és sikerrel, hogy az ő ütjük az egység útja, mert ők képviselik az elnyomott magyar nemzetet, vagy az emigráns magyarság többségét. * Hogy olyan magyar egység jöjjön létre, melyhez minden külföldre emigrált honfitársunk csatlakozik, csak hiú ábránd és nem is feltétlenül fontos probléma. De olyan egység megteremtése, amely az ezeréves magyar alkotmányhoz, a nemzeti gondolathoz hü, becsületes szándékú magyar emig ránsokat összefogja, nem ábránd, hanem megvalósitható és megvalósítandó cél. Szilárd egység azonban csak közös elvi, erkölcsi alapra épülhet. Ez a szilárd alap pedig csakis az ősi magyar alkotmányból folyó törvényes vonalhoz való ragaszkodás lehet, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy az erőszak, a kényszer hatása alatt, történelmi hivatásunk, nemzeti létünk rovására és veszélyeztetésére teremtett helyzeteket véglegesen nem fogadjuk el. Ez az elv egyértelmű azzal a törekvéssel, mely a "Szent Korona országaidnak egységét, népének szabadságát és az uralkodóház jogait visszaállitani, restaurálni akarja. Az 1921 november 6-án kelt gyászos emlékű trónfosztó határozatot, amit a megrettent magyar nemzetgyűlés három nagyhatalom (Anglia, Franciaország, Olaszország) fenyegető jegyzéke és a Kis-Entente államainak a megmaradt országrész megszállására irányuló lázas katonai készülődésére kényszeruleg hozott meg, a magyar nemzet lélekben soha nem fogadta el és nem fogadhatja el véglegesnek. Mint a védtelen tiszt viselő a gyilkolni kész revolveres bankrablóval szemben, a kiszolgáltatott, magára hagyott kis Magyarország alig tehetett egyebet, minthogy bízva igazsága végső diadalában, pillanatnyilag engedett a zsarolóknak. Éppen ezért megtámadhatatlan tény, hogy Ottó királyfi a magyar trón -jogos, ..törvényes ..örököse. Mivel azonban nem megkoronázott király, nem gyakorlója a Szent Koiona jogainak, nem birtokosa, csak várományosa a szuverén m -gyar államfőt megillető jogkörnek. A restaurációt csak a felszabadult ország alkotmányosan megválasztott nemzetgyűlése valósíthatja meg. De annak előkészítése az emigráció feladata: mun kával, imával, felvilágosítással és lankadatlan harccal dolgozni, hogy eljöjjön az a boldog nap, amikor Ottó trónörököst'az ország valamennyi harangjának zúgása, a nemzet ujjongása közben ős Budavárban Szent István koronájával Magyarország királyává koronázzák. Szent István országa és koronája restaurálásához vezető alkotmányos legitim ut első állomása, Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, jogainak elismerése. Horthy Miklós kormányzó, utolsó királyunk hős tengernagya nem Ónod, vagy Debrecen győzelemtől ittas "eb ura fakó ”-s detronizációjával került Magyarország élére, hanem Károlyi Népköztársaságát követő Kun Béla bolsevista terrorjától szabadította fel az országot (kik ott voltunk, soha nem felejtjük el a budapesti bevonulás ujjongó örömét) és vállalta a nemzet vezetését annak legelesettebb napjaiban* Horthy Miklós kormányzósága nem Kossuthéhoz, vagy Rákóczi fejedelemségéhez hasonlítható,, hanem Hunyadi János szerepéhez, aki 1446-tól 1452-ik "Magyarország kormányzója” címét viselte, mivel a király kiskorú volt. . . Sokan megmosolyogták a tengert vesztett “magyar királyságot”, melynek egy ' tengernagy” és “kormányzó” állt az élén: pedig a komikusnak látszó ellenmondás mély értelmű, komoly történelmi valóság jelképe volt: ragaszkodás az alkotmányhoz, hagyományainkhoz, ősi területünkhöz, történelmi hivatásunkhoz. . . Budaörs volt Horthy Miklós életének bizonyára legsúlyosabb elhatározása: de Budaörs ellenére a kormányzó loyális maradt az uralkodóházhoz: soha nem tett olyan kijelentést, amely ezt a loyalitást kétségessé tette volna, soha nem gondolt arra, hogy a gazdátlannak látszó korona után nyúljon. Csak az osztrák önállóság megszűnése után, 1938-ban, amikor a restauráció nem lett volna többé lehetséges tulerősre nőtt nyugati szomszédunk nyilt háborúra való kihívása nélkül, gondoltak nemzetük jövőjéért aggódó magyarok arra, ismét csak kényszerítő körülmények hatása alatt, hogy a magyar korona kérdését a nemzet érdekében valahogy rendezni kellene. "Legitimistának” lenni, "Ottó örökös királyt” éltetni nem volt "felségsértés' alatta. S még a harmincas évek elején is ott szorongtunk a Vigadóban, amikor Apponyi Albert megcáfol-
