Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-05-15 / 5. szám
1952 május. “KRÓNIK A” 9-IK OLDAL’ SZTÁLIN JELÖLTJE Az 1948-as amerikai elnökválasztás alkalmával sokan azt mondották, hogy Henry Wallace “Sztálin jelöltje" és ezért, igen helyesen, nem szavaztak reá. Vájjon kire mondják most 1952-ben, hogy Sztálin elnökjelöltje? Mi nem pécézünk ki személyeket, pártpolitikán kívül állunk, de talán annyit megállapíthatunk, hogy Sztálinnak az a jelölt kedves, kiről leginkább tehető fel, hogy nem érdekli őt, mi lesz a sorsa Magyarországnak és a Vasfüggöny mögötti többi rabországoknak. Sztálin is benne van az amerikai választásokban. Ezt ne felejtsük el mi, amerikai magyarok, akik szeretnénk szülőföldünket is szabadnak és boldognak, nem börtön-rabszolgaság alatt élőnek tudni. Sztálin elnökjelöltje az, aki a legizolácionistább, aki hajlandó inkább “leírni" a rabországokat, semmint felszabadításukért kockázatot vállalni. Abban a huszonegy pontban, amelyet az egyik elnökjelölt hivei a másik elnökjelölt mellének szegeztek, az egyik kérdés úgy szólt, hogy az ellenfél “internationalista”-e.? Ez magyar vonatkozásban annyit jelent, hogy akar-e küzdeni Magyarország felszabadításáért, vagy pedig beletörődne abba, hogy Magyarország a Szovjet kommunizmus és pogányság végleges martaléka legyen? Nem tudjuk, mi ebben az ellenjelölt igazi álláspontja, de egyáltalán nem imánk fel tehertételül számára és nem akadályozna az iránta való rokonszenvünkben, ha kiderülne, hogy “internationalista". Mi a legnagyobb erőfeszítést kívánjuk Európa hetedéve rabságban szenvedő része, elsősorban Magyarország felszabadítására és semmikép nem látnánk bűnt abban, ha akármely jelölt tényleg internationalistának vallaná magát, sőt azt furcsáljuk, hogy feltették ezt a kérdést. Mi azt szeretnők, ha valamennyi '‘internationalistának” vallaná magát, mert ez Amerikának és a világ szabad népeinek is életérdeke, szolidáris feladata és becsületbeli kötelessége. A Vasfüggöny mögötti Európát fel kell szabadítani és szavazatunkat olyan jelöltre adjuk, aki erre elszánt hajlamot árul el. Hunyadi János oldalán szerzett tapasztalatai alapján érezte, hogy Magyarország egymaga még hadierejének teljében sem képes megbirkózni az Ozmán birodalommal. Azért tört a Római Birodalom császári koronája felé, hogy Nyugateurópa leghatalmasabb uralkodójaként számoljon le e veszedelemmel. Tervei talán tulmerészek voltak és tulbonyolult számításon alapultak, korai halála is meggátolta őt ezek keresztülvitelében, de mindenesetre ellentmondanak annak az állításnak, hogy kizárólag belső okok vezettek Mohácshoz. De ép oly helytelen, a Mohács utáni korszak megítélése. Mig Mohács és az 1944-45-ös események között párhuzam vonható a későbbiekben nem hiszem.Akkor Magyarország egyharmada meg tudta tartani önálló állami létét és átmenteni a hajdani nagyság roncsait. Magyarországnak akkoriban csak egy politikája lehetett: minél jobban támaszkodni a Nyugatra. Ezt pedig nem tehette másként mint, hogy unióba lép közvetlen szomszédjával. Tehát nem “korrupció s megalkuvás," hanem józan politikai megfontolás vezette az akkori magyarságot, amikor szabad akaratából, a titkos családi szerződésről nem is tudva, felajánlotta a magyar koronát a Habsburg háznak. A nemzet józan önfentartó ösztönének cselekedete volt az is, hogy Erdély, amelyet a Habsburgok katonai ereje nem volt képes megvédeni, legalább is fél-függetlenséget biztosított magának. Bár talán másként alakult volna a helyzet, ha a rigómezei szerb urak gondolkodásával rendelkező Zápolya János meg nem bontja a magyar egységet. Mennyire átérezték ezt az akkori kormány vezetői legjobban bizonyítja a királyhü Pázmány Péter ismert mondása Erdéllyel kapcsolatban. Magyarország felszabadítása után viszont Erdély, mint török hűbéres fejedelemség nem maradhatott tovább fenn, ismét a szerző primitiv történelem ismeretére vall tehát annak megkockáztatása, hogy kizárólag Teleki Mihály kancellár helytelen politikájának volt következménye az, hogy a Magyar Szentkorona országai közé tért vissza. Tagadhatatlan, hogy a magyarság és az uralkodóház között viszályok voltak e korszakban, bár itt sem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy Bocskay, Bethlen és Rákóczi György felkeléseiben a nemzeti szempontok mellett, erős szerepet játszottak ;a vallási kérdések is. A vallásháborúk szelleme nem állott meg az akkor is csonka hazánk határainál és ismét egy világpolitikai áramlat volt az, amely már meglevő nehézségeinket fokozta. De, hogy a Habsburgok 400 éven át mást sem tettek volna mint “irtani, gyöngíteni és kisebbíteni nemzetünket” még rabulisztikusabb állítás, mint az előbbieknek sorozata. Hogy csak egy példát mondjak: a 30 éves háború befejezése utáni világpolitikai szélcsendet kihasználva mégis a magyar király volt az, aki nemzetközi hadsereget szervezve kiűzte a törököt az országból és lehetővé tette, hogy nemzetünk újból maradéktalanul be tudott kapcsolódni a nyugati népek kulturközösségébe. A Habsburg-királyok uralkodása pedig nem hasonlítható össze a török elnyomatással, ahogyan a szerző azt Szerbia és Magyarország közt vont párhuzamában állítja. Ha valaha elment a Nagyalföldré^es ott egy kisváros utcai képét, lakosságának életstandardját szociális és kulturális viszonyait összehasonlította, a nyugati határon fekvő szülővárosával, úgy tisztán láthatta azt a külömbséget, ami az alkotmányos magyar király és a török rabszolgatartó uralma között fennállott. Ha 460 éven át örökös lázadásban éltünk volna, úgy aligha lettünk volna képesek arra, hogy a török hódoltság utáni, faluszerü Budából és Pestből nyugati világvárost tudjunk elővarázsolni, akkor irodalmunk nem fejlődhetett volna arra a magaslatra, amelyet az európai kultúrák között elfoglalt, akkor tudósaink, művészeink hire nem ragyoghatta volna be a világot. A cikk ezen frázishalmazaira csakis a szellemes francia mondás alkalmazható: “qui dit trop, ne dit rien”. Aki túlsókat mond, semmit sem mond. Beszéljünk-e a kiegyezés utáni félszázad boldog, virágzó Magyar országáról, amely a gazdasági, tudományos, irodalmi és művészi fejlődésnek, fellendülésnek tündöklő korszaka volt? Fölötte megnyujtaná e cikk terjedelmét ennek méltatása, de felesleges is részletekbe menni, mert emléke elevenen él az idősebb generáció lelkében, a fiatalok pedig szüleiktől hallották visszasóvárgó dicséretét. Az 1896-os Magyar Millenium a 20 milliós Magyarország életének egyik legnagyobb és legmegelégedettebb örömünnepe volt. ... «fc »i» Befejezésül még a cikk csattanójára térek ki, amelyikre e szó a maga teljességében illik rá, mert valóban mellbelöki még azt az olvasót is, aki mint jómagam, ott volt Magyarországon 1945 után és állandóan hangoztatja azt, hogy időelőtti ma még az 1945-48 közötti korszakról ítéletet mondani, legyen az akár pro, akár kontra, mert nélkülözi a tárgyilagosságot és legtöbbször a túlfűtött szenvedélyek és nem történelmi józan mérlegelésből ered. Annyi azonban már ma is leszögezhető, hogy a magyarság történelme folyamán sohasem jutott oly mélypontra és sohasem volt — talán a tatárdulás apokaliptikus hónapjai alatt sem — oly fokban kiszolgáltatva ellenségének mint jelenleg és az átmenetet képező esztendők alatt. Aki ma azon idők “külpolitikai koncepcióiról" ir, amikor kormányzat és nép a "struggle of life," a létfenntartásért vívott harc primitiv korszakát élte végig, annak valóban csak bámulni lehet színes fantáziáját. Ahogyan a szerző nem említette a törököket, úgy feledkezik meg arról is, hogy a Szovjet zsarnoki megszállás alatt volt akkoriban az ország. Ha tehát annak nem kommunista miniszterei Moszkvába kényszerültek utazni, azt nem külpolitikai látókörük kiszélesítése céljából cselekedték, hanem egy még annál is kényszeritőbb körülményből kifolyólag, mint a háború alatti kormányok, amikor parancsot kaptak a Führerhauptquartieron való megjelenésre. Ami pedig a kopasz "tanitó bácsi” - Rákosi - ellenőrzése mellett végrehajtott washingtoni és londoni látogatást illeti, arról ma már a kisgyermek is tudja, hogy csak azért engedélyeztetett Moszkva részéről, hogy a magyar kormány tagjai a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének és a nyugatra kihurcolt javaknak visszaadását járják ki az USA kormányánál. Amikor ez megtörtént és Vas Zoltánék az Amerika nagylelkűségének következményeként birtokba vett arannyal a valutát stabilizálni tudták, elkedődött mindazon magyar politikusnak fokozatos likvidálása, aki még nyugatra mert kacsintani a Vasfüggöny börtönének rácsa mögül. Magyarország látkörét Kelet felé nem kellett kiszélesíteni. Ezer éves történelme folyamán állandóan kénytelen volt arra tekinteni, tudva, hogy az ellenség onnan készül reája törni. A Tatár Khán, Kiew,, Isztambul, Moszkva felé tekintett rettegve a magyar államférfinak szeme a történelem külöm böző fázisaiban. A józan gondolkodású magyar, Hitler Németországában sohasem látta a nyugati szellem megtestesülését, legföljebb, hogy ez egyszer nem Kelet de Észak felől tör erő a magyar élet megsemmisítésére. De minden a dinasztia és a magyarság egy része között fennállott ellentét dacára úgy érezte, hogy Magyarország szerencsétlen földrajzi fekvése következtében csakis a szomszédos Ausztrián át tud érintkezést találni a Nyugattal, mely egyedül képes megvédeni őt mindenféle keleti aggresszióval szemben. Legutoljára pedig nem a nép akarata, hanem Vorosilow marshall parancsa hozta létre az 1946- os köztársasági törvényt, amelynek még az sem adhatott törvényes jogalapot, hogy a cikkíró ur bábáskodott körülötte. .. * * « Végigmenve az emlitett politikus állításainak sorozatán, csak egy konklúzióra juthatunk. A párt politikai elfogultság ugylátszik odáig mehet, hogy egy tanult és olvasott férfiú elfeledkezik arról, amit diákéveiben a középiskola nyolcadik osztályában tanult. Félrerúgja a történelem logikáját csak hogy oly képet fessen, amely pillanatnyi orientációs céljainak meg felelni látszik. . . A magyar történelem nem játékszer, amelyet ide oda dobálhatunk. Aki ezer esztendős múltúnk komoly fennköltségét nem érzi át az jobban teszi, ha újból hallgatásba burkolódzik és nem nyulkí.1 avatatlan kézzel nagy nemzeti múltúnk kincsei felé. A KRÓNIKA Montrealban telefonon is megrendelhető a Keleny cég számán: HA 15-27. Ugyanitt kaphat más újságokat, könyveket, rendelhet vámmentes szeretetcsomagokat is. Igénybeveheti ingyenes Poste Restante Service-ünket. Keleny cég, Montreal. 2116 — St, Laurent Blvd. (Sherbrooke Sarok.) — Párisi központ cime: 12-rue de la Grange Bateliere. Paris 9 eme. Tel. Taitbout 65-97»
