Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-05-15 / 5. szám
1952 május. KRÓNIKA” 5-IK OLDAL A KORMÁNYZÓI INTÉZMÉNY fiS A JOGFOLYTONOSSÁG Kecskés Sándor professzornak, a jeles történelemtudósnak a Krónika áprilisi számában megjelent “A sérelmes és megalázó külső beavatkozások és a jogfolytonosság” cimii magvas cikke nagy szolgálatot tett a magyar jövendő ügyének. Amikor számosán, — ki akaratlan, ki szándékosan, — nagyon is felejtik a multat és taktikusan kerülgetik, hogy történelmi perspektívában nézzék a fejleményeket, amelyek a magyarságot a mai mélypontig elvezették, fölötte üdvös volt emlékezetbe idézni a történtek lényegét és ezzel megadni a jövőbeli helyes cselekvés irányát. Azt írja Kecskés professzor ur: “A mi álláspontunk, mint eddig az, hogy minden idegen nyomásra létrejött államformaváltoztatás érvénytelen, amiként egy egyszerű kereskedelmi ügylet is az, ha a hozzájárulást mellnek szegzett fegyverrel csikarják ki. 1918-ban az Entente jegyzéke, mint emlékezetes, kijelentette, hogy csak “magukkal a népekkel” tárgyal s ezzel kikényszeritette az októberi forradalmat, 1922-ben a csehek avatkoztak be az Entente pártfogása alatt, 1944-ben a németek rendezték meg a pucscsot, 1945-ben pedig az orosz fegyveres megszállás kényszere alatt, Vorosilov generális parancsára változtatta meg az államformát egy olyan parlament, amelyben csak az oroszoktól engedélyezett pártok vehettek részt s az államformáról beszélni sem volt szabad a választásokon. Szerintünk semmiféle erőszak puccs, terror, semmiféle törvénytelenség nem változtathat azon a tényen, hogy Magyarország törvényesen ma is királyság. A törvénytelen terrorakciók természetesen nem érint hették az uralkodóház törvényes jogait sem”. Már nagyon esedékes volt ez az emlékeztetés, mert az utóbbi évek külömböző szónoki és publicisztikai megnyilatkozásaiban vajmi keveset hallottunk a nemzet önhatalmuságát, méltóságát ért súlyos és feltétlenül helyrehozandó sérelmekről, megaláztatásokról. A magyar nemzet önmagának, öntudatának, mint angolban mondják, ”selfrespect”-jének tartozik azzal, hogy e helyrehozatal szempontját vezérfonalul használja, amikor a történelem meg fogja adni a nagy alkalmat, hogy helyreállítsa becsületét és tekintélyét a világ és önmaga előtt. Rá kell azonban mutatni arra, hogy a talpraesett tömör históriai keresztmetszet, amelyet Kerekes professzor ur oly éles kontúrokban vázolt fel, még kiegészítésre szorul. Hiányzik belőle a kormányzói intézmény korszaka. * * * Nem-e cikk keretében tartozik, hogy a Horthy-korszakról bírálatot mondjunk, ez a történelmi-irás feladata. Csupán arra emlékeztetünk, hogy a kormányzói intézmény is külső kényszer következménye volt s igy a nemzeti öntudat sérelmébe való megnyugvás szégyenteljes érzete nélkül jogalapnak el nem fogadható. Emlékezzünk, miként jött léire a kormányzóság intézménye: Az 1919-es év augusztus ötödikén, a Peidl-féle törvénytelen, u. n. szakszervezeti kormány eltávolítása után az eltávolítás körül szerepet játszó Friedrich István önmagát kinevezte Magyarország miniszterelnökéül, majd pedig néhány nappal később, — saját emlékezetes kijelentése szerint, mint “jogforrás”, — kinevezte József főherceget Magyarország ideiglenes kormányzójává. Erre augusztus 19-én jegyzék érkezett Párisból, a Nagy Entente vezetőségétől és abban követelték, hogy József főherceg azonnal mondjon le, mert a Habsburg családi semelyik tagjának sem engedik meg, hogy vezető helyet töltsön be Magyarország élén. Mint szintén emlékezetes, József főherceg az Entente-jegyzéktől szított, úgynevezett októbrista forradalom idején megjelent az akkori forradalmi alakulatnak, a Nemzeti Tanácsnak a budapesti városházán székelő irodájában és ott letette az esküt a köztársaságra, majd pedig lemondott rangjáról és az “Alcsuthi” vezetéknevet vette fel. A Nagy Ententenek azonban ez sem volt elég enyhítő körülmény, Józsefnek sem volt haj landó elfelejteni Habsburg-származását, ■— kétségtelenül Benes, Masaryk, a megijedt csehek és más “utódállami” kreatúrák izgatott sugalmazására. Amikor aztán néhány hét múlva a Nagy Entente Sir George Clark angol politikust Budapestre küldte, hogy a külömböző pártok politikusaival folytatott tanácskozások utján kormány-koalíciót és választásokat hozzon létre, már kétségtelen volt, hogy az Entente nem tűrne restaurációt. Clark egészen nyíltan informálta a magyar politikusokat a győztes Entente e PARANCSÁRÓL. A politikusok közül számosán merőben hiába magyarázták a nyugati hatalmak megbízottjának, hogy a restaurációt tartják a leghelyesebb, legmegnyugtatóbb meg oldásnak. Az intrikusoktól félrevezetett Nagy Entente erről tudni sem akart s miután a köztársasági eszme oly súlyosan kompromittálódott, hogy szóba sem jöhetett, azt követelte, létesüljön kormányzóság s ezt a parancsát csupán azzal enyhítette, hogy az ország megmaradhat királyságnak, — de csak névleg. Semmi kétség nincs, nem is lehet afelől, hogy Magyarország nem állította volna fel a kormányzói intézményt, ha nem történik meg a Clark utján alkalmazott, sérelmes és megalázó» önkényes külső beavatkozás. Ez a tény magában is diszkvalifikálja a “Horthy-féle jogfolytonosságot” a nemzet önérzete szem-SIR GLADWYN JEBB AGGODALMAI. Sir Gladwyn Jebb angol diplomata, Anglia fődelegátusa az Egyesült Nemzeteknél, Syracusában (New York állam) előadást tartott a világpolitikai helyzetről. Amellett foglalt állást, hogy az uj világháborút lehetőleg el kell kerülni, ki kell meríteni a Szovjettel való megegyezés minden lehetőségét. Egyik főindokul azt hozta fel, hogy nézete szerint az uj világháborút'‘káosz és uj totalitarizmus” követné. Sajnos, nehéz osztozni Sir Gladwyn béke-optimizmusában és egyre kevesebben tudnak hinni abban, hogy a tárgyalási ut alkalmas a Szovjetnek Európából való politikai és katonai kivonulása elérésére. A totalitárizmus veszélye, amelyről Gladwyn beszél, nem alaptalan és a Szovjetnek az emberiség mai amúgy is oly rettenetesen sokat szenvedett generációjával szemben egyik legnagyobb bűne, hogy világfaló, imperialista étvágyának tehetetlenségével és forradalmi kommunista brutalitásának gonoszságával segíti az oly szörnyen levitézlett ellenszélsőség feltámadási reményeit. Mi sem akarunk uj szélsőséget, hiszen uj hatalomra-jutásuk, a mi eszményeink, törekvéseink, küzdelmünk, végzetes kudarcát jelentené. E veszély azonban sokkal csökkenne, ha azoknak a földalatti mozgalmaknak vezetése, amelyeket a Nyugat nagy anyagi áldozatokkal akar megvalósítani bent, a Vasfüggöny mögötti országokban, hogy amikorra elérkezik a cselekvés órája, "időzített lelki atombombaként” hőfokra legyen hevítve az ellenforradalmi készség, nem szélsőséges, hanem a történelmi hagyomány utján haladó, demokratikus kezekben volna letéve. Vannak ily szellemiségű, alkalmas emberek is és Gladwin aggodalmait sokban egyhitené, helyezne arra, hogy e feladatokra pontjából és diszkvalifikálná még akkor is, ha az 1920 januári választásokon szó lett volna az államformáról, a kormányzói intézmény létesítéséről, — amiként nem is volt szó, hanem a kormányzót a parlament választotta a választóknak előre be nem jelentett törvény alapján. Az 1920-as parlament a kormányzóságot UGYANOLY külföldi önkény parancsára valósította meg, mint az 1946-os parlament a köztársaságot s csak abban volt külömbség, hogy előbb a Nyugat, utóbb pedig a Kelet gyakorolta az önkény parancsát. . . Az ország akkor e kérdésben épp oly külhatalmi diktátum alatt állott, mint jelenleg sok egyéb kérdésben is s ezt végre eszükbe kell juttatni azoknak, akiket illet s akik, — igen helyesen, — nem ismerik el az 1946-os köztársasági határozatot, ugyanakkor azonban abban a csalóka illúzióban ringatják magukat, mintha a kormányzóságról szóló törvény teljesen kifogástalan volna és nem leledzene UGYANABBAN a nemzet öntudata szempontjából tűrhetetlen hibában! í}{ íjí í}í Nem akarunk ezúttal közelebbről kitérni Károly király visszatérési kísérletei közismert részleteire, amelyek a nemzetet ért külhatalmi erőszakok tragikus csúcspontjaként ragadtak meg minden öntudatos magyarnak emlékezetében. Mindenki emlékszik a nagyratörő Gömbös Gyulának és társainak a király elleni fegyveres akciójára, amelylyel a nemzeti megalázás két évvel későbbi haszonélvezőiként, — a meghátrálásból erényt,' virtust csinálva, — írták be nevüket a történelem gyászlapjaira, úgyszintén a Nagy Ententenak a csehek és egyéb Kis Entente-elemek uszítására Károly királylyal és Zita királynővel járatott deporíációs Kálváriájára, amely egy angol ágyunaszád fogságában Madeira szigetére vezetett. . . ha a Nyugat nagy súlyt és gondot őket válogassa ki. A magyar nemzet önbecsülését és becsületét csak akkor lehet helyreállítani, ha a kormányzóság intézményét sem tekintjük egyébnek, mint külső erőszak következményének, amiként a létrejötte körülményeinek ismeretében száz százalékosan annak kell minősítenünk. * * * Ki kellett egészíteni Kecskés professzor ur felszószalását, mert csak ez ad TELJES képet a történtekről és mert a következetes tisztánlátás a helyes történelmi cselekvés előfeltétele. A restauráció az EGYETLEN ut, amely hiánytalan összhangban áll a nemzet szabadságán, méltóságán és öntudatán esett sérelmek helyrehozatala érdekével. És egyben az az ut is, amely a nemzet újabb nyugalmas, maradandó virágzásához, konszolidált, kiegyensúlyozott haladása biztos révébe vezet. A jelenlegi békeszerződésben a restauráció ellen semmiféle tilalmi rendelkezés nem foglaltatik bent, de biztosak lehetünk afelől is, hogy amikor felszabadul a magyar nemzet, minden a múltakon okult, józan, magyar, de nem kevésbbé a magyarság olyan jóakaró, önzetlen barátai is, mint az Amerikai Egyesült Államok, ebben fogják látni az alkotmányos magyar de* mokrácia és az egyéni szabadság zavartalan biztonsága legigéretteljesebb biztosítékát. Akkor, akiben van magyar öntudat és történelmi stilus-érzék, annak kimondását fogja jónak látni, hogy MINDEN, ami 1918 október 31-ike óta történt, — beleértve a kormányzóság korszakát is, — külső diktátum kényszeraktusa volt. Ez az igazság és a nemzet a restauráció tényével, mint ez igazság kimondásával önmagának fog a múltak sérelmeit öntudatosan felszámoló, történelmi elégtételt adni, hogy felemelt fővel induljon a reményteljes jövő elébe. (m. j.)
