Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1952-04-15 / 4. szám

__ _____ _ __ _ _______________......... ___ 1 X*

• 1952 április.

“K R ó NIK A”

7-IK OLDAL-3-----------*--------------- - '«

zetet fel kell szabadítani a magyar elnyomatás alól és az évszázados bölcs, bátran mondhatjuk: Európa legemberségesebb uralkodóházának vezetése alól.

És azóta szolgaság és bánat a nemes horvát nép élete. . . . De nem hagyják magukat. Nemcsak álmodoznak a nagy és szép múltról, hanem gazdasági fegyverekkel eredményesen harcolnak a vörös Tito gonosz hóhérainak rablásai ellen.

A New York Times január hó 12-iki számában hozza Vukovic Ivánnak, a horvát szövetkezeti földműves diktátornak hivatalos beszámolóját a bolseviki gazdálkodás csődjéről.

“Először is a horvát földművesek úgy tekintettek a földműves szövetkezetekre, mint ami nem az övék, ahol a munka csak rájuk volt kényszerítve és csakis a kis kertjeiket és azoknak termését tekintették magukénak.”

“Másodszor pedig a farmerek kezdeményező tehetsége teljesen elszáradt, mert hiszen az irányitás dolga teljesen kiesett kezükből és a felelősséget a termelésért lerázták magukról. így aztán egészen alacsonyra zuhant a termelés.”

A dolgos horvát nemzet számára is az egyetlen reménység a testvér magyarsággal leendő közösség és Ottó Őfelsége bölcs uralkodása.

AUSZTRIA SORSA.

Bennünket, a világ minden részébe szétszórt magyarságot éppen úgy, mint a csonka ország szenvedőit Ausztria sorsa roppantul érdekel.

Ausztria és Magyarország, még mostani csonka állapotukban is, gazdaságilag nagyszerűen kiegészítik egymást. Ezért harcolt a Kis Entente minden erejével nemcsak a két ország gazdasági együttműködése ellen, hanem főképpen a restauráció ellen. Hiszen a felragyogó uralkodóház, a felelős kormány, a tisztesség és rend legyőzhetetlen vonzóerőt gyakoroltak és gyakorolnak ma is a sokat szenvedett és kijózanodott népek körében...

LEVELEKBŐL

Olvastam a Krónika karácsonyi számát és benne az interjút, amelyben két Angyal beszélget, a Királyasszony és a magyar írónő, hazánk jövőjéről és a magyar virágokról és a bucsuzásnál rágoncloltak mindazon szétszórt honfitársainkra, akik épp oly szeretettel gondolnak a KK rályi Párra, mint ő, Ruby Erzsébet, aki ott volt előttük.

Köszönjük Ruby Erzsébetnek, hogy a mindnyájunk érzelmeit tolmácsolta és elhozta nekünk a

Királyasszony szeretetének szavát. Az ő szavának visszhangja ad reményt nekem s mindannyiunknak a jobb jövőre.

Mert él a remény, kedves Ruby Er zsébet, hogy eljön a nap, amikor a világ végéről is hazamegyünk és találkozunk. /Meglátom magát is, kezében nagy csokor tulipánnal és amikor kér-Ezek a gondolatok azért merülnek fel most lelkűnkben, mert a német nép szövetségéért hatalmas küzdelmet folytat úgy a Nyugat, mint a Kelet.

NÉMETORSZÁG ISMÉT BONTOGATJA SZÁRNYAIT.

Csak néhány hónappal ezelőtt is ki hitte volna, hogy a muszka vörösek “kecsegtető” békeszerződést ajánlanak a németeknek.

Németország már ismét bontogatni kezdi szárnyait. És igen valószínű, hogy a mostani kritikus időkben még gyorsabban talpra ugrik, mint az első világháború után.

Kozma Andornak, a budapesti az Újság egykori Koboz Krónikásának emlékezetemben cseng ma is egy prófétai előrelátással megirt rigmusa, amely így hangzik:

“De ha majd a Habsburg német Úgy legyengül, úgy megvénhed, Ahogy néha mi akarjuk,

Bajba ismét a magyar jut:

Akkor nem mint gyors patak,

De mint roppant zuhatag,

Árad át a Kárpátfalon a nagy-német nagyhatalom. . . Nagy fajának nagy javára,

Kis népeknek nagy bajára. . .”

Milyen szörnyű realitással valósult meg ez a prófétai szó a hitleri időkben. . . És micsoda elvérzés és bukás következett be nemcsak a magyarságra, hanem testvérnépeire, sőt magára a német nemzetre is.

Nemcsak a magyarságnak érdeke az összefogás, hanem a testvérnépeknek, sőt Ausztriának és magának az uj életretámadó német birodalomnak is, — sőt Európának is. . . Enélkül nincsen béke és fejlődés, nemcsak a Duna völgyében és a Kárpátok alján, hanem az egész, jó öreg Európában sem.

Ottó Őfelsége megkoronázása igy lesz egy boldog korszak kapuja nemcsak a magyarság, hanem testvérnépei és az öreg Európa országai számára is.

Ezért készülünk imádságos hittel Ottó Őfelsége budai koronázásának áldott ünnepére.

dem, hová megy, mondja, megyek ide, a szomszédba, Gödöllőre, a királyi kastélyba. En meg mondom, megyek Turjánba, megnézni, hogy a munkások jól felkészültek-e a Király fogadására. Isten segítségével, ugy e megérjük kedves Ruby Er zsébet?

New Zealand.

DöMöS IMRE.

A Krónikát ausztriai tartózkodásom alatt mindenkor örömmel olvastam. December óta azonban — amikor is Canadába érkeztem — nem tudok hozzájutni kedves lapomhoz. Miután az Ausztriában kapott példány számokat — mint emléket »— magammal hoztam, kérem a lapot uj címemre, előfizetője leszek. Éljen Ottó trónörökösünk, szeretett hitvese és minden becsületes magyar!

Canada.

Törzsök Mihály.

MOLNÁR

ÉS A HABSBURG!

Molnár Ferencet, a világhírű nagy magyar írót 74 éves korában egy new yorki kórház betegágyán elragadta a halál. Negyvenkét színdarabot és közel hetven könyvet irt. Színdarabjait a világ minden részében nagy sikerrel játszót ták, noha azok irodalmi érték és színvonal tekintetében is kifogástalanok voltak. Könyvei számos nyelven jelentek meg. Tizenkét éves new yorki tartózkodása alatt is több müvét adták ki angolul, tekintélyes irodalmi sikerrel.

A magyar névnek senkisem szerzett nála több becsületet a müveit emberiség előtt egy olyan korban, amikor politikusainkkal e vonatkozásban vajmi keveset dicsekedhettünk... Az egyetlen magyar iró volt, akinek neve mellett a “világhirü" jelző nem volt túlzás és müvei tiszta költőiséggel, sziporkázó szellemességgel és mindent megértő humanus lélekkel voltak telítve. Az irigy féltehetségek nem szerették és ki akarták tagadni a magyarságból, mert nem a vidéki kaszinók eszmevilágának szellemében irt, hanem a modern nagyvárosi ember szemével és leikével látta az életet és embereket. Nem irt a múlt dicsőségével foglalkozó történelmi regényeket, a Mából, környezetéből vette alakjait, problémáit. A kor súlyos eseményeinél inkább ihlette az örök emberi, az egyes emberek köznapi életének'dilemma-tömege, szenvedélyei, érzései. Póz és modorosság nélküli, közvetlen, reális ember mivotát nem tagadta meg Írásaiban sem. Nem akart másnak látszani mint ami, Budapest gyermeke volt és szemben azokkal, akik az első világháború összeomlása után Budapestet kitagadták az igazi magyarságból, azt vallotta, hogy Budapest a magyar kultúra és szellemiség csúcspontját jelenti, amelyre büsz ke lehet minden magyar, Budapest épp úgy hozzátartozik a magyarsághoz, mint a Hortobágy és Debrecen, csak nyugatibb, a legjobb értelemben.

Molnár Ferenc a Habsburg időkben érezte legjobban magát Magyarországon, azok szabad lég köre felelt meg legjobban egyéniségének és akik később találkoztak vele Bécsben, Nizzában, Velencében és legutóbb New Yorkban, tudják, hogy rokonszenvét a habsburgi idők liberális közszelleme iránt mindvégig megőrizte. Soha nem vett részt politikában, elve az volt, hogy az iró maradjon meg írónak. A Trianon és Kun Béla után Budapestre rátelepedett provincializmus azonban kinézte a magyar irodalomból, holott a “bűnös Budapest” nem volt felelős sem Trianonért, sem Kun Béláért, akit egyébként a merőben polgári érzületü Molnár Ferencnél senkisem utált jobban, noha épp oly kevéssé rajongott az akkori ellenvégletért, a népsanyargató feudalizmusért, a gróf Zselenszky Róbertekért. A kommunizmusról az volt a véleménye, hogy “felfelé kell nivellálni az életviszonyokat, nem pedig lefe-FERENC

MAGYARORSZÁG

lé” és ebből az álláspontjából Kun Béla óta máig sem engedett.

Molnár rosszul érezte magát az elvidékiesedett Budapesten s a' Korvin-koszorut még elfogadta Horthytól, de már mind kevésbbé "lelte honját a hazában” és azóta többnyire külföldön élt.

A baloldal se nagyon szerette Molnárt: hiányolták, hogy nem politizál az Írásaiban, nem keresi a zolai mélységeket, Tolsztoj, Dosztojewpzky és Gorkij világjavitó problémáit, nem szocialista, hanem csak egyszerű kortárs, polgárember, aki nem akar próféta lenni, nem akar állást foglalni kora áramlatai kérdésében, csupán az irómüvészetet kívánja szolgálni és müveivel örömet, gyönyörűséget akar szerezni az élet gondjától-bajától elgyötört embertársainak.

Müvei politika-mentességének egyik előnye volt a magyarság számára, hogy színdarabjai színre kerülhettek és könyveit terjesztették a Kis Entente országaiban is, amelyekben a magyarságot “barbár nemzetnek” és egyebeknek lekicsinylő propaganda harsány cáfolatául szolgáltak.

* * *

Genfben és Párisban. a francia sajtó és színpadok tanulmányozásával eltöltött évek után, karcolatokkal, humoros cikkekkel kezdődött Molnár Ferenc pályája a századvégi Budapesten, majd első darabja a “Doktor Ur” után első nagy színpadi világsikerét 1907- ben az “Ördög” cimü színdarabjával aratta. Ezután leghíresebb müve a “Liliom” következett s aztán évenként egy-egy uj dráma vagy vígjáték, úgyszólván kivétel nélkül maradandó irodalmi értékkel. A “Hattyú” és az “Olympia” ' Habsburg-milieuben játszódott és elárulta Molnár rokonszen vét mindaz iránt, ami a királyi idők jóoldala volt. Az 1916-ban a Nemzeti Színházban játszott “Fehér Felhő” cimü álomjátéka, amely az első világháborús magyar bakák égi találkozását jeleníti meg, talán a “Eiliom”-nál is megragadóbb, költőibb alkotás, ha nem is lett oly hires, mert tisztara a magyar közönség érzésének Íródott.

Utolsó nagy világsikere a “Játék a kastélyban” művészete tetőpontján mutatta az írót, aki regényeiben és novelláiban is örökbecsűt alkotott. A “Gazdátlan csónak története” és a iegeslegszebb magyar ifjúsági regény, a “Pálutcai fiuk” meleg szívvel megirt históriája nem kevésbbé tiszta művészi alkotás, mint legterjedelmesebb regénye, az “Andor”, amelyet sokan túlságosan “pesti”-nek tartottak, de amely a leghívebb és legkiválóbb rajzát adta a körnek, melyből alakjait vette. Molnárnak a 40 év előtt a Pesti Hírlapba irt és páratlanul népszerű “Vasárnapi Krónikái” ä magyar újságírásnak minden időkre legkülömb alkotásai közé számítanak.

A “Liliom” Závodszkyjában, az emberi jó alaptermészetnek, hí-