Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-04-15 / 4. szám
VOLUME IX. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1952 ÁPRILIS. NO. 4. SZÁM. A VERT ANE-KIRÁLY EMLEKE Rövid értesítés az amerikai magyar lapokban, néhány meghívó a vidéki címekre . . . emlékmise lesz IV. Károly elhunyt magyar király lelkiüdvéért szombaton, április 5-én a new yorki Szent István . templomban. Ennyi volt az egész tájékoztatás. Az időjárás sem kedvezett, mert az áprilisi zivatar szokatlan méreggel zuhanyozta a várost és elvette az embernek a kedvét attól, hogy kimenjen meleg, száraz otthonából. Mégis mi történt?_ Hasonló időjáráskor a vasárnapi kötelező misén sem lehet annyi hívőt látni, mint amennyi a templom padsorait • megtöltötte ez alkalommal. A gyászmise mindig borongós hangulatú. A szentmise-áldozatot bemutató pap hangja olyan, mint a sirám. Az áldozópap és asszisztenseinek fekete palástja csak fokozza a komorságot. Túl a fekete ünnepiségen a templom valamennyi keresztjét, szobrát, feszületét lila takaró fedi. Mégis szint, tavaszi szint láttunk az oltár előtt, püspöki bíbort, Stephen J. Donahue püspök ornátusát, aki Francis J. Spellman new yorki bíboros érsek képviseletében vett részt az évforduló-gyászmisén. A főoltártól jobbra Zita özvegy királyné fia, Rezső és leánya, Sarolta között imádkozott; Fátyolát visszahúzta, igy a közönség csaknem egy teljes órán át figyelhette a királyné arcát. Bánatos, kedves arc. Mentes minden indulattól. Élmény volt valamennyiünk számára, hogy a királyné is résztvesz a misén (tudtommal ez az első nyilvános szereplése Amerikában) és annak dacára, hogy még ma is érzi és szenvedi hites urának* elvesztését, fájdalma dacára is tudott kedves mosolyt parancsolni arcára, amikor bejövét és kimenet a főhajón haladva, a sok szempárral szembenézett. ^ *Tr -T* -T* Magyar anyák, panaszos magyar anyák! Tudom, sokan vagytok otthon az óhazában és elszakított területeken, Európa sok országában, azt mondhatjuk, hogy a világ minden részén. Talán férjeteket elszólitotta az Ur, vagy elrabolta tőletek a vörös kényur. Nagy gond zudult vállaltokra, az apátlanul maradt árvák nevelése. Gondoljatok Zita királyné tragédiájára, aki már özvegy volt, mielőtt 30-ik életévét betöltötte volna. És nyolc apátián gyermeket kellett neki felnevelni, taníttatni . . . száműzetésben . . . jövedelem nélkül. És találunk-e megfelelő szavakat, hogy a sikeres gyermeknevelésért megdicsérjük őt, vagy köszönetét mondjunk neki? Legidősebb fiát, Ottót olyan magyar-szellemű nevelésben részesítette, h- azt kevés külföldi magyar szülő tehette. Nem beszélek magunkró' ikai magyar szülőkről, akiknek gyermekei . . . jobb, ha nem f Néha egy-egy elkeseredett kuruc-magyar é\zoij teoup .iőtti Habsburg-bünökről kesereg. Vájjon nem-e nagyobb a6|3 pjr.nünk, a tegnapi és mai magyar nemzedéké, hogy koronás királyunk özvegyét és nyolc árváját magukra hagytuk? Hogy amikor Spanyolország, Portugália, Franciaország, Belgium, Anglia, az Egyesült Államok befogadta őket, addig a második világháború előtti magyar állam vezetői leírták őket a magyar történelem lapjairól? Bizony, bizony nagy volt a bűn. És ha most földönfutó lett a magyar nép szine-java, ne panaszkodjunk érte, mert rászolgáltunk. Nincs király, nincs korona, nincs haza. Magyarország csak akkor lesz, amikor ez a három egyesül. Dolgozzunk tehát és hozzunk további ■ áldozatokat azért, hogy a Dunamedence virágzó, történelmi egysége feltámadhasson. Példának pedig vegyük Zita királyné életét, aki megmutatta a világnak, hogy az anyai szeretet minden akadályt legyőz. Harminc esztendővel ezelőtt egy bár lélekben ifjú, de a számkivetettség és az üldözöttség súlya alatt időnek előtt testileg megrokkant férfiú adta vissza nemes lelkét Teremtőjének a távoli Madeira szigetén. Ez a férfiú IV. Károly a magyar Szent Korona utolsó viselője volt. A mai igotorikus gyorsasággal dübörgő világ életében harminc esztendő hosszú időszak. Hisz azóta annyi katasztrófa, megpróbáltatás, véres háború és zsarnoki elnyomatás gázolt végig a ma szenvedő embe-TARCZ SÁNDOR. riségen, hogy szinte régmúlt időnek tűnik fel szemeink előtt az az 1922-es esztendő, amikor a szentéletű nemes király tragédiája végső pontjához érkezett el. De meg kell emlékeznünk róla, mert IV. Károly élete és hősiesen tragikus halála annyi aktuális tanulságot nyújt a részben zsarnoki elnyomatás alatt szenvedő, részben számkivetésben szétszóródott magyarságnak, amelyek megszivlelése a magyar jövendő szempontjából bir komoly jelentőséggel. Királyok, államférfiak nagysá-
