Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1952-11-15 / 11. szám

1952 november.

9-IK OLDAC

vőképesség hiányát s e két fogalom élesen elhatárolandó egymástól.

Amíg azonban a cikkíró jogi fejtegetéseit csak nagyobb botlásoknak. bukdácsolásoknak kell eddig minősítenem, cikkének további részében találunk olyan jogi okfejtést is, amelyek már kiáltanak.

'Kiáltó jogi tévedés az, amidőn a cikkíró kifogás tárgyává teszi, hogy a demokratikus parlament "elfelejtette, legalább a szemérem látszatának megóvása céljából hatályon kívül helyezni az 1913. óvi XXXIV. t. c. 3-ik paragrafusát akkor, amidőn az 1946. I. t. c.-t (köztársasági államforma) megszavazta.” Ennyit mond a cikkíró; sem többet, sem kevesebbet, de jogász legyen a talpán, aki megállapítja, hogy miért dobta be cikkébe e törvényt s mit kíván ezzel mondani. Miután a cikkíró találós kérdéseket ad fel, tapogatódzni vagyok kénytelen.

"Lex posterior derogat priori” . jogelve alapján a későbbi törvény hatályon kívül helyezi a korábbit, ha azok egymással ellenkeznek.

Az 1913. évi XXXIV. t. c. 3-ik 5-a a királyság intézménye elleni szervezkedés és lázitás tényálladéki elemeit határozza meg s akkor tehát, midőn a demokrácia tör vényhozása megállapítja, hogy Magyarország államformája köztársaság, nincs semmi szükség arra, hogy a királyság intézményére vonatkozó s ezen államformával kapcsolatos törvények külön törvénnyel hatályon kívül helyeztessenek, mert a köztársasági törvény ipso facto hatályon kívül helyezte a korábbi összes törvényeket.

De ettől függetlenül lehet-e szer vezkedni a királyság intézménye ellen, mikor de jure és de facto nincs királyság. Bizarr jogászi ötlet s a cikkíró csak ott követett el hibát, hogy a felsőházi tag nem fordult jogi tanácsért az ügyvédhez, aki nyilván jogi tanácsot adott volna neki fejtegetése képtelenségéről.

De még tovább menve! Ha a cikkíró azt tételezi fel, hogy a demokratikus parlamentnek nem volt joga meghozni az 1946 I. t. c.-t, mert a királyság intézménye elleni szervezkedést az 1913. évi XXXIV. t. c. 3-ik §-a büntetendő cselekménynek minősíti, arra csak azt felelhetem, hogy a törvényhozás a nemzet legfőbb szerve, amely mindent megtehet s cselekményeinek csak az erkölcs szabhat gátat.

Ezúttal is hangsúlyozom, hogy én a magyar törvénytár 1944 március 19-óta hozott minden törvényét máglyára raknám, mert ezen idő óta a törvényhozás szabad cselekvésében korlátozva volt s különösen hozzá járultak ahhoz, hogy az 1913. évi XXXIV. t. c. 3-ik 8-a alapján a köztársasági törvényt megszavazó valamennyi képviselő ellen bűnvádi eljárás indíttassák, azonban ennek ellenáll a jog és a törvény.

*{• »f»

Végül "nézzünk szembe azzal az állítással, hogy a kormányzó passzív magatartásával gyakorolja-e államfői jogait és teljesiti-e államfői kötelességeit, helyesebben nemtev^se folytán az államfői

"KRÓNIKA”

#

méltóságról lemondottnak tekintendő-e vagy sem?

Mindenekelőtt előrebocsájtom, hhogy Horthy Miklósban a magyar államfőt s 1920-tól nemzetem első polgárát látom, akivel szemben nemcsak a múltban, hanem a jelenben is azzal a tisztelettel viseltetem, amely a magyar államfőnek és az ország első polgárának kijár. És ha az államfő emigrációs magatartását jogi szempontból bírálni vagyok kénytelen, ezt hazám, nemzetem és fajtám szolgálatában teszem anélkül, hogy az államfővel szembeni tiszteletem csökkenne.

Az államfő és a nemzet között kétoldalú szerződés jött létre, amelyben az államfő jogokat nyert a nemzettől, de egyben kötelezettséget is vállalt a nemzettel szemben.

Nem helytálló a cikkírónak azon allegatája, hogy "senki sem tudhatja, hogy passzivitásának külső látszata mellett a kormányzó mit tett a nemzet jövőjének minél kedvezőbbé alakítása javára", mert az államfő külsőleg is kifejezésre juttatni köteles, hogy az államfői hatalmat ténylegesen gyakorolja. Az államfő ténykedéseinek külső megnyilvánuási formái vannak s bár ezek a megnyilvánulások az emigrációban felettébb korlátozottak, az államfő bizonyos irányú működéséről a nemzetnek tudomást kell szerezni, de különösen tudomást kell szerezni arról, hogy jogait gyakorolja és kötelességeit teljesiti-e.

Nem bir kellő ténybeli alappal az a feltevés, hogy a kormányzó “titokban” gyakorolja államfői jogait, mert hétéves száműzetése alatt — a nürnbergi bíróság előtt tett vallomásától eltekintve —semmiféle külső jelét nem adta annak, hogy államfői jogait és kötelezettségeit gyakorolja, illetve teljesíti.

Ha a kormányzó a nemzettel szemben vállalt kötelezettségének az emigrációban is megfelelni kívánt volna, úgy kötelessége lenne nyíltan a nemzet élére állani s ténykedéseivel legalább a széjjelszakadozott s már-már atomjaira bomló magyarságot egységbe tömöríteni. Ténykedései nemcsak az emigrációra hatottak volna csillapítótag és serkentőleg, de megnyugtatólag hatottak volna az otthoni magyarság számára is, mert aktivitásával a nemzet tudomására adta volna, hogy a magyar államfő a száműzetésben él.

A kormányzó ténykedésének semmiféle jelét nem mutatja s amíg száműzetésének kezdeti szakában passzivitásával a nemzetet csak bizonytalanságban hagyta, addig ma mélységes hallgatásával ezt a bizonytalanságot eloszlatta s nyiltan kifejezésre juttatja, hogy nem tekinti magát államfőnek.

Amikor a cikkíró "ennek az állításnak szemébe néz”, érvei nem kevésbbé helyt nem állók, mint amidőn megkockáztatta azt az állítást, hogy a Bíboros különvéleményének ismeretében a germánnyilas parlament más állásfoglalásra juthatott volna.

És most nézzük a kérdésnek jogi vonatkozásait. E téren a cikkíró éppenugy mellé beszél, mint egyéb jogi fejtegetéseinél.

AMERIKAI VÁLASZTÁSOK.

Minden amerikai választás a szabadságnak és polgári jogegyenlőségnek ünnepe, noha Amerika hétköznap is a szabadság és polgári jogegyenlőség klasszikus országa. Különösen mostanában érezzük szerencsének, a Gondviselés kegyelmének a szabad és titkos választás jogát, amikor származásunk országában, Magyarországon és az Elba folyó és Csendes Óceán közötti hatalmas területen, együttvéve 800 millió ember van elzárva attól, hogy véleményét nyilvánítsa az ország ügyei vezetéséről s kiválassza a maga vezetőit.

Az egylistás áíválasztásu “népi demokrácia” és a szabad világ demokráciája között mérhetetlen a távolság és mi, akiket közelről érint az Amerika és Magyarország közti különbség, kell tudjuk legjobban megbecsülni Amerikát, amely osztályra, pártra, fajra, nemzetiségre és hitfelekezetre való tekintet nélkül ad jogot minden polgárának.

Ez a rendszer nem valami messiási csodaszer, amely mindenkinek egyszeriben biztosítja a sültgalambot, de aránylag leginkább tartja tiszteletben minden ember Istentől kapott jogait és emberi méltóságát. Ez a rendszer sem abszolút csalhatatlan, felelőtlen demagógok visszaélhetnek vele a kevésbbé intelligens, kevésbbé tisztánlátó tömegek félrevezetésére, tévedések is lehetnek, de a legközelebbi választáson minden jóvátehető. Ez a rendszer még leginkább veheti elejét bármiféle zsarnokságnak, legyen az akár osztályuralmi, mint Sztáliné, akár urnépi fajdiktatura, mint volt Hitleré. Akik tudjuk, menynyire korlátolt és nyilvános volt a választójog egyes európai országokban az első világháború előtt, akik emlékszünk a fascista és náci idők rendőrálfami, szájbefogó, terror-rendszerére és ma a Szovjetblokk országaiban ugyanazt látjuk vörösben, amikor beléptünk a fülkébe, szemünkkel megsimogattuk az amerikai szavazó-masinát és halk sóhajt küldtünk arrafelé, amerre Magyarországot gondoljuk. . .

* * *

Ha a rabországok megújulásának útja egyszer nyitva fog állni az ilyen és csakis ilyen demokráciát kell megvalósitaniok a felszabadulás utáni vezetőiknek. Jó volna, ha akiket idevetett balsorsuk, a mostani választások élményét megőriznék szivükben.

Minden szerződés kifejezetten, vagy hallgatólagosan szűnik meg. Kifejezetten megszűnik a szerződés a szerződő félnek formális nyilatkozatával s hallgatólagosan megszűnik a szerződés a szerződő félnek konkludens tényével. Ilyen konkludens tény. ha a szerződő fél szerződésben biztosított jogával nem él, azokat nem gyakorolja, vagy a szerződésben foglalt kötelezettségeit nem teljesiti. Aki valamely jogot nem gyakorol, valamely kötelezettséget nem teljesít, máris kifejezésre juttatta, hogy szerződésben biztosított jogával, élni nem kíván kivéve, ha jogának gyakorlásában, kötelezettségeinek teljesítésében vis major akadályozza.

A hallgatás a jogban nemtevés, nem cselekvés s nyilatkozattétel akkor, ha a szerződő fél jogokat gyakorolni, származtatni jogosult, de jogainak nem gyakorlása által ezekről hallgatólag lemond, vagy ha úgy tetszik — jogaitól eláll. A hallgatás a jogban nyilatkozattétel, ha a szerződő fél kötelezettséget vállalt, melyekét nem teljesít

s ezáltal kifejezésre juttatja, hogy a szerződéstől eláll.

A szerződéstől nem kifejezett jognyilatkozattal, hanem konkludens tényekkel is el lehet állani s ilyen konkludens tény: a hallgatás.

Ez olyan jogszabály, amelyet még a cikkíró sem képes megváltoztatni s "egyezzünk meg abban", hogy "Si tacuisses. . .”

A cikkíró “jogi fejtegetéseinek egy pontban igazat kell adnom és pedig abban, hogy a gép valóban tévedett, amikor a vádirat kiadására a népbiróságot és nem a népügyészséget jelölte meg. De a cikkíró magas jogi felkészültségére mi sem jellemzőbb, minthogy ezen nyilvánvaló géphibát nyomban felfedezte.

Mi — akik rendíthetetlenül állunk az ezeréves alkotmány és a jog alapján — hittel hisszük, hogy' az ezeréves alkotmányt még egyszer nem fogják úgy megtaposni, ahogyan 1920-ban, 1944-ben és 1946-ban megtaposták és ahogy, mint láthatjuk, egyesek még ma is megtapossák.. . .

Emigráns egységet!

Irta: BORSI TIVADAR (Toronto)

A KRÓNIKA júniusi számában “Horthy Miklós és a jogfolytonosság kérdése” címen megjelent cikkemhez fűződő értékes hozzászólások élénken bizonyítják, hogy az emigráns magyarság egységének a szempontjából mennyire fontos ennek a kérdésnek a tiszta igazság megállapítására törekvő, objektív megvitatása.

Vannak persze olyan bölcsek is, akik ennek a kardinális kérdésnek az elaltatásával gondolják a magyar egységet szolgálni. Egy, emigrációnk különben tiszteletreméltó és hasznos munkát végző alakja, kinek véleményét a kérdéssel kapcsolatban szintén kikértem, a következőket irta válaszában: “Jogfolytonossági teóriák hangoztatásával nem visszük a dolgot előbbre; mert jogi * érvekkel (?) mindenki be tudja bizonyítani a saját jogfolytonosságát.” Ez az álláspont kb. egyértelmű azzal a mindenre jó okoskodással, hogy "ne feszegessük kinek van igaza, mert hisz a maga szempontjából mindenkinek igaza van," csalónak, tolvajnak, házasságtörőnek egya-