Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-11-15 / 11. szám
8-IK OLDAL •KRÓNIK A” 1951 november A lét vagy nemlét kérdéséről van szó! HOZZÁSZÓLÁS FONTOS PROBLÉMÁINKHOZ Irta: JUDEX. nak be az egykori jól öltözött nép helyén, a koldusruhában és cipőben, illetve cipőtlenségben és ruhátlanságban szenvedő budapestiekről. A NYOMORÚSÁGOT NEM TŰRHETI SOKÁ A NÉP. A jutalmak, kitüntetések nem mozdítják elő a termelést. Hiába az erőszak is, — már nincsen foganatja. A földalatti mozgalom nemcsak Csehországban és Lengyelországban van meg! Az előbbit a csehek igyekeznek világgá kürtölni és úgy feltüntetni, minthogyha ők lennének az uj szláv világuralomnak, a bolsevizmusnak legnagyobb ellenségei és szenvedő hősei. Az árva magyarság, mint mindég, úgy most is csöndben, iszonyatos kinok között szenved a bolseviki keresztfán. De ha majd megjön egy kis külföldi nyomás a vörösök túlereje ellen, mi hisszük és tudjuk, hogy a magyarság lesz az első, amely Igen tisztelt Szerkesztőség! Mellékelten küldöm kép archivjuk számára a Magyar Szent Korona megmentőjének, Pajtás Ernő m. kir. koronaőr-ezredesnek halottaságyáról, ill. ravataláról készített képeket. A felvételeket Grabenstätt, bajor faluban készítettem. ahol segítség nélkül súlyos szivasztmában, elhagyatva halt meg 1950 december 5-én éjfélkor. Chicago. 1951. Oláh Ferenc. 3: * * Pajtás Ernő m. kir. koronaőrezredes életének utolsó szakaszában még felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett a mag>ar nemzetnek. Ö volt az, aki 1945 márciusában mint a koronaőrség parancs noka kimentette az oroszok elől a Szent Koronát Veszprémen, majd Kőszegen keresztül az ausztriai Mattsee-ig, ahol egy benzilerázza magáról a szolgaságot és megindul a feltámadás utján. Adja Isten, hogy mielőbb úgy legyen! LEVELEKBŐL Tisztelt Szerkesztőség! Egy pár sorban megszeretnénk köszönni az eddig küldött ‘‘Krónikát." A 'Krónika" itt kézről-kézre jár, nagy szeretettel olvassuk, mivel a nagy elhagyatottságunkban az egyedüli, ami bennünk még a hitet és reményt tartja egy szebb és boldogabb jövőben. Mi magyarországi svábok vagyunk, de szivünk mélyén magyarok és bizva-bizunk, hogy Őfelsége Ottó királyunkkal együtt mi is haza térhetünk a felszabadított és boldog Magyarországra. Merazhofen, Germany. Schweipert János. Címváltozásokat kérjük a régi cím felemlitésével azonnal bejelenteni. nes hordóban a tó partján levő meredek sziklafal tetején ásta el. Miután a megszálló amerikai katonai hatóságok kezére csak a Szent Korona ládája került, melyben azt kiszállították, Pajtás ezredes megjelent a katonai parancsnokságon és jelentette a Szent Korona hollétét, melyet azután ki is ástak és amerikai őrizetbe vettek. Pajtás ezredes emléke, katonai, lelki és főleg magyar kiválósága előtt hálatelten tisztelgünk,. Pajtás ezredes megtette kötelességét nemzetével szemben és a menybéli kihallgatáson bátran odaállhatott a Szent Korona korábbi viselői elé s jelenthette, hogy a reá bízott értéket megmentette a jövendő magyar királyság részére. Pajtás Ernő, nyugodj békében! New York. B. E. II. Ismételjük a közjog tárgya az, ami de lege lata (a meghozott törvények szempontjából) érvényes jog. A politika tárgya ellenben az, hogy mit kellene de lege ferenda (a meghozandó törvények szempontjából) tennünk az ország'legfőbb üdvére. Sorakoztassuk fel érveinket. Először: azért egyedüli mentsvárunk a legitim királyság, mert végre nemcsak ködös fejjel, hanem egész éber állapotban kell meglátnunk azt, hogy nemzetiségi állam lettünk. Ennek az államnak a keretén belül szükséges lesz ugyan autonómiákat és nemzetiségi jogokat elismernünk, de területekről végleg lemondani nincsen jogunk. Azért, mert éppen a mi generációnk az, amelynek rosszul megy sora, ez nem jogosít fel minket reményfeladásra, mely szerint bele kell nyugodnunk abba, hogy sorsunk örökké ilyen rossz lesz, vagyis éppen a mi generációnknak legyen annyi joga, amely ezer éven át soha egyetlen generációt meg nem illetett, hogy t. i. területi birtokállományunkat örökre leszakítsuk magunkról. ATTÓL, HOGY ÖRÖKRE TRIANONI CSONK MARADJUNK, EGYEDÜL A MONARCHIA MENTHET MEG MINKET, mert a nagy Monarchiát az eddigi jelek szerint érdekük lesz a nyugati államoknak helyreállítani, de sohasem lesz érdekük visszaállítani egy magábanálló régi nagy Magyarországot, mert ennek ereje sem a nyugati sem a keleti törekvésekkel szemben nem elegendően nagy. Egy dunai konföderáció nem kohéziót, hanem csupán adhéziót teremtene, mely hasonlatos lenne egy eltört pálcához, amelyet egygvé ragaszthatunk ugyan, amely azonban a védekezés legelső ütésére darabokra hullana széjjel. A különböző nemzetiségek csak akkor lesznek egységes szellemmel, egységes szépségideállal, egy séges társadalmi szokásokkal, világnézettel s lojális felfogással átitatva, ha a katonaságnál ezredeken belül és nem akkor, ha külön kel belül és nem akkor, ha külön külön ezredenkint tömörülnek. Ez igen egyszerű, szinte fizikai tételre leegyszerűsített álláspont, amelynek megértése különösebb fejtörésbe nem is kerül. Érdekes, hogy akadnak emberek, akik a Habsburg dinasztia uralmát azért nem tartják kívánatosnak, mert miatta áljami szuverénitásunk egy részéről (pl. a magyar vezényszóról) le kellett volt mondanunk. Ezt az aránylag csekély áldozatot nem tartptták elviselhotőnek, ellenben a legfőbb szuverenitásnak a területi szuverénitásnak az elvesztését elfogadhatónak tartják. A "sokat” vagyis birtokállományunk kétharmadának elvesztését, ezt megengedik, ezt szabad, cfe a "keveset": azt már nem adják föl. Eltekintve azonban attól, hogy a közös hadsereg, úgy amint volt, már úgysem állhatna fenn, mégis a logika teljes fejtetőre állítsa a fenti gondolkozás. Az illetők elfelejtik. hogy pl. az első világháborúban az említett kisebb lemondásnak köszönhetjük azt. hogy délszláv bosnyákok és délszláv horvátok együtt harcoltak a magyarokkal és az osztrákokkal a Monarchia érdekeiért. Egyedül Magyarország érdekeiért bizony soha nem harcoltak volna, a Monarchia érdekeiért azonban már igen. Csakhogy a Monarchia érdekeiben már eo ipso benne foglaltatott a magyar érdek is. Nehéz ezt talán megérteni? Nem nehéz, csak reálpolitika és nem szólampolitika kell hozzá. si» »i» i» Trianon alatt nem vezényeltek ugyan németül, de vezényelték ugyanazon katonákat csehül, románul és szerbül és csupán csak egy kis maroknyi csapatot magyarul. Hát már most miért volt jobb a cseh, a román és a szerb vezényszó a németnél, mikor ez utóbbi biztosította nekünk azt. hogy Iglón "Kir. Járásbiróság", Nagyszebenben pedig ‘‘Kir. Törvényszék” cimü feliratokat olvastunk. És ez biztosította nekünk az ezer éves határokat Alsóvereckétől Orsováig. Az nem volt kielégítő, hogy Dunapentelén, Kiskunhalason és Soltvadkerten örültek a magyar vezényszónak, de Kassán, Kolozsvárt és Szabadkán már a cseh, a román és szerb vezényszót kellett eltűrnünk. És szívesen harcoltak a magyarországi nemzetiségek a Monarchiáért, amiáltal akaratlanul is Magyarországért harcoltak. Akaratlanul, mert hiszen nem minden nemzetiség szerette a magyart és itt kívánok rámutatni az egyes nemzetiségek lelkére. A trianoni, a csonkamagyarországi magyart, vagyis az önálló magyart a nemzetiségek nagyrésze nem kedvelte. Ha ugyanis a magyar úgy érzi, hogy nincsen felette hatalom, hogy független ( látszat függetlenséget igazinak vélvén), — akkor sok magyart kap el a legszörnyübb magyar hibák egyike: a nyegleség. Rövid és sértő, kurtán-furcsán odavetett szavak, lealázó ténykedés, üres és tartalomnélküli kijelentések, elkeseredés kiváltása anélkül, hogy a megsértettnek a legkisebb reménye is lenne ebből a lealázottságból felülemelkedni: ez a nyegleség. Ellenben mondjuk ki őszintén és magyarán, hogy a Habsburgok által “elnyomott” (?) magyarért rajongott a nemzetiségek többsége. A világ egyik legtökéletesebb férfitipusának, a magyarnak, az alkonyuló nap sugaraiban szinte glóriától övezetien való dicsőséges bukása, a legszebb és legszentebb férfierényeknek, a rettenthetetlen bátorságnak, az adott szó szentségének, a megbocsátani és más népeket is megérteni tudó és egyedül előforduló nobilitásnak ez a foka, az elesettek lovagias védőjének, annak a PAJTÁS EZREDES EMLÉKE