Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-04-15 / 4. szám
6-IK OLDAL “KRÓN I K A” 1951 április. A TELEKI TRAGÉDIA TANULSÁGAI izzásig kellett felfokozni. Ez meg is történt. A magyar kissebbség tömeges bebörtönözése majd egy szál ruhában a határon való áttétele, azt hiszem oly drámai történései a magyarság Kálvária utjának, amelyek mindenki előtt gyászosan ismeretesek. Magyarország kommunista diktátora Rákosi Mátyás és Gottwald Prága moszkvai helytartója elégedetten dörzsölték kezüket akkor, amikor egymással leültek tárgyalni, hogyan lehetne a két ország közti súlyos ellentéteket kiküszöbölni és tanácskozásaik ered ményeképen a csehszlovákiai em. bertelenségekre vonatkozóan azt a kommünikét adták ki, miszerint ők a moszkvai helytartók "tehetetlenek a sovinizmus ezen egészségtelen kilengéseivel szemben". A Szovjet-színjátéknak talán ez volt legpikánsabb jelenete. Ugyan akkor a marxista testvérpárt vezetője a cseh szociáldemokrata Lauschmann, aki mindennel volt vádolható csak sovinizmussal nem, javaslatot tett egy békés meg oldás "lehetőségére, de a hatalmas moszkovita testvértől," a kommunista párttól akkorát kapott fejére, hogy nyomban ijedten elhallgatott. De mindez csak addig volt jó amig egy - váratlan fordulat meg nem döntötte a moszkvai elgondolást. A dunavölgyi országok kommunista vezetőinek egyik része, amely nem Moszkva közvetlen védőszárnyai alatt nevelkedett és igy a szolgalelküség legaljasabb stádiumába nem jutott el, gondolkodni kezdett. Rájött arra, hogy 'bizony rosszul áll a kommunizmus ügye a Dunavölgyében, a nép gyűlöli és utálja a rendszert és csak azt várja, mikor rázhatja le magáról a reárakott igát. A végső igazságig persze ezek a jó urak sem jutottak el, t. i. ahhoz, hogy Európa összes országai között a Dunavölgy népei a legalkalmatlanabb alanyai a kommunista ideológia befogadásának, hisz nemzeti érzésük igen erősen fejlődött ki. Egy rész-igazságig azonban eljutottak: a legrosszabb propaganda az, ha az elnyomott előtt állandóan dicsőítik az elnyomót, ha minden percben emlékeztetik a rabszolgát megalázó helyzetére, ha rákényszerítik arra, hogy dicsőítse rabszolgatartóját és megcsókolja a korbács-tartó kezét. Tehát úgy gondolták, előnyösebb volna legalább kifelé kevesebbet említeni Moszkvát és Szovjet- Oroszországot és ügyes propagandával elhitetni a dunavölgyi népekkel azt, hogy ezen a térségen egy uj önálló színezetű kommunizmus van kifejlődőben, amely hivatva lesz középeurópa békéjét meghozni. A magyar Rajk, a román Patrascanu a szlovák Clementis a bolgár Kostov voltak ezen irány képviselői és legelsősorban a hiúságában sértett Tito. Bántotta az. hogy ő, aki részben saját erejéből lett országának véres diktátora, csak ugyanoly elbírálásban részesül Moszkvában mint a többi pártiskolában kiképzett és az orosz szuronyok hegyén országaik nyakára ültetett diktátorok, Rákosik, Paukerek, stb. Az lebegett előtte, hogy ő egy vörös Dunavölgy kommunsta vöröscsászára lehetne, aki nem alárendeltségi, de mellérendeltségi viszonyban állana a másik nagy pártnerrel, a moszkvai vörös császárral szemben. Ez egyik főoka a Tito és Moszkva közötti szakításnak. Ez a körülmény késztette arra Moszkvát, hogy középeurópai politikájának irányán radikális változtatást eszközöljön. Ez pedig a legkérlelhetetlenebb szovjetizálás, az elnyomatásnak oly szörnyűsége, amelyhez hasonlóra még nem volt példa az emberiség történelmében. Moszkva minden eddigi kísérletet félretéve nyíltan álarc nélkül hirdeti, hogy a Dunavölgye csakis egy radikális eloroszositás utján válhatik biztos bázisává a világkommunizmus gondolatának és azt tüzzel-vassal végre is hajtja. * * * Mindebből egy tanulságot kell, hogy levonjunk, Középeurópa jövő fejlődése csak akkor látszik biztosítottnak, ha minden külső befolyás nélkül az ott érdekelt népek maguk döntik el jövendő sorsuknak kialakítását. Az Amerikai Egyesült Államok az egyetlen nagyhatalom, amely valóban önzetlenül lehet segítségére Európa népeinek, hisz távol áll minden beavatkozási szándék az Óceánon túli kontinensen. Minden európai nagyhatalom azonban önkéntelenül abba a hibába esne, hogy a maga érdekeit is nézné, ha Középeurópa ujjárendezését rábíznák. Épen ezért fairt nagy jelentőség, gél a sokak által félreértett és mások által tudatosan félremagyarázott philadelphiai határozat, amely anélkül, hogy a ma még korainak látszó részletkérdésekre vonatkozólag állást foglalna, a dunavölgyi népek federációs elvi hajlamát szögezte le. Most már a Dunavölgy népeinek bölcsességén múlik, amelyet úgy érzem, a jelen keserves szenvedései kimélyitettek, miként fognak hozzá ehhez a kérdéshez. Vájjon eszükben lesz e Deák Ferencnek bölcs mondása, hogy a roszszul gombolt mellényt nem kell egy ujjal felcserélni, hanem csak helyesen begombolni, avagy a múlt század nagy cseh történészének Palackynak mondása, hogy "ha a dunavölgyi monarchia nem létezne, úgy azt fel kellene találni.” Mi, magyarok a legtisztább jószándékkal fordulunk minden oly megoldás felé, mely e sokat szenvedett terület jövőjét a népek bol. dogulása érdekében rendezni képes. Mi a legitim királyság eszméjének képviselői egyúttal azt is tudjuk, hogy a nemzetek feletti, monarchikus megoldásban rejlik a dunavölgyi népek egyetértő, békés, vi ágzó jövőjének kulcsa. Középeurópa népei nyúljatok ez után a kulcs után, mely kinyitja előttetek az Uj Élet kapuját! LAPUNK New Yorkban a yorkvillei újságárusoknál, az East 79-ik és 86-ik uccákban és környékükön lévő ujságstandeken, valamint az East 86-ik utcai Kerekes-£éle könyvkereskedésben kapható. Április harmadikán volt tiz éve, hogy gróf Teleki Pál öngyilkos lett. A világ kevéssé méltányolta mártiriumát, mégcsak elsőrendű napi szenzáció sem volt, miért menekült a halálba a kétharmadával megcsonkitott Magyarországnak jóvátételt nem Hitler győ zelmétől váró miniszterelnöke. A nagy világlapok éppen hogy regisztrálták öngyilkossága hírét és közvetlen hírforrások hiányában hozzátették, hogy nyilván Hitler brutális nyomása elől menekült a halálba, de nem kutatták a mélyebben fekvő magyar okokat. S mire eljött az 1946-os párisi békekonferencia, amelyen mint nagy erkölcsi aktívumot kellett volna feljátszani Teleki jelképes, önfeláldozó tragédiáját, a világ már szinte teljesen elfeledte azt. Az öngyilkosság utáni magyarországi fejlemények, amelyek ellentétben álltak Teleki szándékaival és módszereivel, siettették Teleki emlékének elfelejtődését, de meg Rákosi Mátyásnak a békekonferencia kapcsán csupán egy gondja volt: csak a moszkvai parancsot akarta híven teljesíteni, nem követelni semmit, mégcsak a csallóközi népszavazást sem. A békekonferencián senkisem domborította ki Teleki öngyilkossága jelentőségét, mint magyar alibit s a románok zavartalanul csinálhattak maguknak a területi kérdésben tőkét abból, hogy "Magyarország tartott ki legtovább Hitler oldalán". A világ és a történelem előtt egyedül Churchill emlékiratai állítanak emlékjelet Telekinek és méltatják elismeréssel áldozatát. A negyven sorban,, amelyet Teleki öngyilkosságának szentel, Chur chili a drámai elhatározás egyik főindokául emliti, hogy Teleki nem bízott Hitler végső győzelmében és azt akarta, hogy Magyarország' maradjon kívül Hitler háborúján. Azonban, irja a valóban tájékozott Churchill, Werth Henrik vezérkari főnök Teleki háta mögött titkon megnyitotta az országot a németek Jugoszlávia elleni átvonulása számára és ezzel keresztül húzta Teleki kényes diplomáciai számításait, terveit. Nem csak Churchill, de hasonlóan elfogulatlan magyarok is ebben látják Teleki öngyilkosságának egyik fő-inditóokát. Werth fegyelmetlensége elkeserítette Telekit, megingatta hitét, hogy kormányelnöki szerepét történelmi lelkiismeretességgel tölthetné be. Látta, hogy a fegyelmetlenség a legkritikusabb pillanatban kiragadta kezéből a nemzeti elhatározás, az események gyeplőjét és kétségbeesett az anarchia felett, amely a hadsereg vezető helyéről mutat végzetes rossz példát és elharapódzva örvénybe fogja rántani az országot. . . Öngyilkos lett, mert elvesztette hitét olyan ország megmentése lehetőségében, ahol nincs rend, nincs "koordináció”, együttmüködés1 a katona illetéktelenül politizál és az államférfi hatáskörébe kontárkod.' • va, a saját gőzfeje szerinti befejezett tények elé állítja a felelős'miniszterelnököt. Talán a saját gyen geségének tulajdonította, hogy-ez megtörténhetett s élete-áldozatával akart vezekelni érte. Talán nemzetének akart figyelmeztető tanulságot adni öngyilkosságával, hogy térjen vissza a rend. és fegyelem útjára, külömben erkölcsi és fizikai helyzetét, balsorsát maga teszi súlyosabbá, még végzetesebbé. Az első évtizedes gyász-évfordulón már némi történelmi távlatból nézhetjük az akkori helyzetet. Tudjuk, hogy Teleki azon idők ama kevésszámú magyar politikusainak egyike volt, akik széleskörű külpolitikai látóerővel rendelkeztek; magas műveltségű, nagy tájékozottságu államférfiu volt, amit már magában az a tény is bizonyít, hogy a várható kedvezőtlen német visszahatás dacára, előmozdította dr. Lajos Iván profeszszor ama nevezetes, hires könyve megjelenését és országos, mint nemzetközi elterjedését, amely — szintén egy elhanyagolt magyar alibi! — meggyőzően figyelmeztetett, hogy a végső győzelem nem lehet a németeké. Teleki nyilván úgy látta, hogy Magyarország, esetleg időleges nagy szén védések árán, de csak kerülő utakon biztosíthat tartós békereviziós eredményeket magának. Le akarta küzdeni a revíziós látszatalkalom csábításának tantaluszi kínjait, hogy aztán a békeasztalnál prezentálhassa Magyarország martir-semlegességét és elszakított magyar területekre válthassa be a szenvedéseket, Mint nemes keresztény jellemű államférfiról azt is fel kell tételeznünk róla, hogy a náci pogányság, bugrisság és bestializmus elleni ellenszenve is ösztönözte ily irányban. De szándékait nem valósíthatta meg. mert az országban nem uralkodott az a fegyelem,, amely egy ily kerülőutas taktika számára elengedhetetlen lett volna. A nácitotalitarizmus, a berlini "keleti osztály" jól olajozott propagandagépezete nagy sikerrel dolgozott: sokakban elhomályosította az alkotmányos érzületet, a nemzet többségi akaratából helyén lévő kormányelnök politikája iránti loyalitás és bizalom kötelességét és inkább bíztak a csak a német imperializmus urnépi érdekét néző és a magyarságot ez érdekek segédeszközének, segédnépének tekintő Hitlerben, mint Teleki Pálban, a józan, revíziós hazafiban, a kizárólagos magyar érdekek megfontolt, eszes, óvatos bajnokában. Hitler — "magyar Messiás ' lett nemcsak a sajtó és politikai élet hangosai szemében, de olyan helyeken is, amelyeknek kívül kel. lett volna maradniok a politikán és csak az országvezető kormány parancsainak végrehajtásában kellett volna lássák hivatásukat... ífc, ífc, _ & ■ A későbbi .fejlemények hiábavalóvá teszik annak firtatását, vájjon igazolódott volna-e Teleki politikája? Sokak véleménye szerint a területi kérdésekben részben igazolódott volna. . . A magyarság szempontjából jelenleg fontosabb és tanulságosabb, amit Churchill emlék irata kipelléngerezett: Werth Henrik önhatalmú eljárá-
